Egy virágzó kikötő – Portorož

Érdemes Piran mellett felkeresni ezt az ízig-vérig fürdővárost is. Teljesen más világ! Ugyan évszázados történelme van, de ma inkább egy modern, rendezett luxus pihenőhely benyomását kelti. Könnyen teszi, hiszen minden adottsága megvan hozzá…  

Portorož (olaszul Portorose, aholis a porto = kikötő, rose = rózsa, együtt Rózsakikötő, szlovénul a roža = rózsa) ma Szlovénia legelegánsabb és legfelkapottabb nyaralóhelye.

A történelme szorosan kapcsolódik a szomszédos város, Piran történelméhez. Az illír telepesekeket a kelta törzsek követték, akiket később a rómaiak. 178 évvel Krisztus születése előtti régészeti leletek arra utalnak, hogy ebben az időszakban számos villa rustica épült a környéken. (A villa gazdasági és lakóépület- vagy épületegyüttes-típus volt az ókori Római Birodalomban. Lehetett városoktól független majorság (villa rustica) vagy városi mintára épült vidéki ház (villa urbana).

A VII. században a terület a Bizánci Birodalom része volt. A Velencei Köztársaság gyarapodásával és a bizánci uralom elleni elégedetlenség vezetett oda, hogy Piran aláírt egy kereskedelmi szerződést Velencével, amely a területnek egy kisebb fokú autonómiáját is magában foglalta.

A bencések voltak az első szerzetesek akik megtelepedtek a területen. A XII. században, a tágabb régióban már négy kolostort, és még több egyházat működtettek. Azok között, az egyik legrégebbi volt a Rózsafüzér Szent Mária templom, ami a XIII. századtól az öbölben állt.

Nevét Sancta Maria Roxe vagy S. Maria delle Rose-ként említik, és 1251-ben már az öböl innen kapta elnevezését: Portus sanctae Mariae de Rosa. A Rózsafüzér Szent Mária templom a XVIII. századra már romossá vált és nyomai lassan eltűntek. A part feletti domb oldalában ezután egy modern Rózsafüzér Szűzanya templom épült. 

A Sienai Szent Bernardin tiszteletére a XV. században kolostort és templomot emeltek. 

Sienai Szent Bernardin, San Bernardino da Siena, (1380-1444) itáliai ferences szerzetes, római katolikus hitszónok, egyháztanító volt.

Különösen békeszerző volt és ehhez Jézus nevének tiszteletével nyerte meg a híveket.

Észrevette, hogy a sok fegyverrel, zászlóval és pártjelvénnyel szemben neki egyetlen fegyvere van: az üdvözítő Jézus Krisztus. Nevének monogramját (IHS) napsugarakkal körülvett arany betűkkel kis pajzsra írta, amelyet a prédikációja végén felmutatott.

Ez a pajzs hamarosan a béke és a testvériség jelévé vált, és házak, templomok, városházák kapuja fölé tették az emberek. Mivel ezzel egy önálló mozgalom vezetőjének tűnt fel, ellenségei három alkalommal emeltek ellene vádat, de a többszöri kivizsgálás során mindig felmentették, és mindig bebizonyosodott, hogy tanítása tévedésmentes, szándéka feddhetetlen, élete pedig szent. 

Az egykori kolostor maradványait egy szép állapotban megmaradt harangtorony, a templomi presbitérium és a boltíves támfal alkotja.

A kolostor világi “élete” a XIX. század végén kezdődött. Az osztrák katonaság fegyverraktárnak használta a szentélyt, majd megerősítve innét védték az öblöt. Később az épület az adóhatóság és a vámhivatal székhelye lett. 

A turizmus eljövetele előtt a terület ritkán lakott volt és a kevés népesség a halászatból, a mezőgazdaságból, a zöldségtermesztésből, azon belül is az olajbogyó és a bor készítéséből élt. Az osztrák uralom alatt virágzott a gazdaság, a kereskedelem és a helyi sólepárlók fejlődtek, úgymint a szomszédos Lucia és Sicciole.

Az adottságai miatt a települést már elég korán a gyógyulni vágyók kezdték felkeresni. Az egyik legfontosabb szerepet ebben a Szent Lőrinc kolostor játszotta, ahol a bencések reumatikus betegségeket is gyógyítottak tömény sós vízzel és sós iszappal.

1895 júliusában Portorožba látogatott az osztrák védelmi miniszter Krighammer kíséretében az altengernagy Cassini. Talán éppen ez a látogatás hozzájárult ahhoz, hogy a császári-királyi Társaság a Fehér Kereszt (Weissen Kreutz) 1897-ben itt nyitotta katonai szanatóriumát osztrák-magyar tiszteknek és így tovább erősítette pozícióját mint gyógyhely Portorož.

1897. június 25-től klimatikus gyógyhellyé nyilvánítják a települést. 1899 nyarán ide látogatott az osztrák trónra Ferenc Ferdinánd, aki akkor a jachtján hajózott Poreč felé.

A település Abbáziával kelt versenyre, elsősorban osztrák és magyar utazók pihentek meg itt. 

1918-tól az Olasz Királyság része lett. A lakosság és a fasizálódó állam között folyamatos lett a konfliktus, a gazdaság visszaesett. 1925-1943 között rendszeres hidroplán összeköttetés létesült Fiume, Ancona, Abbázia, Póla, Torino felé. 

Miután Jugoszlávia része lett, Portorož idegenforgalma szinte megszűnt. Hosszú évtizedek után az 1970-1980-as években kezdtek szálloda komplexumok épülni.

Rövid felvirágzás után a nyolcvanas évek második fele ismét a hanyatlásé lett. Az önálló Szlovéniában ismét gyors fellendülés indult a rövid tengerparton. Mára szinte az egész tengerpartot beépítették. És ismét versenyre kel a legandás tengerparti városokkal.  

Piran, Opatija, Rovinj, Izola vagy Pula… Talán az a legszerencsésebb, ha végigjárjuk az Isztriai félsziget összes kisvárosát, és nem hírdetünk győztest… Csak egyszerűen élvezzük azt amit nyújtani tudnak nekünk.  

Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu

Térkép: Portorož

Információk: Wikipédia,