2023.10.10.

Újra látogatható a Mihály kapu Pozsonyban

Pozsonyba, még a középkorban, és egészen a 18. század derekáig négy kapun juthattak be az arrajárók: a város déli részén a Halász-kapun a Sedlárska / Laurinská – Panská utca sarkán, ahol most Csumil kukucskál ki a csatornafedél alól. A Vödric vagy Bécsi kapun nyugatról, a Lőrinc-kapun keletről és a Mihály-kapun […]
2023.08.10.

A jobb sorsra érdemes Korlátkő vára

Maroknyi csapat menti Korlátkő 13. századi várát, és teszi helyre az előzőleg szétlopkodott, és már a 18. században magára hagyott téglákat. A maga nemében egyedülálló őrtorony, mint egy méhkaptár emelkedik ki a szélrózsa minden irányába, és már a helyiek sem tudják, milyen lehetett az erődítmény fénykorában. A huncutul megbúvó várromnak […]
2023.08.02.

Danubiana, ahol megszínesedik a világ

Pozsonytól délre, alig 20 kilométerre a fővárostól, a dunacsúni gátrendszer és vízierőmű szomszédságában található egy félsziget, ami kortárs művészeti galéria, és egy festői környezetben elhelyezett drámaian romantikus, és/vagy romantikusan drámai helyszín gondolkodásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre. A helyszínnek szíve van, ahonnan szerteágaznak a termek, elgondolkodtató, néhol szórakoztató, egyszer-kétszer meglepő, sőt ámulatba ejtő […]
2023.07.05.

Büszkén áll Holics várkastélya a Morva partján – Újvár, Holics

Egy kis hazai: A „záhorák” (erdőháti) megszólítás a régiótól keletebbre lakókról sokszor ironikusan cseng, mígnem az erdőhátiak visszaszólnak a pozsonyiakra, hogy „paštekári”, ami annyit jelent, hogy pástétomosok.  Erdőhát (Záhorie) Szlovákia legnyugatibb része, Ausztriával és Csehországgal határos, keleten a Kis-Kárpátok, nyugaton a Morva folyó közé ékelődött vidék. A régiót barangolva egyre […]
2023.06.15.

Arany fürdő – Királyi fürdő

Stubnyafürdő vagy Túróchévíz Pozsonytól valamivel több mint kétszáz kilométerre található, Kassától pedig  három órányi autóútra. Gyors indulásnál óvatosságra intek mindenkit, Stubnyafürdő szlovák neve Turčianske Teplice, és összekeverhető Trenčianske Teplice (Trencsénteplic) nevével, és a telefon automata korrektora megtréfálhatja a navigátort. Így akár száz kilométert is kerülhetünk Trencsén irányába.  A tájat körbefesti […]
2023.06.01.

Ha nincs víz, jó lesz a bor is! – Szomolány, Pálffy kastély

Szlovákiában, Szomolányban (Smolenice) jártunk, felmásztunk a Pálffy kastélyba, majd visszafele elnyaltunk egy fagyit.  Gróf Pálffy József egyszer késő este, Nagyszombatból menve, már sötétedés után tévedt a Zárub gerinc alatt húzódó lankás és kacskaringós útra talán vadászatból jövet, mikor egy őz ugrott elé. Lova megijedt, gazdája is sokkot kaphatott, mert pirkadatig […]
2021.05.09.

Ismét felújítás vár a szepesi várra

A kritikus állapotban lévő román stílusú palotát és a nyugati palotákat szeretnék helyreállítani. Négymillió euróban fog kerülni a felújítási fázis második szakasza a szepesi várban. A felújítási fázis második szakaszában a kritikus állapotban lévő román stílusú palotát és a nyugati palotákat szeretnék rekonstruálni, ugyanis a vár egyes részeit az összeomlás […]
2021.05.02.

Könnyebben utazhatunk Szlovéniába

2021. 05. 01-től Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Szlovéniába a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes megfelelő igazolással (védettségi igazolvány). Karanténkötelezettség és negatív teszt bemutatása nélkül léphetnek be Szlovéniába azok, akik igazolni tudják, hogy megkapták: a BioNTech/Pfizer […]
2021.03.28.

MLB – Magyarország, Románia, Ukrajna és Szlovákia

Velence, Szlovénia, és Horvátország után Angus Charlton és Hedley Smith brit motorosok már robognak is tovább, Magyarország, Románia, Ukrajna és Szlovákia felé.    A sorozat angol nyelven készült, lehetőség van asztali számítógen vagy laptopon a youtube beállítások közt magyar felirat választására. 2020. szeptember 20-án Angus Charlton és Hedley Smith brit motorosok a […]
2021.03.21.

Szlovákiában üdülni jó ötlet

Szlovákia egy kivételes ország. Kis területén a természeti ékkövektől, a történelmi műemlékektől, a gazdag népművészettől és a folklórtól kezdve a sokféle szórakozási lehetőséget kínáló, nyüzsgő városi utcákig szinte mindent megtalálsz. Hagyd, hogy elvarázsoljon az ország szépsége, és éld meg az egyedülálló hangulatot, amelyet kínál! Ismerd meg a gazdag történelemmel, kultúrával […]
2020.12.10.

A Tátrai jégtemplom idén a Szentpétervári Krisztus feltámadása Templom által inspirált

Magas Tátra – 2020.11.19. – A Tátrai jégtemplom egy év után ismét megnyitja kapuit! A páratlan tátrai jégből épített látványosság idén a Szentpétervári Krisztus feltámadása Templom által inspirált. A jéggyönyörűséget a Tarajka látogatói Magas Tátrában november 20.-a péntektől csodálhatják. A Tátrai jégtemplom felavatása ebben az évben is a Magas Tátra […]
2020.03.31.

Egy jó ötlet – Szlovákia!

Lenyűgöző várak, barlangok, hévízforrások, népi építészet, az európai Holt-tenger, a híres kelta város, az európai vadon és még sok más.