Somogyvár a balaton partjától egy röpke fél órányira található somogyi település, számtalan történelmi látnivalóval várja azokat, akik nem csak a vidék dimbes-dombos látványa miatt …
templom
-
-
Egy természetes szépséggel találkoztam Budapesttől röpke távolságra északra. Nem ez volt az első “randink”, de úgy érzem egyre inkább rabul ejt! Körberepülhetjük évtizedeken keresztűl …
-
Az Őrség épített történelme több mint ezer évre nyúlik vissza. Azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered …
-
Érdemes a balaton északi partján lévő 71-es útról időnként letérni, akár csak egy rövid pihenőre. Erre remek helyszín az ecsérpusztai (vagy ecséri) műemlék templomrom …
-
A történelem során az országhatárok a térképeken folyamatosan változtak, de szerencsére a tájak jellegzetessége valamint az épített történelem helyben maradt… Így amikor az Őrség …
-
A Balaton környéke egész évben alkalmas arra, hogy a strandidőmentes időszakokban valahol szándékosan elvesszünk… A tó 20-30 kilométeres környéke rengeteg épített és természeti szépséget …
-
A kis templom Rönök határában egy rövid erdei út végi tisztáson található. A település Szentgotthárdtól 7 kilométerre északkeletre, a Lahn-patak partján fekszik. 1336-ban Ryunuk …
-
A három határ találkozásának térségében (magyar-osztrák-szlovén) érdemes akár egy egész hétre elveszni. A bátrabbak ezt a kalandozást kerékpáral teszik meg, így a ráfordított idő …
-
Mit tudhatunk meg Ciprusról, ha megnézzük a templomait? Mi derül ki a lovagokról, ha commandariát kóstolunk? Melyek a legvonzóbb tengerpartok, ha családdal, gyerekekkel érkezünk? …
-
Remek kirándulóhely Budapest közvetlen közelében az M1-M7 bevezető szakaszától északra található Budaörsi kopárok – Kő-hegy. Aki teheti annak én inkább a hétköznap délutánt ajánlanám, …