Európa

Lakóautóval a mediterrán télben – Makedónia

Végre elkészült a macedón filmünk!

Ez a videó a január közepétől március elejéig tartó időszakot foglalja magába, tehát sikerült ebben a kis balkáni országban is majdnem két hónapot eltöltenünk, amit egyáltalán nem bánunk. Mint látjátok rendesen el vagyok csúszva időben ezekkel a filmekkel. Ez nem azért van, mert nyaralás üzemmódba kapcsoltam, épp ellenkezőleg, egyre több olyan filmet csinálunk, ami nem elsősorban magunknak készül. Ennek egyébként nagyon örülünk, de viszi az időnket is rendesen.

A mediterrán Dél-Albánia után Macedóniában első ízben tapasztalhattuk meg, hogy milyen a lakóautózás télen. Nem fogom szépíteni, elég kemény. Sokat fáztunk és a túrák is nehezebbek voltak a sokszor térdig érő hóban. Meg kellett tanulnunk ilyen körülmények között használni a kamerákat, ami egy újabb tanulási folyamatot vitt a mindennapokba. A több mint 8 hónapja tartó vándorló életmód egyébként is kimozdított minket a megszokott komfortzónánkból, de a téli kiadás rátett még egy lapáttal. Visszatekintve ezekre az időkre innen Görögországból a konstans napsütés és 25fok világából is csupa jó élményre emlékszünk. A film szokás szerint ezeket a pillanatokat foglalja magába. Az autó elakadását, hó lapátolást és általában a küszködősebb élményeket továbbra is meghagyjuk az insta/fb sztoriknak és a bejelentkezéseknek. Szóval aki a nyers valóságra vágyik mindenképpen kövesse azokat is.

Az ország kompakt méretéhez képest nagyon sok látnivalóval szolgál. A túrázás és hegyek szerelmesei ugyanúgy megtalálják majd a számításaikat, mint a gasztronómia rajongói. Mennyei a macedón konyha! Két étkezés között pedig lélegzetelállító kanyonok és tavak váltogatják egymást. Néhány jó barátra is leltünk ebben az időszakban és nagyon hálásak vagyunk az itt töltött időért.

Üdv az útról,
Peti

Fel