2023.09.01.

Kalandozásunkat a csúcson fejezzük be – Hollókő 3. rész

Minden vár legérdekesebb része ott kezdődik, ahol elfogynak a lépcsők… Igaz ez a kazamaták irányába és a fellegvárakban a tornyok felé is.  Ennél az erődnél sokáig a belsővár legfelsőbb szintje és a torony csak könyvek rézkarcain és a legendákat olvasók fantáziájában “volt látható”.     A mintegy 70 x 50 m befoglaló […]
2023.08.02.

Kőbe vájt rejtély – Szomolya, kaptárkövek

Amennyire egyszerűnek tűnnek formailag ezek a geológiai alakzatokba vájt üregek, annyira rejtélyes a keletkezésük. Ugye a nagy kérdéshármas a „Kik? Mikor? Miért?” A legérdekesebb az amikor egyik kérdésre sincs egyértelmű válasz…   A 2000-es évek elején filmet forgattunk Peruban. Félúton a Machu Picchu felé a több mint 40 kilométeres Inca trail […]
2023.07.21.

„Édesapám, nekem holló kő!”… – Hollókő 1. rész

Háromrészes cikksorozatban szeretnénk részletesen bemutatni a Nógrád vármegyei települést, valamint a felújított Hollókői várat.  Az UNESCO Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád vármegyei palóc falut, Hollókőt vette fel a világörökség listájára. Az első részben az Ófalut mutatjuk be.  A második részben a vár […]
2023.06.05.

A megújult vár legendája – Hollókő 2. rész

Folytatjuk kalandozásainkat Hollókőn. Elhagyva az Ófalut – amelynek történetét az első részben megismerhettük,- egy kis erdei ösvényen felkapaszkodunk a település fölé magasodó várhoz. Egy emberöltővel ezelőtt sajnos sokkal gyorsabban be lehetett járni ezt az erődítményt. A régi fotó tanúsága alapján csak néhány főfal és inkább csak a vár alaprajzát sejtető […]
2023.05.24.

Pünkösdölés és Várnapok Hollókőn

Pünkösd Vasárnap az Ófaluban (2023. május 28.) Hollókő ragaszkodik hagyományaihoz és népszokásaihoz, az egyik ilyen a Pünkösd, amikor megelevenednek a régi pünkösdi népszokások az Ófaluban. A sok program – mint a pünkösdi áldásosztás, néptánc-oktatás, kézműves és gasztronómiai vásár – mellett nevezni lehet a Hollókő Pünkösdi Királya cím elnyerésére is, ahol […]
2023.03.03.

Ahol a kövek mesélnek – A Bükk-vidék Geopark

A Bükk-vidék Geopark Magyarország egyik legbonyolultabb és legösszetettebb földtani környezetét fedi le. A geopark földtani-földrajzi adottságokra épülő térségfejlesztési koncepció, amely munkaszervezete révén kapcsolódik a nemzeti és nemzetközi geoparkok hálózatához. Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekszenek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolásukat […]
2023.03.03.

Télbúcsúztató

  Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
2023.03.02.

Neogót kastély az angolkertben – Martonvásár

Magyarország egyik legismertebb főúri rezidenciája a Brunszvik-kastély a Fejér megyei Martonvásár városában található.  A közel három évszázados épületegyüttes több építészeti jegyet is visel magán. Az eredetileg itt álló barokk kúriát először klasszicista, majd neogót stílusban építették át.  Martonvásár valószínűleg már időszámításunk előtt lakott település volt a Szentlászló-patak mellett két oldalon, […]
2022.11.09.

Barát és Apáca-sziklák, Törökasztal a Siroki vár mellett

Távolról akár őrtornyoknak is nézhetnénk a Siroki vár melletti geológiai képződményeket. Az épített látnivalók mellett gyakran meghökkentő természeti képződmények talán még látványosabbak is, mint az emberkéz alkotta “szomszédai”.  Szerencsére a településről egy könnyű kis sétával eljuthatunk a vár tövébe. Itt pedig kétfelé ágazik az út. Az egyik a részlegesen felújított […]
2022.10.07.

Értékek, Szépségek és Élmények az Élő Világörökségi Faluról

Hollókő 35 éve a világörökség része Az UNESCO idén 35 éve nyilvánította a világörökség részévé Hollókőt. A jeles évfordulót a többi között a Hollókő Szíve-Java – Értékek, Szépségek és Élmények az Élő Világörökségi Faluról című jubileumi fotóalbummal ünnepli Hollókő Község Önkormányzata. A kiadványt különleges kísérőprogramok keretében – hollókői néptáncosok előadásával […]
2022.05.03.

Magyarországon egyedülálló Világörökségi kis falu télen – Hollókő

Hazánk éghajlatának megvan az az óriási előnye, hogy évente akár négyszer is elmehetünk ugyanarra a helyre kirándulni és nagy valószínűséggel minden alkalommal teljesen másképp fogjuk látni az adott helyszínt. Sajnos havas tájat most nem sikerült „elcsípni” a téli kiránduláson, de ettől még különleges lett a Hollókői sétánk…  Utoljára 2021 áprilisában […]
2022.02.14.

Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark és Békesztupa – Tar

A magyar felfedezők közül Kőrösi Csoma Sándor nem csak térben, hanem időben is nagy utat járt be. A nógrádi Tar község melletti emlékpark méltó emléket állít az utazónak. A Mátra aljában, a Zagyva folyó széles völgyére néző lankáson, közvetlenül a 21-es út mellett Tar község határában egy festői szépségű helyen […]