RCOR Ring épült Apajon

2016 második felében Egyesületünknek költöznie kellett, és RCOR Ring 1.0 pálya új helyre költözött, de szintén Apajon belül. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ez nem egy sima költözés volt. Voltak elemek, melyek ugyan szó szerint költöztek, például az emelvény, azonban a pályánk mintegy 3 hónap alatt épült újjá a semmiből.

Néhány száraz adat, amivel talán sikerül érzékeltetni az elvégzett munka nagyságát. Az Apaj Nonprofit Kft. dolgozói és helyi barátaink segítségével, némi egyesületi munkával az alábbi, EFRA receptkönyv egyik receptje szerint épült meg a pálya:

Végy hozzá:

  • 150 m3 kulékövet
  • 110 m3 sódert
  • 140 m3 múrvát
  • 30 m3 homokot
  • 125 m3 betont

Mindezt több ezer gépi és hasonló mennyiségű kézi munkaórával dolgozd át egy 340 méter x 4m széles nyomvonallá, melynek minden pontján vízáteresztő beton gondoskodik a vízelvezetésről. Építs a nyomvonalra egy hatalmas döntött kanyart, egy siratófalat, 1 ugrató asztalt, 3 ugratót, 1 ugrató elemet, amely tulajdonképpen 5 hullámból áll, és mindezt koronázd meg egy híd elemmel. A fenti nyomvonalat borítsd be 1340m2 műfűvel. A pálya egyik oldalára állíts fel egy hatalmas konténert és a tetejére tedd vissza a korábbi fedett emelvényt, melyről az autók irányítása történik. 12 x 2,34 x 2,34m. Itt 12 fő versenyző fér el egyidejűleg. Kerítsd körbe az egész pályát, építs köré világítást, a nyomvonalba kiépített helyekre húzz be 3 darab AMB hurkot, az emelvény elé építs egy boxutcát és természetesen építs ki 12 rajthelyet. Használj a díszítéshez több tucat liter festéket. Köss be csatornát és vezetékes vizet az áramon felül természetesen. A végén szerelj fel on-line kamerákat és kapcsold be a WIFI-t.

Nagyjából ennyiből áll elkészíteni egy minden szempontból nemzetközi szintű modellpályát, és a hozzá tartozó teljes infrastruktúrát.

Pálya

  • 340m x 4m nyomvonal
  • 1340 m2 műfű (teljes nyomvonalon)
  • Esővíz elvezetés
  • Pálya világítás
  • 1 híd
  • 1 siratófal
  • 1 döntött (óriás ovális) kanyar
  • 1 asztal
  • 3 ugrató
  • 1 hullám ugrató
  • 12-fő befogadására alkalmas bokszutca
  • 12 felfestett rajtpozíció (kétirányú)
  • 16 féle nyomvonal kialakítás
  • 150 m3 kulékő

Infrastruktúra

  • Fedett emelvény: 12 x 2,34 x 2,34 m (12 fő befogadására alkalmas)
  • 3 db beépített AMB hurok
  • Wi-Fi
  • Mobil wc (rendezvények idején)

FORRÁS: rcoffroad.hu