Várvédőként a díszletek közt – Pilisborosjenő

Sajnos a filmdíszletek nem mindig készülnek tartós anyagból. Ennek ellenére a Pilisborosjenő melletti vár látvány és hangulata nem csak kívül, hanem belül is nagy élményt nyújt az idelátogatóknak. Kalandozásunk első részében a vár külő részét, környezetét, és a jelentős részben itt forgatott filmet mutattuk be. Most körülnézünk a falakon belül is. 

Az Egri csillagok című film második részében a vár részleges lerombolása volt a cél, így sok épületet már csak a képzeletünk “építheti” fel…  

Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor. FŐFOTÓ – fortepan.hu

Amenyire szép állapotban megmaradt a vár főbejárata és a tőle balra elhelyezkedő rondella, a főkapun besétálva már sajnos nem sorakoznak a filmben látható épületek a belső udvarban. 

A valódi kövek mellett hagyományos díszletépítő technikákkal, így például gipsszel is dolgoztak a filmesek. A „gipszkövek” nagyon aprólékos munkával készültek: az egyedi öntőformákba különböző színű kőporokat szórtak, amitől a végeredmény anyagszerűbb lett.  

Az egri vár kicsinyített másának udvara, az Egri csillagok című film forgatásakor. – Lőw Miklós – fortepan.hu

A vártól másfél kilométerre nyitottak egy murvabányát, ahonnan alapanyagot lehetett hordani az építéshez. Ez a helyszín a mai napig látogatható. 

Az közismert tény, hogy a filmben a török sereg javát a Magyar Honvédség (leánykori nevén 1990-ig Magyar Néphadsereg) adta, az azonban kevésbé ismert, hogy a várat is zömmel katonák építették.

Az egri vár kicsinyített másának udvara, az Egri csillagok című film forgatásakor. – Lőw Miklós – fortepan.hu

A katonák mellett szakipari tanulók, sőt, a Tisza mellől érkezett kubikusok is részt vettek a munkában. Az utóbbiak saját, évszázadok óta használt gátépítő módszerekkel emeltek földtöltéses sáncokat.  Valószínű jó szolgálatot tehetett a sáncok előtti zsákokban felhalmozott rengeteg “brazil kávé” is, az egri vár 1552-es ostroma alatt az őrség katonáinak éjszaka… Pedro Álvares Cabral portugál tengerész 1500. április 22-én fedezte fel Brazíliát, azaz akár egy szállítmény frissen örkölt kávé akár ide is érhetett…

Az egri vár kicsinyített mása az Egri csillagok című film forgatásakor. FŐFOTÓ – fortepan.hu

Ma már természetesen csak az épített elemek állnak Pilisborosjenő határában, ezek a középkori várfalak kőből és helyenként betonból  épült másolatai. A filmben is látható, reneszánsz épületeket már hiába keresnénk a helyszínen. 

A rondella ma is kedvenc “fürkésző helye” a XXI. század várvédőinek.  

Nagyszerű kilátást nyújt a főkapura. 

Vagy remek hely az “elmerengésre”…

A vár kazamatája természetesen itt nem létezik, azért Egerbe kell utaznunk az eredeit Egri-várba, viszont zegzugos helyeket itt is találhatnak a kalandvágyó várfoglalók. 

A főbejárat mögötti tér remek lehetőség közösségi programokra. Talán ha kicsit jobban kiépítenék például egy színpaddal, akkor  a díszlet még több kulturális rendezvénynek adhatna helyszínt.

Tér van bőven a nézők számára…

Szerencsére így is rengetegen választják a helyet kirándulási célként.

Vagy forgatási helyszínként.

Ha leülünk a falak tövébe, érdemes visszaemlékezni azokra a filmkockákra, amelyeken a legendás magyar színészek szerepelnek. 

Élmény és fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu

Térkép: Az Egri vár másolata

Forrás: vaskarika.hu