Háromrészes cikksorozatban szeretnénk részletesen bemutatni a Nógrád vármegyei települést, valamint a felújított Hollókői várat. 

Az UNESCO Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád vármegyei palóc falut, Hollókőt vette fel a világörökség listájára. Az első részben az Ófalut mutatjuk be. 

A második részben a vár alsó részét, míg az utolsó részben a belső termeket és a felső szinteket járjuk körbe. 

Az Észak-Magyarországon fekvő Nógrád vármegye számtalan történelmi emlékkel várja az utazókat. 

„E megye egész belsejét számos kisebb nagyobb hegyek, dombok futják meg, s innen kivevén a losonci, szécsényi, balassagyarmati, vadkerti és zagyvamelléki egyenként három mérföldnyire alig terjedő rónaságokat, az egész megye hegyes, dombos, ezen változásokkal teljes, s a természetnek nemcsak minden ajándékival bőven megáldott, de egyszersmind bájoló szépségű vidékeivel, mellyeket a kősziklás hegyormokra épült régi várak omladékai még inkább meglepővé tesznek, az érzést és szemet is gyönyörködteti” – írja Fényes Elek 1847-ben, a történeti Magyarországra vonatkozó összefoglaló munkájában.

Hollókő Ófalu az Észak-Magyarországi Nógrád vármegyében elhelyezkedő palóc település. A tudatosan megőrzött Ófalu a 20. századi mezőgazdasági forradalom előtti falusi élet élő példája. 

A 145 hektárnyi település népi építészeti együttese 67 lakó- és gazdasági épületből, valamint a templomból áll. A hagyományos palóc építészeti forma- és anyaghasználattal együtt harmonikus egységet alkot a táji-természeti környezettel, amit nadrágszíj-parcellás gazdálkodás, gyümölcsösök, szőlőskertek, legelők és erdők jellemeznek. 

A helyszín magába foglalja a falu fölé magasodó középkori várromot, amit a források már 1310-ben említenek. A vár fontos szerepet játszott a palócok és husziták közti feudális harcok idején, biztosítva az egykori falu védelmét, melynek maradványait a várfal közelében találták meg. 

A török uralom végére (1683) a vár és a falu végleg elnéptelenedett és a jelenlegi település a korábbi falu alatti területen fejlődött ki fokozatosan a 18. és 19. század során. 

A régióra jellemzően az első generációs lakosság a fő utca két oldalán települt le. A későbbi generációk az így kialakult egyutcás falu keskeny parcelláinak hátsó részébe építették házaikat, egyre növelve a beépített területeket. Palóc hagyomány szerint a pajták a falun kívül a földek szélén épültek. A falu és a földek fejlődése számos forrásból nyomon követhető. 

Az 1782-ben még tipikus egyutcás faluban idővel egy másik utca fejlődött ki a főutcától keletre. Az 1885- ös falutérképen látható topográfia már a mainak megfelelő: a megművelt földterület a 19. század közepére érte el legnagyobb kiterjedését, ezért a falu nem tudott tovább növekedni. 1960-ban korlátozott mértékben további növekedés kezdődött, a fejlődés mára szigorúan szabályozott. 

Hollókő lakossága soha nem törődött az 1783-as tűzvédelmi rendelettel, ami tiltotta a fa építkezésre való használatát, mivel azt tűzveszélyesnek tartotta. Ennek következtében a településen többször pusztított tűzvész. 

A legutóbbi 1909-es tűzvész után a falu házait többnyire a palóc népi építészet hagyományos technikáival építették vissza: a favázas házakat kőalapra emelték, meszelt falakkal, az utca felé magas fa- oszlopos tornáccal, melyeket túlnyúló tető véd. A zsindellyel fedett kis fatornyos templom a helyi építészeti stílus transzponálása. Hollókő olyan élő közösség, ami egy hagyományos falu helyben történő önkéntes megőrzésének kivételes és különleges példája. 

Hollókő fontos attribútuma a műemléki épületek csoportja. “Hollókőn az Ófalu épületei viszonylag nem régiek, az 1909-es tűzvész után épültek újra, de építésükben, a telekelosztásban és a falu szerkezetében változatlanul megőrizték a XIX. századi szerkezetet. A jellemző ősi hadas szerkezet (a „had” a népnyelvben aktív rokoni-baráti csoportot jelölő kifejezés. A „hadak” egy-egy falurészen együtt laktak, innen ered a „hadas település” szakkifejezés) megőrzése egyedi jelleget kölcsönöz máig a településnek. A falu közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 54 védett épületet foglal magába, melyből 3 helyi, 51 országos védelem alatt áll – ezek a templom mellett többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak, melyek homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok szegélyezik.“  

Hollókő másik fontos attribúruma (a jelenségek, tárgyak lényegi, szükségszerű, elválaszthatatlan tulajdonsága) az őt körülvevő táji-, természeti környezet. A területet a történeti térképek tanúsága szerint már a XVIII. században szőlők foglalták el. A domboldal mai képe az 1860-ban lezajlott parcellázáskor alakult ki. A szőlőkbe ezt követően telepítették a gyümölcsfákat köztes növényként. E sajátos termelési rendszer hozzájárult annak a sajátos szerkezetű és kiemelkedő szépségű tájnak a létrejöttéhez, amely – a műemlék falu korhű természeti környezeteként – méltán képezi a tájvédelmi körzet és a világörökség terület szerves részét.

Az Ófalu kertjeinek alján futó Hollókői-patak mellett helyezkedtek el a hajdani népélet fontos helyszíneit adó mosótavak. Valamennyi tavat forráshoz kapcsolódóan helyezték el, hogy vizük cserélődését biztosítsák. A tavak takarítását a férfiak végezték éves rendszerességgel. A vezetékes víz megjelenése Hollókőn véglegesen megszüntette a mosótavak használatát és azok – takarítás híján – fokozatosan feltöltődtek. 

Hollókő harmadik fontos attribútuma a hagyományos gazdálkodás során kialakult hagyásfás legelős keskenyparcellá kertes táji környezet, és a középkori eredetű vár a tájképet meghatározó elhelyezkedése. A település és a táj egysége, a léptékek arányossága, összhangja a táj adottságain alapuló eltartóképessége és a település nagysága, kiépítése a korábbi élet és gazdálkodás harmóniájára utal. 

Az Ófalu mai szerkezetének meghatározó eleme a szabálytalan telektömbök által tagolt kanyargó, tekervényes utcák, az utcafrontra szerveződött épületek. A lakóházak a települést keletnyugat irányban átszelő út mentén, keskeny szalagtelkeken, fésűs beépítésben az útra merőlegesen, a domboldalon épültek. 

A palóc népi építészet jellegzetes példái az utcára merőlegesen épített házak, bár ezeket a szűk telkek miatt nem minden esetben tudták az utca két oldalára elhelyezni. A belterület Ófalusi része Világörökségi védelem alatt áll. 

A nagykőrösi nótárius a város számadáskönyvében először írja le 1656-ban a palóc nevet mint jelzőt: „Tíz pár gyöngyházas késeket vettem palócoktól.”

Tudományos Gyűjteményben 1819-ban Szeder Fábián publikál értekezést erről a honti és nógrádi népcsoportról, amelybe maga is beleszületett, és melyben maga is nevelkedett: „A Palótzok pedig legjobban megkülönböztetik magokat Nógrád, Gömör, Borsod és Heves vármegyék összeütköző vidékein, az ő igen tsudálatos és írás által alig előadható szóejtések által, minden magánhangzót, mintegy Diftongussal ejtvék.”  

A településnek jelképévé vált az Ófalu közepén, két utcájának kiszélesedő torkolatában álló kis fatornyos templom, amelyet Szent Márton tiszteletére emeltek. A középkori településnek is volt temploma, de az a mai településtől kicsit távolabb állt.

Hollókői Szent Márton-templom

A törökdúlás és a gyakori tűzvészek után 1889-ben közadakozásból átépítették, és ekkor nyitották meg az új kapuit a keleti falon. 

A régi szentély fölé ekkor került a fából készült harangtorony, amelyet a palócföldi ácsmesterség gyöngyszemeként emlegetnek, a templomhajót pedig fazsindellyel fedték. 

Szabadon álló, téglalap alaprajzú templom, keleti homlokzati síkja előtt középtoronnyal ellátott, hajója fölött zsindellyel borított nyeregtetővel. Toronyszintjeinek alapterülete szintenként csökken, felső két szintje fából készült, a köztes tetőidomok és a gúlasisak szintén zsindellyel fedettek. 

Belseje deszkamennyezetes, a torony alja dongaboltozatos, a hajóhoz csúcsíves nyílással kapcsolódik. A középkori templom szentélye fölé fából emeletek épültek, így harangtorony lett, majd 1889-ben Nyugat felé hajót építettek hozzá, így alakult ki a mai templom.

Hollókő igazi felfedezésére egy nap szinte biztosan kevés. A közelmúltban átadott vár pedig annyi látnivalóval gazdagíthatja az élményeinket, hogy biztosan nem érdemes “macskafuttában”:) bejárni a területet. 

Amennyiben egy nap alatt szeretnénk bejárni a hegyet és a völgyet, akkor érdemes délelőtt az Ófaluban kezdeni, mert akkor még igazán szép fényben vannak a házak. Ezután pedig a Palóc Babamúzeum után található eldugott kis ösvényen kapaszkodjunk fel a várhoz. 

Mi is itt folytatjuk a barangolásunkat a következő cikkben, csak előtte még egy legenda a titokzatos településnévre:

A vár eredetmondájának egyik változata szerint a hollókői vár onnan kapta a nevét, hogy a hollók kedvelt tartózkodási helye volt a vár alatti bozótos, fás, andezit sziklás hegyoldal és gyakran lepték el a környéket. Egyik ilyen alkalommal, amikor a hollók ott tanyáztak, a földesúr, Kacsics András arra sétált kisfiával, amikor az látván az oromzaton és kiugrókon a hollók seregét, amint ott tollászkodtak, peckeskedtek, kellették magukat, nagyon megtetszettek neki és így kérte édesapját: „Édesapám, nekem holló kő!” – és ebből a tájszólásos, gyermeki felkiáltásból kapta a vár és a hozzátartozó település is a nevét.

 

Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu

Térkép: Hollókő

Köszönet az információs anyagért a  Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft-nek

 Hollókő, az élő falu