A Zalavári Történelmi Emlékpark bejárása után érdemes egy kapucsínót elfogyasztani a környék legjobb kávézójában a Kis-Balaton Ház teraszán. Egyébként sem egy kapkodós hely ez… Bringások, horgászok és ezer éves romok amerre a szem ellát… Itt szinte mindenhol egy “kiálló” kőhalomba botlik az ember, pedig azért itt ez az építőanyag nagy kincs. Biztosan nem volt belőle korlátlanul a “sarki kőfejtőben”…
Zalavári Történelmi Emlékpark
Emiatt is érdekes a Zalavári Történelmi Emlékparktól északkeletre fekvő kis szigeten található háromhajós templom romja.
Ide gyalog, kerékpárral, vagy traktorral:) tudunk eljutni… Mi a sétát választottuk az emlékparktól. Az autót nem tudjuk a padkára letenni, mert az nincs… Így gyalogolni is az úton kell!!! Szóval amikor ezt a hidat látjuk a műút mellett, akkor már az alagút bejáratánál vagyunk…
Az idei gazdag csapadék sokat segített a látványon. Szinte olyan érzés mintha Angliában lennénk. Amikor belépünk a “növényalagútba” már jó helyen járunk. Az út végén találhatóak a Keresztelő Szent János bazilika romjai
Radnóti Aladár 1946-1953 között tárta fel először a háromhajós bazilikát. Hossza 20,2-20,5 m, szélessége: 12,1 m. A kívül téglalap alakú templom keleti egyenes falába három félköríves apszist „írtak be”. (Az apszis (görög-latin: kiöblösödés, boltozat) eredetileg a klasszikus római építészetben a bazilika legtöbbször félkörös, fülke alakú része, amelyben a szószék állt. Tágabb értelemben a templom szentélyének végződését jelenti.)
A hajót 4-4 pillér osztja három részre. Ezek építési ideje azonban kissé bizonytalan. Az osztópilléreknek megfelelően a déli és északi falakat is támpillérek tagolták. A nyugati főbejárat mellett az északi oldalon a 3. és 4. pillér között, a délin az 1. és 2. között nyílt bejárat.
A nyugati oldalhoz egy narthex (A narthex a kora keresztény és a bizánci bazilikaépítészetben a bejáratnál, az átrium és a főhajó között kialakított előcsarnok, a hosszház tengelyére merőleges, keresztirányú tér.) csatlakozott, vele azonos szélességű a tőle délre nyíló „baptisterium”. (A keresztelőkápolna vagy baptisztérium a keresztény egyházi építészetben eleinte különálló épület (elnevezése gyakran keresztelőtemplom), a 13. századtól a templomon belül alaprajzilag is elkülönülő kápolna, ahol a keresztség szentségének kiszolgáltatására, a keresztelés szertartására sor kerül.)
A templomot habarcsba rakott lapos homokkövekből és másodlagosan felhasznált római kövekből építették fel. A hajó padlóját nagy lapos gránitkövek fedték, míg az apszisokat, amelyekhez lépcsők vezettek fel, durva terrazzo-padlóval borították. Az apszisok falain sárgás rózsaszínű „freskók” nyomai látszanak, nehézkes, esetlen technikával kivitelezve. A templomot tűz pusztította el.
A három félkör apszisos, háromhajós bazilika egy régi templomtípushoz tartozik, amely a Szentföldön és a környező területeken már a VI.század első felében is feltűnik. Megjelent az Adriai tenger partján is, míg Itáliába, egészen a dél-tiroli területekig, csak a Karoling-kor kezdetével jutott el. (A Karoling dinasztia irányította a Frank Birodalmat és utódállamait a 8.-tól a 10. századig, miután 751-ben megdöntötték a Merovingok uralmát. Legnagyobb alakja Nagy Károly (latinul Carolus Magnus) volt, akit 800-ban III. Leó pápa a Szent Római Birodalom császárává koronázott.)
A récéskúti bazilikát tehát egyaránt meggyőző érvekkel helyezhették mind a Karoling-korba, mind pedig a korai Árpád-korba. (Korai Árpád-kor alatt az 1000 és 1240 közötti időszakot értjük, amikor a királyságban a folytonosság egyenletes volt.)
A récéskúti bazilika építési korának meghatározásához a döntő szót éppen ezért nem a művészettörténeti tipológia, hanem a régészeti emlékanyag kronológiája mondhatja ki. Ez alapján bizonyos, hogy a templom a Karoling korban épült, és bizonyosnak látszik, hogy az Árpád-kor kezdetét már mint felismerhetetlen romhalom érte meg.
A XIV-XV. század fordulóján a maradványokon erődített udvarház épül. Nyugati tornyát és az alápincézett keleti lakószárnyat nyitott udvar köti össze. Az épületegyüttest a hozzá tartozó kúttal együtt palánk övezi. Az erősség (fortalitium) 1442-ben a Rozgonyi családé, a XV. század végén a zalavári apátság kezén van, a XVI. században már lakatlan.
A romoktól egy olyan úton juthatunk vissza a civilizációba, ami szó szerint körülölel bennünket. Szép lassan élvezzük ki minden pillanatát!
Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép: Zalavár – Történelmi Emlékpark
Forrás: Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996) Szőke Béla Miklós: Mosaburg-Zalavár fejezetből