Komárom a város, ahol az Arany ember is élt…, a homokdomb, ahol Klapka György 1849-ben földerődöket emelt…, a titkos hely, ami 45 évre még a térképekről is eltűnt…. KALAND-TITOK-ÖRÖKSÉG.
A vízpartra épült erődöknek óriási előnye, hogy nem kell egy sziklás hegyet megmászni a várkapuig… Így sokkal több ember számára nyújt betekintést az elmúlt századok haditudományába. Ilyen a Monostori erőd is, Komáromban, a Duna partján ami Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, és 1850 és 1871 között épült.
Az UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő, klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerével (kazamata-hálózatával).
Az erőd vastag sáncai alatt futó folyosórendszerben egy idő után, mikor már hosszú percek óta nem találkozunk senkivel, egyre jobban egy időutazás részeseivé válunk.
Az épület belső falai nagyon szép állaptban megmaradtak, és a felújításnak köszönhetően most „frissen épült” hangulatot árasztanak. Olyan érzésem volt néha, mintha épp most várnánk az első légiók beérkezését a falak közé…
2006-ban forgatta az erőd falai közt Szász János, Ópium című filmjét, ami akkor tökéletes helyszínül szolgált egy 19. századi elmegyógyintézetben játszódó filmnek.
Monumentális méreteit bizonyítják a következő adatok: az erőd 25 hektárt foglal el, teljes területe lőterekkel együtt 70 hektár, épületek alapterülete 25 680m2, a helyiségek száma 640. Az erődben élő katonák legmagasabb létszáma 8000 fő volt.
Az erőd építését követően a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta.
Feladatai közé tartozott a központi vár (Észak-Komárom) védelme és a dunai hajóforgalom ellenőrzése.
Harci eseményekre itt soha nem került sor, elsősorban kiképzőközpontként és fegyverraktárként használták. Az I. világháború alatt sorozó- és kiképzőközpontként funkcionált.
A II. világháborúban a Monostori erődbe helyezték a 22-es gyalogezred parancsnokságát, és az I.-II. zászlóalj katonái innen indultak a Don menti ütközetekbe. A II. világháború után a Csehszlovákiából kitelepített magyar családok szükséglakásait alakították ki az erőd falai között. 1945-90 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportja Közép-Európa legnagyobb lőszerraktárát alakította ki az erődben. Távozásukkal az erőd katonai szerepe végleg megszűnt.
Ma az erőd kedvelt kirándulási célpont, ami hadtörténeti kiállítással, hidegháborús járművekkel, Kenyérmúzeummal, hajós kiállítással, és számtalan rendezvénnyel csalogatja a látogatókat.
A Monostori Erőd felújítása az első lépés. A komáromi erődrendszer Közép-Európa legnagyobb erődrendszere, mely magába foglalja a Csillagerődöt, a koppánymonostori homokhegyen a Monostori Erődöt és a Nagyigmánd felé vezető út mellett az Igmándi Erődöt melyek felújítás folyamatban van. Reméljük rövidesen ezekről is beszámolhatunk.
Élmény és Fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Információk: www.iranykomarom.hu , erod.hu