Se feljutni rá, se lejönni róla nem könnyű – Csobánc-várhegy 2. rész

Előző cikkünkben feljutottunk a városkapuig, persze csak képletesen, mert a várfal eléggé “foghíjas” így szinte bárhol beléphetünk a várudvarba. Ennek egyetlen előnyét élvezhetjük a  376m magas hegy tetejét körbejárva, hogy szinte 360 fokos körpanorámában gyönyörködhetünk. Érdemes egy tiszta napos időt választani a várlátogatásra, mert akár száz kilóméterre is elláthatunk kis szerencsével bármelyik irányba. De ha csak a hegy környékét nézzük, akkor is van mit fényképeznünk. 

Magát a hegyet először 1221-ben említik oklevelek, amikor is az Atyusz nemzetség elajándékozta ott lévő szőlős területét. Csobánc neve a „Csobán” szó kicsinyítő képzős változata. A török eredetű szó jelentése magyarul „pásztor”.

A 13. század első felében ismét említésre kerül, a hegyet birtokló királyi udvarnokok és diszeli nemesek pereskedése kapcsán, lévén a nemesek szőlőt telepítettek és kőépületet emeltek a hegyre. Sokan e kőépületben sejtik a vár ősét, bár oklevél még ekkor sem említ várat itt.

A várról az első említést egy 1272-es oklevél teszi, de építése már az 1255 előtt elkezdődhetett. A Rátót nembeli Gyulaffy család tulajdona volt a 17. század második feléig, sokan az előbb említett diszeli nemesekben sejtik e nemesi család őseit, akik a várat emelhették. Viszont említése még a 14. század folyamán sem történik meg, csak 1420-ban.

Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után Habsburg Miksa betöréseinek a vár is áldozatául eshetett volna, de Kinizsi Pál parancsára erődítménnyé kezdték alakítani, Leányfalusi Ágoston, Kinizsi somlói várnagya parancsnoklata alatt. Ennek köszönhetően később egyik török ostrom sem tudta bevenni.

1491-ben özvegy Rátóti Gyulafi Lászlóné a várat átadta testvérének, Gersei Pető Jánosnak. A török-magyar végvári harcok jelentették, ezen erődítmény aranykorszakát. A 16. század elején először Gyulafi István, a már előbb említett özvegy Rátóti Gyulafi Lászlóné fia birtokolta a várat, majd annak fia, a híres csobánci kapitány, Gyulafi László vette birtokba és volt egyben kapitánya.

1554-ben a török sikertelenül ostromolta, viszont az ostrom következtében egyik fala alapjaiból kidőlt. 1559-ben ismét sikertelenül ostromolták. 1562-ben innen indították az 1561-ben török kézre került Hegyesd várának sikeres ostromát. Bár az erősség folyamatosan veszélyben volt a törökök miatt és elrendelték megerősítését is, nem sok foganatja lett, csak katonáinak létszáma bővült kissé, míg állapota fokozatosan romlott.

1664-ben a törökök által elveszített szentgotthárdi csatában is, és visszafelé is a vár előtt vonult el a török sereg. Evlija Cselebi történetíró ekkor említést tesz a várról, a védők 50 ágyúlövést adtak le a sereg elvonulásakor.

1669-ben a herceg Esterházy család vásárolta meg. Bécsben a lerombolása mellett döntöttek, de a Rákóczi-szabadságharc kitörése ezt megakadályozta. Itt szolgált a szabadságharc kitörése előtt gyalogos tisztként a később legendássá vált Béri Balogh Ádám is.

1705-ig császári katonaság tartotta birtokban, de Domonkos Ferenc és Kisfaludy László kuruc csapatai elfoglalták. A vár ellen a legnagyobb ostrom 1707. február 25-én következett be. Jean Rabutin császári tábornagy sikertelenül próbálta meg elfoglalni mintegy ezer fős seregével. Szász Márton kuruc vice (helyettes) hadnagy vezetésével egy körülbelül 30 fős helyőrség, 30 főnyi bemenekült nemes, illetve asszonyok és gyermekek védekeztek. Az ellenséges, osztrákokból, szerbekből, labanc-magyar és dán katonákból álló sereg majdnem 400 főt veszített el a csata során, köztük 52 tisztet. Végül 1709-ben került ismét császári kézbe a vár, ekkor kezdődött meg robbantásos rombolása. 1722-ben már mint romot említik csak, mellette említve a Gyulafiak régi udvarházát, lenn a faluban.

Az irodalomban a csobánci vár több költőt és írót is megihletett a 19. század első felében.  1807-ben Kisfaludy Sándor verses epikát írt Csobánc címen:(részlet) 

“Ülj mellém a kandallóhoz,

Fel van szítva melege,

Csobánc-várról, Édes-kedves,

Ím! halljad, egy agg rege:

Mult szüretkor Badacsonyon

Ezt Múzsámtól vettem én,

Egykor, midőn magam bolygék

A hegy szirtes tetején.”

1845-ben jelent meg Kis János visszaemlékezése életéről, melyben Csobáncot is megemlíti:

„Egyszer kétszer felmentem a csobánci és hegyesdi várok omladványaihoz is,

s a magasról a paradicsomhoz hasonlítható környéket szemléltem,

vagy elmélkedésemmel a régi idők történeteibe merültem”.

Vachott Sándor Balaton vidékén című versében elragadtatással írt Csobánc, a Tátika és Rezi látványáról.  (részlet)

“Az őszi nap bágyadt sugáriban

Látom Csobáncot, Tátikát, Rezit,

S a messzekéklő Szent Mihály hegyét.

Költőd regéi, gyönyörű vidék,

Örök zománcot vontanak reád.

Az útazóra, látván váraid,

Eltűnt időknek levegője száll.”

Amilyen fárasztó fizikailag feljutni a hegyre, annyira nehéz lelkileg lejönni róla. Egyszerűen még órák alatt sem tudunk betelni a látvánnyal. A megmaradt falak, és a természet olyan harmóniájával találkozunk, amitől egyre erősebben az az érzés kerít hatalmába bennünket, hogy ide még sokszor vissza kell jönnünk!

Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu

Térkép: Csobánc

Információk:  Wikipédia