Számtalan félreértésre ad okot ez a három nap: október 31, november 1-e és november 2-a.
Október 31-e több ünnephez is köthető, attól függően, hogy milyen kulturális vagy vallási közegről beszélünk. A protestáns egyházakban október 31-én ünneplik a reformáció napját.
1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, ezzel elindítva a reformációt.
A Halloween elsősorban az angolszász országokban a Mindenszentek napját megelőző este, október 31. a halloween ünnep (All Hallows’ Eve „minden szent estéje”). A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, az élők félelmükben különféle álcázó maskarákat öltöttek, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit.
Mára már Magyarországon is egyre népszerűbb. Gyermekek jelmezekbe öltöznek, házról házra járnak, töklámpásokat faragnak. Eredete a kelta Samhain ünnephez köthető, ami az aratás végét és a „sötét fél év” kezdetét jelentette.
Bár sokan összemossák őket, a halottak napja és mindenszentek két külön ünnep, mindkettőnek megvan a maga jelentősége és hagyománya.
Mindenszentek (november 1.): A katolikus egyházban ez a nap az üdvözült lelkek, a szentek emléknapja. Ilyenkor azokra emlékezünk, akik már elérték a mennyországot. A református és evangélikus egyházakban nem ünneplik meg külön, de az elhunytakról való megemlékezésnek ekkor is fontos szerepe van.
Mindenszentek ünnepe a megdicsőült Egyház jeles napja. A keresztény hit szerint az élő és elhunyt hívek egymásért könyörögve és helytállva titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében (latinul: communio sanctorum), ami egy természetfölötti szeretet-közösség, s amelyet a Jézus Krisztusban való hit és az isteni kegyelem hoz létre. Ennek alapján beszélünk a földön élő hívők közösségéről, a küzdő Egyházról (Ecclesia militans), a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkekről, a szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), és a már mennyekbe jutott üdvözült hívekről, a diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans).
Mindenszentekkor azokat a megdicsőülteket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt az egyházi kalendárium név szerint nem emlékezhet meg: az életszentség hírében meghaltakról, s akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyek országába.
A szentek keresztény tisztelete már a II. században megkezdődött a vértanúk sírjánál. Keleten 380 körül, a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon emlékeztek meg. A nyugati egyházban attól kezdve ünnepelték Mindenszentek napját, amikor Szent IV. Bonifác pápa (608-615) 609. május 13-án a Boldogságos Szűz Mária és az összes vértanúk tiszteletére fölszentelte Rómában a Pantheont. III. Gergely pápa idején (731-741) az ünnep május 31-re került – ekkor „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja lett – majd IV. Gergely pápa (827-44) november 1-re helyezte át.
Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte. Terjedésében nagy szerepe volt a franciaországi Cluny bencéseinek. A clunyi bencések a középkor egyik legbefolyásosabb szerzetesrendjét alkották. A mozgalom a X. században indult a franciaországi Cluny apátságból, és gyorsan elterjedt egész Európában. A clunyi bencések jelentős építkezésekbe kezdtek a szigeten.
Mindenszentek napjának alapgondolata, hogy az emberben vágyódás ébred a szentek boldogságának elgondolására, mely arra tud ösztönözni, hogy kövessük példájukat. Gyarló emberek voltak ők is, de az isteni kegyelem által küzdelmeikkel legyőzték a kísértéseket, mellyel megmutatták az örök boldogság felé vezető utat. Az emberi ideák és valódi példaképek hiánya meg tudja nyomorítani az embert, ezért érdemesnek mutatkozik visszatalálni Mindenszentek ünnepének igazi tartalmához: a révbe jutottak segítenek minket utunkon Isten felé.
Halottak napja (november 2.): A katolikus egyházban ezen a napon az elhunyt szeretteinkre, hozzátartozóinkra emlékezünk. A temetőkbe látogatunk, gyertyát gyújtunk, virágokat viszünk a sírokra. Más felekezetekben például az evangélikusok és unitáriusok is megtartják a halottak napját.
Az Egyház kezdetektől fogva imádkozott a hívek üdvösségéért, megemlékezett az elhunytakról, majd később egy külön napot is a halottak emlékének szentelt, melyet halottak napjának hívunk. A konkrét napot – november 2-át – először Szent Odiló (961/62-1049) a franciaországi Cluny 4. apátja írta elő a X.. században. Ezen a napon a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg az Egyház ünnepélyes szentmisék bemutatásával. Az elhunytakért végzett szentmise bemutatás visszanyúlik az őskeresztény korba. Aranyszájú Szent János (344-347k.–407) szerint maguk az apostolok rendelték el, hogy a halottakról megemlékezzünk, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, mert tudták, hogy az elhunytaknak ebből nagy hasznuk származik. Ezért mutattak be szentmisét az elhunyt hívőkért haláluk/temetésük napján és azok évfordulóin is.
Az Egyház hite szerint, ha elhunyt halottaink a mi imáink és jócselekedeteink által is támogatva eljutnak az üdvösségre, közbenjáróinkká válnak Isten előtt, így irgalmát és kegyelmét kérik számunkra. A régebbi időkben a halottak napjához számtalan népszokás kapcsolódott, melyekből a koszorúk, virágok és mécsesek sírokra helyezése maradt fönn mai korban.
Halottak napja nem csupán az emlékezésről szól, hanem a találkozásról. Hitünk szerint elhunyt szeretteinkhez legközelebb a szentmisén vagyunk, ott ér össze a már célba értek és a még úton lévők istendicsérete, imája. Amikor kimegyünk szeretteink sírjaihoz, oda is találkozni megyünk, mert hisszük, hogy élnek, s Krisztuson keresztül ma is szólnak hozzánk, közbenjárnak értünk, mi pedig értük. Hisszük, hogy továbbra is összetartozunk, közbenjárunk egymásért, s hogy találkozunk még, mert a szeretet erősebb a halálnál.
Mindkét napon szokás kimenni a temetőbe, de a halottak napján jellemzőbb a nagyobb tömeg és a gyertyagyújtás. A gyertyaláng a remény és az örök élet szimbóluma. A virágok a szeretet és a tisztelet kifejezői. Mindkét napon szokás imádkozni az elhunytakért. A halottak napja és mindenszentek nem a szomorúság, hanem az emlékezés ünnepe. Ilyenkor felidézzük szeretteink emlékét, és örülünk annak, hogy az életük része voltunk.
A két ünnep közötti különbség az, hogy a Mindenszentek az összes szent, a mennyországba jutott lélek ünnepe, míg halottak napján kifejezetten a saját elhunyt szeretteinkre emlékezünk.
Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu /envanto.com
Információk:
