A Visegrádi Fellegvár bejáratától szinte az egész Dunakanyar panorámája elénk tárul.
A folyó közepén szerényen húzódik meg a Szentendrei-sziget legészakibb csücske, mely a várba látogatók számára egy kis fövenyes-kavicsos partszakasznak tűnik a végtelen folyó látképében.
Autóval egészen Tahitótfaluig kell visszagurulni Visegrádról, amennyiben hídon szeretnénk megközelíteni a Kisoroszi mellett elterülő, természetvédelmi területet.
Aki ide ellátogat, az nagyon sok szempontból érezheti a természet közelségét és az időjárás szeszélyeit. Mivel a szigetcsúcs csak ösvényeken, vagy a vízparton sétálva érhető el, így magasabb vízállásnál érdemes odafigyelnünk, hogy merre indulunk a parkolóból. Szerencsésebbek vizi úton is érkezhetnek, nekik csak egy alkalmas kikötőpontot kell találniuk.
Aki a folyón érkezik, annak sátrazásra és kikötésre a Váci-ág partja a legalkalmasabb.
Télen inkább csak sétálásra és elmélkedésre, meditációra van lehetőségünk. Nyáron viszont sokkal jobban benépesül a terület. Vadkempingezőkkel és fürdőzőkkel bővül az ide látogatók tábora. A természetvédelmi területen a Duna parton a tartózkodás ingyenes, de táborozni csak a kempingben lehet.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz a Göd és Esztergom közötti szakaszon lévő területek tartoznak. A part menti ártéri erdők mellett legjelentősebbek a szigetek, köztük a Szentendrei-sziget természeti értékekben gazdag egységei. Néhol – mint a Sződ-Rákos-patak mentén – csatlakozó vizes és homoki élőhelyek is védettséget élveznek, s bár ezek látszólag távol esnek a folyótól, mégis könnyen beláthatóan a Duna egykori munkájának tanúi. Élőviláguk különleges és egyedi, esetenként bennszülött fajokkal tarkított.
A közismert Dunakanyar, amelynek pleisztocén kori kialakulása – a vulkanikus hegyek közötti „útkeresés” és a Visegrádi-hegység Börzsönyről való leválasztása – a Kárpát-medence legnagyobb mértékű és hatású vízrajzi változása volt. A folyó ezen szűk szakaszán felgyorsul, majd némileg elterül, így Nagymaros és Vác között új és újabb zátonyok, szigetek képződnek. Ezek szó szerint az élővilág utolsó menedékei (ún. refugiumok), hiszen a legtöbb part menti terület a beépítés vagy más közvetlen emberi használat hatása alatt áll; a felaprózódásból adódó értékvesztés, egyes fajok eltűnése látványos.
Persze mindig vannak új betelepülők, ám a hódítók zöme a nem kívánt özönfajok köréből kerül ki. Ilyen az ártereken élő hazai honos fákat kiszorító zöld juhar vagy a mocsárréteket szó szerint elborító kanadai aranyvessző. Ezek térfoglalása ma már az egyszerű szemlélődő számára is felfogható és egyben elkeserítő mértéket ölt.
A folyót vízi szállítóútként használó teherforgalom mellett egyre erősödő nyomást jelent az óriási méretű személyszállító hajók problémaköre. Ez egyfelől a hajózás biztosítására szolgáló mederfenntartások (közkeletűen: kotrások) okán a zátonyok eltűnésével és a változatos meder megszűnésével, másfelől a jelentős hullámzástól tömegesen pusztuló halivadékkal jár, amelynek jól tapasztalható tünete az általános halhiány. Mindez – a dunai horgászok kedélyállapotának romlása mellett – a folyami ökoszisztémák működését is jelentősen zavarja.
A Dunakanyart erről a pontról egy teljesen más perspektívából látjuk, mint fentről a várból. A párás levegő pedig még csak tovább fokozza a varázslatos látványt mely erről a kavicsos partszakaszról tárul elénk.
Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Térkép: Szigetcsúcs
Információ: dunaipoly.hu