2021.10.28.

Tündérország visszatér!

Tündérország visszatér! A vallettai Triton teret idén karácsonykor is Mikulás-falva veszi birtokba. “Children Playing, Having Fun!” Shakin’ Stevens nem is írhatta volna le jobban a karácsonyt, mint a klasszikus dalban, amely december folyamán szerte a világban dübörög a hangszórókból. Ugyanezt az érzést élhetik át idén a helyiek és a turisták […]
2021.10.24.

Cirque du Soleil vadonatúj produkciója a történelmi Vallettában

A Cirque du Soleil Entertainment Group – a világ legrangosabb szórakoztató társulata – és a VisitMalta örömmel jelenti be, a vadonatúj, kizárólag Máltára készített produkció, a FIERI november 25-i premierjét, mely bemutatóra a történelmi Vallettában kerül sor. „Örömünkre szolgál, hogy visszatérhetünk Máltára, a történelemben oly gazdag országba, hogy tisztelettel adózzunk […]
2021.10.16.

Színes forgatag a vallettai Watrefronton

Street Art kiállítás és élő előadások szórakoztatják a Waterfront látogatóit október és november hétvégéin. Valletta számos építészeti díjat nyert negyedébe különleges őszi atmoszférát varázsolnak a programsorozattal. Bármelyik helyi bárba vagy étterembe térünk be, vagy csak korzózunk egyet a sétányon szombaton és vasárnap délután, mindenhol a helyi művészek színvonalas szórakoztató programjai […]
2021.10.15.

Gozo még zöldebb lett, teljesen elektromos buszokat állítottak forgalomba

Az „öko-szigetként” is emlegetett Gozo még zöldebbre vált. Most először 100%-ban elektromos buszok kerültek használatba a tömegközlekedésben. A 6 buszból álló flotta a sziget déli részén található Mġarr kikötő és a Xewkija heliportja között, reggel 5-től este 9-ig közlekedik, csúcsidőben 10, azon kívül 30 percenként. A szolgáltatás ingyenes. Az utasok […]
2021.09.05.

Már több mint 100 hajó nevezett az idei Rolex Middle Sea Race vitorlásversenyre

A Blur svéd és a brit Akouavi hajók napokban beérkezett nevezésével együtt már összesen 24 ország 101 hajója szerepel a nevezési listán. A szervező Royal Malta Yacht Club felkészült a flották fogadására. A vitorlás világ rangos megmérettetését, a Rolex Middle Sea Race versenyt 42. alkalommal rendezik meg Máltán. A mezőny […]
2021.05.05.

Újra nyitnak a Heritage Malta által üzemeltetett múzeumok és egyéb látnivalók

Május második hetében újra nyitnak a Heritage Malta (Máltai Múzeum Igazgatóság) által üzemeltetett múzeumok és egyéb látnivalók. A máltai egészségügyi hatóságok Covid-19 járvánnyal kapcsolatos, számos korlátozó intézkedés feloldását követően a Heritage Malta a május 10-től kezdődő héten újra megnyitja múzeumait és egyéb látnivalóit. A nyitvatartási napok és időpontok hasonlóak lesznek, […]
2021.05.02.

Málta, Valletta – a Nagy Kikötő

Málta, Valletta (2018) Valletta, az erődváros, Citta’ Umilissima, „az úriemberek által úriemberek számára épített város” Málta fővárosa: egy eleven, dolgos város, a Szigetek közigazgatási és kereskedelmi központja. Valletta nevét alapítójáról, a mély tisztelettel övezett Szent János Rend nagymesteréről, Jean Parisot de la Valette-ről kapta. A fenséges erődváros a két mélyen fekvő […]
2021.04.28.

A máltai búvárturizmus megsegítésére irányuló támogatás

A Máltai Turisztikai Hivatal (MTA) elkötelezett támogatója a szigetek felé irányuló búvár turizmusnak. A támogatási program célja, a búvárkodás iránt érdeklődő turistákat arra ösztönözni, hogy eljöjjenek Máltára és felfedezzék a szigetek kristálytiszta vizeit. Málta ideális merülő-hely a Földközi-tenger közepén, számos víz alatti sziklaképződménnyel, barlanggal, elsüllyedt ronccsal és gazdag élővilággal. A […]
2021.04.27.

Sportturizmus támogatási rendszer Máltán

A Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority, MTA) elkötelezett támogatója a szigetország felé irányuló sportturizmusnak és azon szervezőknek, akik ilyen céllal turistákat és üzletet hoznak a szigetekre. A most bejelentett támogatás azon vállalkozások munkáját segíti, akik kifejezetten turisztikai jellegű sporteseményekkel foglalkoznak. A program azon turisták utazását támogatja, akik 2021/2022 időszakban […]
2021.04.26.

A történelmi Valletta, tökéletes egy hétvégi kiruccanásra

Roger Crowley Tengeri birodalmak című lélegzetelállító, ugyanakkor hátborzongató történelmi regényét olvasva hamar megfogan az emberben a gondolat, hogy személyesen is bejárja azokat a helyeket, ahol az ispotályos lovagok Jean Parisot de La Valette nagymester vezetésével védték Dél-Európát az oszmán támadásokkal szemben. Egyre többen már nem csak azért keresik fel Máltát, […]
2021.04.15.

Málta akár 200 eurót is fizet a turistáknak, ha közvetlenül a helyi szállodáknál foglalnak szobákat a nyárra

Április 9-én a máltai turisztikai miniszter 3,5 millió eurós segélycsomag-programot jelentett be, aminek célja a közvetlen szállodai foglalások ösztönzése Pénzügyi hozzájárulást kaphatnak azok a turisták, akik a nyári szünetre Máltára utaznak és szállásukat olyan 3, 4 vagy 5-csillagos hotelben, közvetlenül a helyi szállodáknál foglalják, melyek részt vesznek a programban – […]
2021.04.15.

Már 5 Michelin csillag ragyog a máltai gasztronómia egén

Idén áprilisban megjelent a Malta Michelin Guide második kiadása benne azokkal a máltai éttermekkel, amiket a gasztronómiai kiválóság mértékegységeként számon tartott, több mint 120 éve meghatározó kiadvány, a 2021-es évre elismer és ajánl. A Földközi-tenger szívében található Málta egyre inkább gasztronómiai úti céllá is vált az évek során. Málta a […]