Lost Compass Special | Ushguli Lost Compass Special | Ushguli Új filmünk Grúzia egyik legkülönlegesebb régiójából érkezik. Szvanétia az ország észak-nyugati részén, az orosz …
Lost Compass
-
-
Végre elkészült a macedón filmünk! Ez a videó a január közepétől március elejéig tartó időszakot foglalja magába, tehát sikerült ebben a kis balkáni országban …
-
Egy korábbi filmemet osztanám meg most újból, mert az üzenete legalább olyan aktuális, mint akkor volt, amikor készítettem. Aki ismeri a sztorinkat, azt tudja …
-
Elég régen adtunk igazi helyzetjelentést, szóval most jöjjön néhány sor, hogy mi újság van velünk. Nagyjából három hete vagyunk Bulgáriában és szokás szerint zajlanak …
-
2020 szeptemberében indultunk el otthonról és azóta teljesen átalakultak a napjaink. Vándor üzemmódra álltunk és ahogy arra számítottam, nagyon izgalmasan telik az idő. Budapestről …
-
Elkészült a Montenegro film és most ezzel is szeretnénk Nektek Kellemes Ünnepeket kívánni. A most már több mint három hónapja tartó utazásunkból két hetes …
-
Lassan fél éve utazunk egyedi építésű lakóautónkkal. Tavaly szeptemberben indult mindkettőnk életének eddigi legnagyobb kalandja, amikor Magyarországot elhagyva nekivágtunk felfedezni Horvátországot, majd Montenegrót, hogy …