Folytatjuk az előző részben elkezdett történelmi sétánkat a Szigetvári vár falain belül. Szerencsére ez az erőd bárki számára könnyen megközelíthető. Itt tényleg nincs szükség komoly „alpinista” előképzettségre…
A várvédők sorsa a külső vár elfoglalásával már megpecsédelődött. Másnap, 1566. szeptember 6-án a harcok ismét szüneteltek, ezalatt Zrínyit és maroknyi megmaradt seregét többször megadásra szólították fel. Ennek a napnak igen jelentős, de a török csapategység megbomlásának elkerülése érdekében, Szokollu Mehmed nagyvezír parancsára titokban tartott eseménye volt az idős Szulejmán szultán halála.
A 72 éves korában elhunyt uralkodó belső szerveit a tábor területén eltemették, testét pedig konzerválták, és az ostrom végeztével hazaszállították. Zarándokhellyé váló szigetvári sírhelyének (türbéjének) nyomait a közelmúltban sikerült feltárni az egykori szultáni tábornak helyet adó turbéki-zsibóti szőlőhegyen.
A szorult helyzetben lévő védők nem adták meg magukat, és az ostrom utolsó napján, szeptember 7-én kapitányukkal az élükön kitörtek a belső várból („Zrínyi kirohanása”). A várkapun elsőként kilépő Zrínyit szinte azonnal találat érte, a megölt hadvezér fejét később a Győrben állomásozó, Sziget felmentésére képtelen császári haderő táborába küldték a törökök. Seregének maradéka majd mind egy szálig odaveszett.
A belső várba tóduló, zsákmányra éhes törökök a vár magjának számító kerek toronyban tárolt puskapor felrobbanása által súlyos veszteségeket szenvedtek, ez a művelet valószínűleg tudatos (öngyilkos) akció volt a védők részéről. A harcokból élve kikerültek között volt Cserenkó Ferenc is, aki elsőként, a szemtanú hitelességével örökítette meg Szigetvár ostromának eseményeit.
A vár elfoglalása súlyos következményekkel járt a császári, de ezen túlmenően a dunántúli magyar etnikai jelenlétre is. A mind helyrajzi, mind geopolitikai értelemben szigetként funkcionáló erősség feladásával Baranya teljes egészében elveszett, az Oszmán és Habsburg Birodalom közti határvonal az utóbbi kárára jelentős mértékben nyugatra tolódott.
A számottevő vérveszteséggel, mintegy húszezer halálos áldozattal járó győzelem azonban a törökök erejét is megingatta, részben ennek következménye volt az is, hogy a negyedik Habsburg-török háborút lezáró drinápolyi békével addigi hódításainak elismerése fejében garanciát vállalt a status quo fenntartására.
A tizenöt éves háború kitöréséig tartó évtizedek a magyar fél számára erőgyűjtés időszaka volt, ami alatt az ún. portyázásoktól eltekintve a törökök nem vezettek hadjáratot Magyarországra. A törököket ez időben a Szavafid perzsa birodalommal zajló háború kötötte le (1578-1590).
A rommá lőtt erődítményt a hódítók újjáépítették. Három méter vastag, hat méter magas fallal, közel hat holdnyi területet fogtak közre, sarkain négy olaszbástyaszerű építménnyel. Ebben az állapotában rekonstruálták és látható ma is. 1689-ben került a Habsburg hatalom birtokába a hatalmas erődítmény, melynek ostromával a Rákóczi-szabadságharc felkelői sem mertek kísérletezni.
A vár felújításával ismét egy olyan helyen járhatunk, ahol a történelmünk egy jelentős eseményére méltóképpen megemlékezhetünk.
Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Térkép: Szigetvár
Imformációk: wikipedia, szigetvar.hu
