2022.11.28.

Kőszegen áll az ország egyik legszebb neogótikus temploma

A határmenti kisváros számtalan történelmi emlékkel ajándékozza meg az idelátogatót. A belváros hangulatos utcái és terei akár több napra is nyújtanak látnivalót.  A város főterén található Kőszegi Jézus szíve plébániatemplom az ország egyik legszebb neogótikus temploma.  Az épület Kőszeg történelmi belvárosában áll, ott, ahol a Várkör és a piac a […]
2022.08.28.

Színes varázslat a folyóparton – Szentendre

Egy természetes szépséggel találkoztam Budapesttől röpke távolságra északra. Nem ez volt az első “randink”, de úgy érzem egyre inkább rabul ejt! Körberepülhetjük évtizedeken keresztűl számtalanszor a földet, hogy valami csodálatos dologgal találkozzunk, közben lehet, hogy csak egy karnyújtásnyira van tőlünk az amit igazán keresünk… Szentendre földrajzi adottságai és elhelyezkedése minden […]
2022.08.03.

A Kinizsi-vár története – Nagyvázsony 2. rész

Nagyvázsonyról szóló háromrészes sorozatunk első részében a települést és annak történetét mutattuk be. Valamint megemlékeztünk a legendás molnárlegényről, aki kinyújtott kezében lévő malomkövön kínálta a friss vizet az álruhás királynak. Ebben a fejezetben a Kinizsi-vár vagy Nagyvázsonyi vár (castrum Wasonkew, vagyis Vázsonykő vára) történetét meséljük el, mely a magyar középkor […]
2022.07.29.

Az 1001 várkastély völgye – Dordogne

Kastélykedvelőként kötelező program a Loire-völgye mindenki számára. Becsületesen végig is jártam őket teremről-teremre, de azt éreztem, hogy itt Franciaországban még “meglapul” pár száz erőd valahol… A gallok leszármazottainak történelmi filmjeiben számtalan szép állapotú várkastély jelent meg ezeken kívül is helyszínkén, ezért csak a megfelelő régiót kellet megtalálni.  Carcassonne-t persze nem […]
2022.07.28.

A hegyek és az évszázadok fogságában – Maribor

A volt Jugoszlávia nyugati régiója mindig kitűnt a balkáni óriásállam többi területétől. Ausztria közelsége nemcsak földrajzilag mutatkozott meg az itt élő emberek mindennapjaiban.  “Nyugatra” hazánkból a rendszerváltás előtt legegyszerűbben a mai Szlovénia felé lehetett eljutni. Bár az utak minősége messze elmaradt az északi szomszédjától, azért Jugoszláviában már abban az időben […]
2022.07.22.

Kinizsi Pál legendája a Balaton-felvidéken – Nagyvázsony 1. rész

Nagyvázsonyról rengeteg képet készítettem az elmúlt években, így egy háromrészes sorozat keretében szeretném bemutatni, hogy a vár milyen átalakuláson ment át. A sorozat első része a települést és annak történetét mutatja be. Valamint megemlékezünk a legendás molnárlegényről, aki kinyújtott kezében lévő malomkövön kínálta a friss vizet az álruhás királynak.  A […]
2022.07.19.

Oldtimer szerkocsik felvonulása a Celjében rendezett Tűzoltó Olimpián

A szlovéniai Celje adott otthont 2022. nyarán a tűzoltó olimpiának július 17. és 24. között. A rendezvény sorrendben a XVII. Nemzetközi Tűzoltósport-verseny és XXIII. Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltóverseny.  Ennél forróbb hetet talán a szervezők sem “álmodhattak” volna a 2022-es Tűzoltó Olimpiának. Már a megnyitóra kiérkező oldtimer szerkocsik is perzselő melegben várakoztak […]
2022.06.06.

A világ legnagyobb forrása – Fontaine de Vaucluse

Provence azért szerencsés helyszín az utazáshoz, mert még eltévedni is csak úgy lehet, hogy olyan helyen lyukadunk ki, ahonnan már nem is akarunk továbbmenni…  A régió eleve nem egy kietlen sivatag, már a neve is mediterrán hangulatú képeket csal elő a fejünkben lévő fotóalbumból.  Azt javaslom, ha már egy ilyen […]
2022.05.08.

Romantikus kirándulóhely a város felett – Budaörs, Kő-hegy

Remek kirándulóhely Budapest közvetlen közelében az M1-M7 bevezető szakaszától északra található Budaörsi kopárok – Kő-hegy.  Aki teheti annak én inkább a hétköznap délutánt ajánlanám, mert hétvégén azért elég nagy a kiránduló forgalom… Szerencsére elég nagy a terület, így ha szeretnénk félrevonulni és egy picit kiszellőztetni a fejünket, biztosan találunk egy […]
2022.05.05.

A Strandok Királynője – Figueira da Foz

A Portugál szakaszon az Atlanti-óceán hőmérséklete még nyáron sem közelít a  termálvízekéhez. A többi hónapban pedig biztosan otthonfelejthetjük a fördőruhánkat, mert biztosan nem lesz kedvünk megmártózni a vizében.   Van egy nagy előnye annak, ha nem a csúcsidőszakban járunk erre és inkább egy kalandos körutazáson vagyunk az országban. A szállodák közül […]
2022.04.08.

Mediterrán hangulatú séta a Mecsek lábánál – Pécs

A cím, már alapjaiban túlzás… De a címek már csak ilyenek… 🙂  A Mecsek déli lejtőire épült települések éghajlata, jócskán elmarad  a Földközi-tenger medencéjének városainak a klímájától. Ezért aki a latinosabb vérmérsékletű emberek közé tartozik, az tavasszal nem a Mátra lankáit látogatja.  Pécs már a római korban is létezett, akkor […]
2022.03.19.

Magyarország egyik legszebb barokk temploma

A bakony közepén található kisváros és környéke számtalan természeti és építészeti különlegességgel büszkélkedik. Külön-külön is jelentős információ mindegyiket bemutatni, így egy sorozat keretében szertnénk Önöket a látnivalók közt elkalauzolni. Először a település központjában található Nagyboldogasszony Bazilika udvarába invitáljuk Önöket, és közben a ciszterci rend magyarorsági kialakulásáról is mesélünk.  A zirci […]