A katolikus egyház egyik különleges színfoltja a premontrei kanonokrend, vagy ahogy alapítójuk után gyakran nevezik őket: a „norbertrend”. A köznyelvben sokszor csak „fehér kanonokokként” hivatkoznak rájuk, ami jellegzetes fehér öltözetükre utal. A történet szálai franciaországig egészen 1120-ig nyúlik vissza, amikor Szent Norbert tizenhárom társával együtt megalapította közösségét a franciaországi Laon közelében fekvő, akkoriban elhagyatott Prémontrében.
Szent Norbert látomása és az új életforma Norbert, aki később Magdeburg érseke lett, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a németországi kanonoki közösségek életét szigorúbb mederbe terelje. Bár a rend Szent Ágoston reguláját követte, Norbert ezt kiegészítette egy olyan függelékkel, amely nagyobb mozgásteret biztosított számukra. Ebben nagy hatással volt rá jó barátja, Clairvaux-i Szent Bernát és a ciszterci eszmeiség is.
A premontreiek (hivatalos rövidítésük: O.Præm.) valójában a későbbi koldulórendek, mint a ferencesek vagy a domonkosok előfutárának is tekinthetők. Míg a korábbi szerzetesrendek a világtól elzárva, a településektől távol imádkoztak, addig a premontreiek bátran telepedtek meg városokban vagy forgalmas helyek közelében. Mivel ők nem klasszikus szerzetesek, hanem úgynevezett reguláris kanonokok, a szemlélődő életmódot összekötötték a papi hivatással: prédikáltak és lelkipásztori feladatokat láttak el, így kolostoraikhoz számos plébánia is tartozott. A rendházak élén a rangtól függően prépost vagy perjel áll, az intézményeket pedig ennek megfelelően prépostságnak vagy perjelségnek nevezik.
A rend virágzása és küzdelmei Európában
A pápai jóváhagyást 1126-ban kapták meg – ekkorra már kilenc házuk működött –, és a terjeszkedés viharos sebességgel indult meg. A XIV. század közepére Nyugat-Európában már több mint 1300 férfi és 400 női közösségük létezett. Kiemelt szerepet játszottak a missziós munkában, különösen az Elbán és az Oderán túli területeken élő vendek megtérítésében. Angliába 1143-ban érkeztek, és VIII. Henrik egyházszakadása előtt már 35 házuk állt a szigetországban.
A történelem viharai azonban őket sem kímélték. A XIX. század elejére működésük nagyrészt a Habsburg Birodalom területére szorult vissza, bár az 1830-as, 40-es években Belgiumban sikerült néhány kolostort újraalapítaniuk. A 20. század elején még mindig jelentős erőt képviseltek 20 rendházzal és 1000 pappal, 2005-re pedig a rend már minden kontinensen jelen volt, közel 100 házzal.
A premontreiek Magyarországon
A magyarországi történet kezdetei szinte regénybe illő. Az ősi hagyomány szerint magának II. István királynak (1116–1131) a hívására érkeztek az első fehér kanonokok közvetlenül Prémontréból.
Az első megtelepedés: Váradhegyfok
Az első monostort 1130-ban emelték Nagyváradtól északra, a Kőrös jobb partján lévő dombtetőn, Váradhegyfokon, Szent István vértanú tiszteletére. A Képes krónika szerint II. István annyira kötődött a rendhez, hogy itt is temették el premontrei ruhában. Bár a XVIII. századi térképek még jelezték a romokat, mára a földfelszínen nyoma sem maradt ennek az ősi épületnek. Váradhegyfok vált a magyarországi rendtartomány „anyamonostorává”, innen szervezték a további alapításokat. A rend gyorsan gyökeret vert: egy 1235-ös jegyzék (Catalogus Ninivensis) szerint már húsz férfi és két női monostoruk volt. Oszvald Ferenc és Hervay Ferenc történészek kutatásai alapján az Árpád-korban mintegy 32-37 rendházuk működhetett, az utolsót 1264-ben alapították Csúton. Ezek közül legfeljebb tíz volt királyi alapítású (mint például a margit-szigeti, jászói vagy jánoshidai), a többit tehetős egyházi vagy világi személyek hozták létre. Sajnos a tatárjárás pusztítása során a Brassóban és Szebenben működő női monostoraik megsemmisültek.
A zsámbéki kezdetek: Francia lovagok és a kőbe vésett hit
A zsámbéki premontrei jelenlét története egy fordulatokban gazdag, évszázadokon átívelő mese, amely a középkori fénykortól a teljes pusztuláson át a modern kori újjáéledésig tart. Bár a legtöbben csak a festői romtemplomról ismerik a települést, a „fehér kanonokok” öröksége ma is él a városban, csak egészen más formában, mint 800 évvel ezelőtt.
A történet a XIII. század elején kezdődik. Zsámbék birtokosa ekkor az Aynard nemzetség volt (francia származású lovagok, akik III. Béla király feleségével, Capet Margittal érkeztek Magyarországra). Mivel a premontrei rend is francia eredetű, nem meglepő, hogy ezt a szerzetesrendet választották a családi monostoruk megalapításához.
A templomot és a kolostort 1220 körül kezdték építeni Keresztelő Szent János tiszteletére. Ez az épület a magyar építészet egyik csodája: éppen azon a határon született, amikor a zömök, súlyos román stílust kezdte felváltani a kecses, csúcsíves gótika. A premontrei atyák évszázadokon át éltek és imádkoztak itt, miközben a környék lelki gondozását is végezték.
A középkori virágzásnak a történelem viharai vetettek véget:
Amikor az Oszmán Birodalom seregei elérték a vidéket, a szerzeteseknek menekülniük kellett. A megszállók a templomot nem rombolták le teljesen, de erődítménnyé alakították át, a kolostor köveit pedig gyakran más építkezésekhez hordták el.
A török kiűzése után a Zichy család birtokába került a terület, akik a romos épületet a pálos rendnek adták (tehát ekkor nem a premontreiek tértek vissza). A pálosok megkezdték a helyreállítást, ám 1763. június 28-án hatalmas földrengés rázta meg a Dunántúlt (a komáromi nagy földrengés). A templom oldalfala leomlott, a boltozat beszakadt.
Ezt követően az épületet sorsára hagyták. A köveket a falubeliek széthordták házaik építéséhez, és a természet lassan visszahódította a területet. A XIX. században, a romantika korában fedezték fel újra a rom szépségét: Rómer Flóris és Henszlmann Imre munkássága mentette meg a teljes enyészettől, konzerválva a ma is látható állapotot.
A visszatérés: Nem kőből, hanem lélekből
Sokáig úgy tűnt, a premontrei jelenlét Zsámbékon végleg a múlté lett. Azonban a rendszerváltás (1989-90) után a rend visszatért a településre, de nem a régi romok közé költöztek vissza (amely ma állami műemlék), hanem egy új küldetést vállaltak: az oktatást. A Gödöllői Premontrei Apátság fenntartásában megalakult a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Iskolaközpont. A rend felismerte, hogy a 21. században a leghatékonyabban az ifjúság nevelésén keresztül szolgálhatják a közösséget.
Ma Zsámbékon a „fehér kanonokok” jelenléte elsősorban az oktatási és kulturális életben érhető tetten: A premontrei iskolaközpont ma már egy hatalmas intézményrendszer, amely végigkíséri a gyermekeket a legkisebbektől a felnőttkor küszöbéig. Tartozik hozzá óvoda, általános iskola, gimnázium, sőt szakképző iskola és technikum is.
Lelkipásztori szolgálat:
A premontrei atyák (akik közül többen ingáznak vagy a helyi plébánián szolgálnak) végzik az iskola lelki vezetését, hittanórákat tartanak és miséznek a helyi katolikus templomban.
A romtemplom:
Bár a híres romtemplom múzeumként működik, a rend számára is fontos szimbolikus helyszín. Különleges ünnepeken, például Keresztelő Szent János napján (a templom búcsúján) vagy a Premontrei Napokon gyakran tartanak itt szabadtéri szentmiséket, hangversenyeket, összekötve a múltat a jelennel.
Összességében elmondható, hogy míg a középkorban a zsámbéki premontrei élet központja a kőmonostor volt, ma a hangsúly az „élő kövekre”, azaz a diákokra és a közösség építésére helyeződött át.
Akit érdekel a templom építészete az alábbi linken részletes leírást talál:
A premontrei kolostor és templom építészete – Zsámbék 2. rész
Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Térkép: A premontrei kolostor és templom