A premontrei kolostor és templom építészete – Zsámbék 2. rész

A háromhajós premontrei bazilika és kolostor maradványait egy sorozatban mutatjuk be. Külön részt szenteltünk a térség történelmi áttekintésének.

A mostani fejezetben a kolostor és templom épületét mutatjuk be önöknek. Sajnos a bazilika építésének krónikája nem maradt ránk.

A romtemplom épülete egy 200 méter tengerszint feletti magasságú dombon található.

Ezen a helyen már 1030-ban Szent István törvényének megfelelően állt egy falusi templom.

Erre az egykori egyhajós falusi templomra épült a XIII. században (1220-34) a késő román – kora gótikus stílusú, háromhajós bazilika, majd a hozzá tartozó 4000 m2 nagyságú kolostor.

I. Béla király az alapítók utódainak kérésére megerősítette az akkor már felépült templom és kolostorra vonatkozó birtokadományokat. A tekintélyes, jelentős vagyonnal rendelkező kolostorban népes szerzetesi közösség élt, a tagok létszáma elérte a húszat is.

A templom 38 méter hosszú és 24 méter széles. Román jellegét elsősorban a külső formái mutatják, míg a gótika főleg a belső kőfaragásokban jelentkezik.

A templom növényi díszítő elemei a liliom, a háromkaréjos lóhere, és a szőlő.

Figurális díszítő eleme a sárkány, de emberlakos ábrázolás is található: a köpenyében ülő szerzetes.

A XV. században leégett a kolostor, majd 1475-ben a premontrei rend hanyatlása miatt Mátyás király a pálosok kezelésébe adta, pápai engedéllyel. A premontreiek (eredménytelenül) tiltakoztak kolostoruk elvétele miatt.

A pálosok újjáépítették a monostort, felhúzták a nyugati szárnyat, gótikus stílusban megújították a kerengőt.

Kéttornyos, keresztház nélküli, bazilikális elrendezésű, háromhajós és háromszentélyes, kegyúri karzattal kialakított templom, amelynek délnyugatra néz a főhomlokzata.

A templom északi tornyát és a nyugati oromfal rózsaablakát is gótikus stílusban formálták át.

A déli kapu elé előcsarnokot emeltek, melyet csillagboltozattal fedtek le.

A délkeleti torony ívelt élű kőgúlasisakjában, növénydíszű és sárkányos oszlopfejezeteiben, ívsoros párkányprofiljaiban és a hajók boltozataiban késő román stílusjelleget mutat.

Helyenként már a gótika építészeti felfogását is érzékelteti pl. a középső szentély többszögű, poligonális kialakítása, a karzat alatti hatsüveges boltozása, illetve a bizonytalanul kialakított támpillérrendszer.

Későbbi származású volt az északnyugati torony elpusztult gótikus sisakja, továbbá a homlokzati oromfal rózsaablaka, és a templomtól északra elterülő rendház töredékekben kiásott kerengője – amely jelenleg alaprajzi töredékekben látható.

Nemzetségi monostor volt, és elrendezésében olyan szorosan csatlakozott a bencések hasonló templom- és kolostorépítményeihez (Lébény, Ják), hogy építését egyes kutatók hajlandók a Benedek-rend művészileg rugalmasabb, s a kegyúri építkezésekben egyébként is igen tevékeny dunántúli építőműhelyének tulajdonítani.

Sajnos 1763-ban a háromhajós bazilika egy jelentős részét a nagy komáromi földrengés lerombolta, és azóta sem építették újjá.

Az északnyugati torony eredeti toronysisakja is elpusztult, ezt egy bádog védőtetővel pótolták, így jóval alacsonyabb a délkeleti toronynál. Annak még megvan az eredeti sisakja.

Az állagmegóvás miatt a műemléket sok helyen téglaberakásokkal valamint bádogfedéssel egészítették ki.

A romtemplom, még töredékesen megmaradt torzójában is a premontrei rend kimagasló, hazánkban legművészibb hagyatéka. Jelenleg a rom belső területe is látogatható.

Lux Kálmán építész 1934-ben tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészeit, amit a pálosok építettek.

Sajnos a kolostor épületének sok helyen csak az alapjai láthatók.

Ebből az épületből egy dongaboltozatos terem marad fent legjobb állapotban.

A hajdani kolostor dongaboltozatos termében jelenleg kőtár tekinthető meg.

Itt a templom történetét, az első állagmegőrzési munkát, a régészeti kutatások eredményét bemutató kiállítás, valamint XIII. és XV. századból származó faragott kövek gyűjteménye – közel 300 db – látható.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy valamilyen formában hozzá kell nyúlni a műemlékhez, mert újabb évszázadokat ebben a formájában már biztosan nem fog megérni.