Háromrészes cikksorozatban szeretnénk részletesen bemutatni a Nógrád vármegyei települést, valamint a felújított Hollókői várat. Az UNESCO Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül …
Észak-Magyarország
-
-
Minden vár legérdekesebb része ott kezdődik, ahol elfogynak a lépcsők… Igaz ez a kazamaták irányába és a fellegvárakban a tornyok felé is. Ennél az …
-
Folytatjuk kalandozásainkat Hollókőn. Elhagyva az Ófalut – amelynek történetét az első részben megismerhettük,- egy kis erdei ösvényen felkapaszkodunk a település fölé magasodó várhoz. „Édesapám, …
-
Ez a kis vár Budapesttől négy fertályórányira van autóval… Az elmúlt évtized rekonstrukciójának köszönhetően az idelátogatónak egyre kevésbé kell már egy halom kő tetején …
-
Hazánk éghajlatának megvan az az óriási előnye, hogy évente akár négyszer is elmehetünk ugyanarra a helyre kirándulni és nagy valószínűséggel minden alkalommal teljesen másképp …
-
Hollókő, az élő falu Valódi és őszinte, olyan igazi! Talán ez jellemzi legjobban a 380 lelket számláló, Magyarországon egyedülálló Világörökségi kis falut a Cserhátban, …