AEROSPORT.HU
A HOLNAP.HU

Elég régen adtunk igazi helyzetjelentést, szóval most jöjjön néhány sor, hogy mi újság van velünk. Nagyjából három hete vagyunk Bulgáriában és szokás szerint zajlanak az események rendesen. Ami változatlan, hogy csodás helyeken járunk és megismerkedtünk útközben néhány emberrel, akiket nagyon megkedveltünk. Az ország napsütéssel fogadott minket március elején és én már tavaszt kiáltottam, de mint utólag kiderült ez elég elhamarkodott volt. A Rhodope hegységben ért utol minket eddigi életem legnagyobb havazása. 10 napig megállás nélkül és sűrűn hullt a hó. Végül tegnap sütött ki a nap először és elindult az olvadás. A nagy hó alatt két állomáshelyünk is volt, ahol óriási szeretettel fogadtak minket. A hegyvidék, a sűrű fenyőerdő, nagy hópelyhek és a kandallóban a tűz szüntelen ropogása biztos vagyok benne, hogy örök emlék marad mindkettőnk számára. Ennek az időszaknak állít emléket a lenti rövid hangulat bomba. Kicsit más mint az eddigiek, de nekem az egyik kedvencem. Próbáljátok fejhallgatóban élvezni, mert a zene és a hangok fontosak lesznek, hogy átjöjjön az érzés. A helyről – ahol forgattuk a jeleneteket – több infót találtok a youtube video leírásában. Gela faluban található ez a kis oázis és nehéz szavakba önteni ami itt van. Mindenesetre ha megérintett a video, akkor érdemes ide ellátogatnod. Ennél közelebb kerülni nem lehet a természethez mint itt. Organikus helyi alapanyagokból csúcs ételek, autentikus hegyi élmény, csodás táj és nem utolsósorban a legkedvesebb vendéglátók. Nekem a kedvencem a két hatalmas panoráma ablak volt, ahonnan minden nap alkonyatkor szarvasokat lehetett megfigyelni és fotózni. Nagyon szívünkhöz nőtt ez a hely és a Rhodope hegyen eltöltött idő. A jó idő érkeztével most mi is újra útra kelünk. Az elkövetkező hetekben még Bulgáriában leszünk és ki tudja milyen kalandok várnak ránk.

Üdv az útról!

Cili és Peti

Kalandjainkat az alábbi csatornákon követheted: