Mielőtt elhúznak a vadlibák… – Madárvárta a Hídvégi-tó duzzasztójánál

Aki a Kányavári-sziget és a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum “pörgése” után egy kis nyugalmat szeretne, annak kiváló helyszín a Hídvégi-tó duzzasztójánál található Madárvárta. 

Erre a helyre igazán ráillik a “végtelen nyugalom” jelző. A parkoló melleti Laki István-zsilip a Zala, illetve a Kis-Balaton vízszintjét szabályozza a Balatonba ömlés előtt.

Építhettek volna mozgólépcsőt is, de szerencsére a halak még szeretnek mozogni… Ezért a duzzasztó melletti tavacskákat úgy oldották meg, hogy  folyásiránnyal szemben tóról tóra is fel tudjanak jutni a “haltúristák” a zala folyóból a Hídvégi-tóba. 

Az 1986-ban elkészült zsilip mellett egy emlékművel emlékeznek meg 2015-óta a a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai a kollégájukról. 

Az emlékművön a következő felirat olvasható: „Laki István (1957-2014) okl. vízépítőmérnök, sok hazai árvízvédekezés hőse, a Kis-Balaton szerelmese, üzemmérnökségünk vezetője, az igazi magyar vízügyes munkatárs és barát. Ez a zsilip tiszteletünk jeléül az örök időkre viselje az Ő nevét!”

A csordogáló víz mellett nem boksákat láthatunk… Senki ne pakolja ki a grillszettet az autójából egy kis faszén reményében… Az akácfa rönkök hasítékából épített Madárvárta „kunyhó”, ajándék a Zürichi Egyetem hallgatóitól. A gyerekek a  Magyar-Svájci Baráti Társaság jóvoltából, itt a Kis-Balatonnál 2003-ban építették fel saját kezűleg, fém kötőelem alkalmazása nélkül ez a különleges építményt. 

Nagy melegben kellemes hűvös van odabenn, mivel átjárja a levegő és a fából készült falak távol tartják a hőséget. A madárvárta megfigyelőnyílásainál kitartóan várakozva megfigyelhetünk táplálkozó récéket, szürke gémeket, vagy sirályféléket.

Időnként szerencsénk lehet nagyobb csoport madárral is találkozni. Szeptemberben csak pár madárral találkoztam, viszont október végén egy óriási madársereg borította a vizet. Megszámlálhatatlan mennyiségű és fajtájú madár “fesztiválozott” a látóhatáron.  

A Kis-Balaton méltán nevezetes madárvilágának legismertebb szereplői a gémfélék: ide tartozik a természetvédelem címermadaraként „elhíresült” nagy kócsag, a nála kisebb termetű kis kócsag, a szürke gém és a bronzos árnyalatú vörös gém, az impozáns megjelenésű üstökösgém és a népi nevén vakvarjúként emlegetett bakcsó is. 

A számos költő, vonuló és telelő récefaj közül kiemelendő a fokozott védelmet élvező cigányréce és a színpompás üstökös réce. A nyári lúd költő-, valamint hatalmas csapatokban vonuló és telelő fajként ismert ezen a vidéken. 

A Vöcsökfélék közül a fiókáit a hátán hurcolászó búbos vöcsökkel és a jóval kisebb méretű kis vöcsökkel találkozhatunk. A vizek halászmesterei a kormoránok, vagy más néven kárókatonák – nevüket koromfekete színükről kapták. Kisebb termetű rokona a fokozottan védett kis kárókatona, mely egykor hazánkból teljesen kihalt, de a múlt század végén ismét megjelent. 

A guvatféléket a szárcsa és a vízityúk képviseli, de vízicsibefajok és maga a guvat is él a területen – bár ez utóbbiról elsősorban hangja alapján szerezhetünk tudomást. A vizek felett sirályok, csérek és szerkők cikáznak. Az óriási hangzavar ellenére mi próbáljunk csendesen szemlélődni és sétálni, hogy ne húzzanak el előlünk a vadlibák…

Élmény és Fotó: Farkas Attila

Helyszín: Madárvárta a Hídvégi-tó duzzasztójánál

Információ: