Mátyusföld, a Csallóköztől északra, a Kis-Kárpátoktól keletre, a Vág folyóig terjedő sík vidék, nevét Csák Máté birtokairól kapta. Ez a történelemben és legendákban gazdag terület számos kastélyt, várat, hagyományt őriz. A szomolányi kastély, ami most a Szlovák Tudományos Akadémia tulajdona, vagy a pár hónapja bezárt gidrafai Pálffy kastély.
De a legimpozánsabb építmény mindegyik közül a Dévénytől Trencsénig végvárként működő csesztei (Častá) Vöröskö vára.

A vár már 1240 előtt állt. Konstancia, I. Přemysl Ottokár felesége, III. Béla magyar király lánya építtette. Később, a 16. századig a Thurzók, a Szapolyaiak, a Fuggerek voltak a tulajdonosai, majd 1588-tól a Pálffy családé a birtok.

A Közép-Európában egyedülálló reneszánsz elemeket tartalmazó erődítmény még a Fuggerek és Thurzók uralma alatt épült raktárnak, hogy a Selmecbányán kibányászott rezet itt raktározzák el, az erre a célra épített impozáns raktárhelyiségekben.

Képzeljük el a kort. II. Pálffy Miklós, aki megvásárolta a várat, Nádasdy Ferenc, Báthory Erzsébet férje (aki később Thurzó György rögeszméje lett), Schwarzenberg Adolf a híres Shwarzenberg dinasztia őse együttes erőkkel megvédi Győr városát a törökök ellen. Költemények szólnak hőstetteikről, Magyarország megmentőjeként írnak róluk, haditetteiket pedig Hannibáléhoz, Nagy Sándoréhoz hasonlítják.

Hogy tündérek vigyázzák-e a vár sorsát vagy a kristálykőszikla, amiből az alapjai épültek és az elnevezését kapta, mindenki fantáziájára bízzuk.

A kiállítási tárgyak közül megcsodálhatjuk a Pálffyak utolsó utazókocsiját 1800-ból, a felső csarnokban egy aranyozott, reprezentatív szánt, a lovagteremben Pálffy István nádor mortuáriumát, amit a gyászmenete elején vittek, mellette a házikápolna, ahova mindenkinek volt belépése a környékről, és a barokk építészet egyik gyöngyszemét, a Sala Terrenát, egy hűsítő termet kánikula idejére.

A teljes tárlat a reneszánsztól egészen az empirig, a 16. századtól 1945-ig mutatja be a különböző korok átalakításai szerint a használati tárgyakat. Több termen át bemutatott fantasztikus fegyverarzenál, a bástyák védelmi rendszere, titkos ajtói, a „kék dámák“ portréi, Erdődi gróf Pálffy Pál főispán, a vadász dolgozó és lakószobái, Wesselényi Miklós ágya és titkos rekeszek, ahova a II. Világháború után a Pálffyk elrejtették az oroszok elől a vagyontárgyaikat.

Ne feledjük, hogy a Pálffyknak köszönhető a pozsonyi vár helyreállítsa és lakájossá tétele és a zsidók letelepedése a várdomb oldalába. A sokszor elüldözött nép a Pálffyaknál talált menedéket. A vöröskői vár mellett található zsidó temető maradványa 41 sírkőt rejt. Ezen kívül 6 darab sírkő a vár bejáratánál van kiállítva.

A gyönyörű, parkosított környezet nyáron megelevenedik, különböző programokat kínálnak a látogatóknak. Solymászat, íjászat, kézműves foglalkozások várják a látogatókat.

A csak vezetett bejárással látogatható történelmi emlékművet két óra alatt járhatjuk be. Hétfő kivételével minden nap nyitva tart télen reggel 9.30-tól 15.30-ig, nyáron 9.00 – 17.00 óráig a hét minden napján.

A hely állatbarát, pórázon tartott házi kedvenceink a kültéri helyeken szívesen látottak.

A környéken kerékpárútvonal, kirándulóhelyek, méh kert, modori kerámia és borászatok kínálnak sok élményre lehetőséget.

Vöröskő vára
Élmény és fotó: Rajczi Adriana


