A pápaság története az apostoli kezdetektől napjainkig fogja át a pápák és a köréjük fonódott intézmény történetét. A római katolikus egyház tanítása alapján Krisztus alapította meg a pápaságot, áthagyományozva ezzel a legfőbb pásztori címet. Nézetük szerint Péter apostol, azaz katolikus nevén Szent Péter lett az első pápa, amikor Jézus neki adta szimbolikusan a Mennyei Királyság „kulcsait”.
Mindkét részben a hazai, és az európai egyházi helyek szerepelnek illusztrációként. (Ha valaki ezeket a helyeket szeretné részletesebben megismerni, akkor a képek alatti linkről elindulva megteheti.)
A katolikus tanítás szerint a mindenkori pápa Szent Péter utóda a római püspöki székben és az azzal összefüggő primátusban. Úgy vélik, hogy a pápaságról szóló doktrína bibliai megalapozottságú, ezért Szent Péter Jézus apostolai között elsőbbséget élvez. Mivel Szent Péter Rómában halt mártírhalált, azon a helyen építették ki a pápaság központját. A nézet alapján Róma mindenkori püspöke, egyben az egyetemes egyház vezetője a pápa.
A pápaság a világ egyik leghosszabban fennálló intézménye, és kiemelkedő szerepet játszott a kereszténység és az egész emberiség történelmében is. A jelenlegi Ferenc pápáig 307 pápa volt hatalmon, de közülük sokak legitimitása megkérdőjelezhető, mert vagy ellenpápaként, vagy egyéb okokból nem törvényesen kezdték meg pontifikátusukat.
A római püspökök egészen a 4. századig, Nagy Konstantin idejéig nem birtokoltak tényleges hatalmat. A történészek egybehangzó véleménye alapján a pápaság mint intézmény ez után kezdett kiformálódni. A kereszténység első három századában azért nem lehet még pápaságról beszélni, mert ekkor még ez a sajátos hatalmi képződmény nem létezett és a római püspökök történetéről is csak az episzkopális egyház létrejöttétől, a püspöki intézmény (szinódus) létezésétől kezdve beszélhetünk.
Antoninus és Faustina temploma Rómában, a Forum Romanumon Cellája falaiba pedig az ókeresztény időkből származó San Lorenzo in Miranda-templom van beleépítve:
Antoninus és Faustina temploma és Basilica dei Santi Cosma e Damiano
A legnagyobb katolikus egyházi méltóság több címet is magában foglal. A pápa teljes címe:
- Róma püspöke,
- Jézus Krisztus helytartója (vicarius Christi)
- Az Apostolfejedelem (Szent Péter) utóda (az apostolutódok, azaz a püspökök testületének vezetője)
- Az egyetemes Egyház legfőbb főpapja (az egész katolikus egyház pásztora, Pontifex Maximus)
- A Nyugat pátriárkája – XVI. Benedek 2006-ban elhagyta e címet
- Itália prímása
- A római egyháztartomány érseke és metropolitája
- A Vatikán uralkodója
- Isten szolgáinak szolgája (Servus Servorum Dei)
Santa Francesca Romana Temploma
A katolikus tanítás szerint a pápa Péter apostol utóda a római püspöki székben és az azzal összefüggő primátusban. A katolikus egyház hagyománya szerint Péter apostol Krisztus után 67-ben Róma első püspökeként halt vértanúhalált.
Péternek és utódainak az elsőbbségét az apostolok, ill. a püspökök között az Újszövetségi Szentírás olyan szövegeiből vezetik le, mint például Máté 16. fejezet, 18-19: „Te Péter vagy és én erre a sziklára fogom építeni egyházamat, és ezen az alvilág erői nem fognak győzedelmeskedni. Neked adom a mennyek országának a kulcsait; amit a földön megkötsz, az meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Jézus tanítványokat gyűjtött maga köré, akik közül 12 apostolt kiválasztott, és különleges hatalommal ruházott fel. Meghagyta nekik, hogy Istentől kapott tekintéllyel vezessék a híveket és minden népnek hirdessék az evangéliumot. Azt tanította a tanítványainak, hogy egyikük se helyezze magát a többiek fölé: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája”
A katolikus nézőpont szerint amint Jézus birtokolja a mennyek országának kulcsait (nála van a messiási ország minden joghatósága), ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik. Hatalmában áll, hogy a mennyország kapuját a lelkek előtt kinyissa vagy bezárja az Egyház által.
A katolikusok szerint Jézus Pétert főhatalommal ruházta fel, amit a következő szöveggel támasztanak alá:
„Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?«
Ő azt felelte: »Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!«
Erre azt mondta neki: »Legeltesd bárányaimat!«
Majd másodszor is megkérdezte: »Simon, János fia, szeretsz-e engem?«
Azt felelte: »Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!«
Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat!«
Aztán harmadszor is megkérdezte: »Simon, János fia, szeretsz-e engem?«
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: »Szeretsz-e engem?«, és azt felelte: »Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!«
Ekkor így szólt: »Legeltesd juhaimat!”
A „Pietà” („Fájdalmas anya”) azt a jelenetet ábrázolja, amikor Mária a keresztről levett Jézust gyászolja
A katolikus nézőpont alapján János evangélista itt azt beszéli el, hogyan adta át Jézus Péternek a főhatalmat. A háromszoros tagadás jóvátételére először háromszoros szeretetvallomást követel Pétertől, ezután rábízza „bárányait és juhait”. Jézus nyája az Anyaszentegyház, s az Anyaszentegyház fejévé, vezetőjévé teszi meg Szent Pétert, aki az apostolok között kezdettől fogva vezető szerepet játszik, s aki Jézus mennybemenetele után azonnal át is veszi az Egyház vezetését.
A katolikus hagyománnyal szemben a történészek zöme inkább úgy tartja, a pápaság intézménye csak a 4. századtól kezdett kiformálódni. A kereszténység első három századában azért nem lehet még pápaságról beszélni, mert ekkor még ez a sajátos hatalmi képződmény nem létezett.
Róma püspökei a 4. századtól kezdték használni azokat a címeket, amelyek a pápaság meghatározó és elengedhetetlen tartozékai és ismérvei mindmáig. Ezek közé tartozik maga a pápa, azaz atya, Szentatya kifejezés, a pontifex maximus cím, továbbá a Péter apostol utóda, Jézus Krisztus helytartója, az egyház feje titulusok.
A pápai cím betöltéséről a konklávé dönt, amely a 80 év alatti bíborosokból áll. A konklávé 1241 óta működő rendszerének az 1274-es lyoni 14. egyetemes zsinat adott átfogó szabályozást, amelyen azóta többször változtattak. Eszerint a pápai szék megüresedése után legkésőbb 20 nap múlva össze kell ülnie a bíborosok testületének (1870-től a Vatikánban) és ott a legnagyobb titoktartás mellett, kétharmados többséggel kell megválasztaniuk az új pápát.
A pápának legfőbb, teljes (törvényhozói, kormányzati és bírói), közvetlen és egyetemes hatalma van az egész katolikus egyházban. Ítélete vagy határozata ellen nincs sem fellebbezés, sem felfolyamodás. Hatalmát megválasztásának elfogadásával nyeri el, ezért beiktatásra nincs szüksége.
Árpád-kori Szentháromság-templom az Őrségben – Velemér
A pápa hatalmát rendesen a pápai hivatalokon és bíróságokon keresztül gyakorolja. Ezért a pápa halálával a pápai hivatalok irányítóinak megbízatása megszűnik.
A pápa feladata a hitletétemény (Depositum Fidei) őrzése, a katolikus tanítás kifejtése és tisztaságának őrzése. Az I. vatikáni zsinat 1870-ben hitigazságként mondta ki, hogy a pápa Isten kegyelme által tévedhetetlen, amikor hit és erkölcs kérdésében, a világegyház püspökeivel egységben, ünnepélyes formában a tévedhetetlenség igényével (ex cathedra Petri) nyilatkozik. E hatalommal a pápák mindössze háromszor éltek:
- Piusz pápa 1854-ben (Ineffabilis Deus: Szűz Mária szeplőtelen fogantatása)
- XII. Piusz pápa 1950-ben (Munificentissimus Deus: Szűz Mária mennybevételének dogmája)
- János Pál pápa 1995-ben (Evangaelium vitae: Az emberi élet kioltása erkölcstelen).
Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Szöveg: Wikipédia
Térkép: Szent Péter-bazilika
