AEROSPORT.HU
A HOLNAP.HU

A város fölé magasodó hegy déli lejtője nem csak ma népszerű pihenőhely az ide látogatók számára. A Tettye Pécs városának egyik legfestőibb tája parkkal, romokkal, barlanggal és arborétummal. A belvárostól északkeletre fekszik, 200-300 méter tengerszint feletti magasságon.

Tettyei romok, Pécs , Mecsek

A rómaiak idején a Tettye kívül esett Sopianae város területén. Vizét nem vezették be a városba, mivel vezetékeit a víz erős meszessége eldugította volna. Engedték a patakot inkább a város mellett folyni. Azonban a kedvező lehetőségek miatt, már az ókorban építettek malmokat a völgytalpon. Maradványaikat az újkori bányászat során sajnos teljesen elbontották. 

A Tettye-völgy jelenlegi felszíne a kőzetek ezer éven át folytatott bányászatával alakult ki. A római korban a kőbányákban triász mészkövet termeltek ki.  Az egykori kőfejtők, ahonnan a építőanyagot Pécs egész területén felhasználták, mára szinte teljesen beépültek. 

Ásatásokon előkerült leletek alapján később a népvándorlás korában avarok, szlávok és magyarok is megfordultak a területen. A városhoz ugyan szervesen nem kapcsolódó, főleg gödörházakból álló lakóterület alakult ki a 11. századtól. 

Szatmári György 1505-1521 között volt Pécs püspöke. A püspöki palota bővíttetése mellett reneszánsz palotát építtetett a Tettyén. A palota egyemeletes, U alakú épület volt, dél felé nyitott udvarral. Délkeleti oldalán torony kapcsolódott a falhoz, maradványai napjainkban is láthatóak. 

A török hódoltság idején dervisek éltek a palotában, az elnevezés is innen származik, a török derviskolostor neve „tekke”. A bektasi dervisek Tirana határában álló központi kolostorát az albánok ma is Tettyének nevezik.

A palota épségben kerülhetett a törökök kezébe, akik csekély változtatással használták fel saját céljaikra. A jelenleg még álló falakon török átépítés nyomokban sem lelhető fel.

A 18. század végén az egykori nyaraló sajnos lakatlanná vált. Valószínű, hogy az egyre inkább beépülő hegyoldal épületeihez hordták el a palota köveit. Az épen maradt falfelületeket 1904-ben konzerválták.

Tettye Park

Az EKF-program (Európa kulturális fővárosa) keretében megújuló Tettye parkban a több száz éves maradványok támfallal való megvédése közben repedés keletkezett az egyik falban. Az L alakú romépület bástya része megmozdult és elvált az épület főrészétől. 

Tettye Park

Az itt található impozáns látványt nyújtó középkori romok remek lehetőséget adnak akár kulturális rendezvények szervezésére.

Tettye Park

Tettye Park

Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu

Térkép: Tettyei romok

Információk: Wikipedia