Háromrészes cikksorozatban szeretnénk részletesen bemutatni a Nógrád vármegyei települést, valamint a felújított Hollókői várat. Az UNESCO Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül …
Tag:
UNESCO Világörökség
-
-
A megújult Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt továbbra is a legnagyobb és legjelentősebb hazai kiállítás ebben a tematikában, ahol a látogatók megtervezhetik közelgő …
-
Minden vár legérdekesebb része ott kezdődik, ahol elfogynak a lépcsők… Igaz ez a kazamaták irányába és a fellegvárakban a tornyok felé is. Ennél az …
-
Folytatjuk kalandozásainkat Hollókőn. Elhagyva az Ófalut – amelynek történetét az első részben megismerhettük,- egy kis erdei ösvényen felkapaszkodunk a település fölé magasodó várhoz. „Édesapám, …
-
Az Alhambra egy különleges, egész estés dokumentumfilm, amely először mutatja be a Naszrid-dinasztia irányította, XIV. századi Andalúzia korát. Ez az első dokumentumfilm, melynek forgatócsoportja …