Bizonyára sokan megfordultak önök közül is az elmúlt évtizedekben az ismert műemléknél.
Sajnos az évszázadok során már csak töredékei maradtak meg az egykori monumentális épületegyüttesnek.
A háromhajós premontrei bazilika és kolostor maradványait egy sorozatban mutatjuk be, melyben külön részt szentelünk a térség történelmi áttekintésének.
Egy következő részben a kolostor és templom épületét mutatja be.
A harmadik részben a premontrei rendről mesélünk.
Végül sorozatunk zárásaként a 4. részben röviden kitérünk, a nemrég befejeződött felújítási pályázatról. Kérjük önöket, hogy majd írják le véleményüket a tervekről is.
A település Budapesttől 35 kilométerre nyugatra, a Nyakas-hegy gerincének tövében, a Zsámbéki-medence északnyugati szélén fekszik. Könnyen elérhető akár kerékpárral is. A főváros térségéből Pátyon kersztül érdemes megközelíteni.
A templom romjaitól 5-6 km távolságra egy sokkal kevésbé ismert műemléket látogathatunk meg. A helyszín hangulata kárpótol bennünket abban, hogy itt nem egy monumentális katedrálist találunk a festői dombok előterében.
Zsámbék neve puszta személynévből keletkezett, a latin sambucus (bodza) szóra vezethető vissza, és a Sambuch személynévvel kapcsolatos.
A település a pattintottkő-korszakban is lakott volt. Jelentős kelta eredetű eraviszkusz, római és avar leletek is előkerültek a környékről, így az itt feltárt kelta postakocsi maradványai is azt bizonyítják, hogy a hely már akkor is utak menti település volt.
Zsámbék fénykora a honfoglalás utáni századokra esett, mivel a település az Esztergom és Székesfehérvár közötti kereskedelmi útvonal mentén feküdt. És már az 1050-es években kőtemplom állt itt.
III. Béla király feleségének, a francia király húgának, Capet Margitnak a kíséretében 1186-ban az országba érkező Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot és környékét.
Az ő leszármazottai építtették 1220 körül a Keresztelő Szent János tiszteletére fölszentelt késő román stílusú bazilikát, és a hozzá csatlakozó premontrei kolostort.
Keresztelő János Alakja az Újszövetségben szerepel. Az evangéliumok Jézus előfutáraként ábrázolják, mivel János felkészítette az embereket Jézus eljövetelére.
A Jordán folyó vizében merítette meg az embereket, innen ered a későbbi, Szentlélek általi keresztelés szentsége a keresztényeknél. Maga Jézus is elment hozzá bemerítkezni, amit János – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akarta megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.”
A templom építése zömében a tatárjárás előtti időre tehető, de a befejezése már minden jel szerint a tatárjárás után történt. Az alapítókat a kolostor templomában temették el.
Aynard lovag családja építtette 1220 körül a korábbi templom helyén a késő román kori gótikus háromhajós bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet egyik kiemelkedő emléke. Mellette található a premontrei rend monostora.
Aynard lovag először udvarházat építtetett, majd a tatárjárás után engedélyt kapott vár építésére. Ekkor épült fel a mai kastély helyén a kővár.
A település első lakói az udvarház és a kolostor személyzetéhez tartozhattak, hamarosan azonban a fontos kereskedelmi útvonal mellett letelepedtek iparosok, kereskedők is.
A tatárjárás első, igazán pusztító inváziója 1241–42-ben történt, illetve 1285-ben egy jóval kisebb mértékű. A tatárjárás a templomot a községgel együtt elpusztította, de IV. Béla (1235. szeptember 21. – 1270. május 3.) újjáépíttette.
1467-ben Mátyás mezővárosi rangra emelte. A várat közvetlenül halála előtt fiának Corvin Jánosnak adományozta.
1541-ben a törökök elfoglalták Zsámbékot, és 145 évig bitorolták, a fontos útvonal védelmére erősséget építettek itt. Uralmuk alatt a harcokban rongálódott meg a templom és a kolostor, az utóbbiban – a feljegyzések szerint – még a XVII. században is laktak.
E korból származik a Török-kút is. Ebben az időszakban a falu sokat szenvedett, elvesztette korábbi jelentős szerepét, és elnéptelenedett.
A Zichy család tulajdonába került 1689-ben a településsel együtt a templom is. Ők eleinte a várkastély kápolnáját használták.
A török idők alatt elmenekült illetve kihalt lakosok helyére a törökök kiűzése után sváb telepesek érkeztek (elsősorban a Kißlegg vidékéről), nekik köszönhető hogy a település gyors fejlődésnek indult, hamarosan ismét a mezővárosok közt szerepelt.
A sváb lakosság fejlett borkultúrát hozott magával és megművelte a környék domboldalait, valamint ez időben kezdődött el a környék erdőinek kitermelése is, melyek faanyagát a budai várba adták el tűzifának.
A falu lakói a reformáció hatására áttértek az új hitre, ennek a Zichyek vetettek véget, visszakényszerítve a lakosságot a katolikus egyházba.
A templom sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg: leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala.
A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. A viszonylag nehezebben megközelíthető, romladozó középkori kolostortemplom helyett a település központjában építettek maguknak új templomot a zsámbékiak.
Nem maradt volna semmi a romokból, ha Rómer Flóris bencés tanár, régész-művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére.
Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkákkal.
A romlásnak Möller István korszerű restaurálása (1896-1900) vetett véget. Módszere, amely szerint a romot romos állapotban konzerválta, a korszerű műemlékvédelmi elveknek megfelelő.
A templomot csak a szerkezeti és állékonysági szükség szerint erősítette meg, részben az eredeti kőanyagból, részben tégla-aláfogásokkal.
A következő részben a kolostort és a templomot építész szemmel mutatjuk be.
Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Térkép: A premontrei kolostor és templom
Információ: wikipedia