Buda és Pest 150 éve Budapest – 2. rész
Előző részben a városrészek közel két évezredes történetét mutattuk be röviden. Cikksorozatunk második fejezete a felvilágosodás korában kezdődik amikor Buda kulturális élete elkezdett fellendülni.
Várkert rakpart, Várkert Bazár (Ybl Miklós, 1883.), balra fent a Királyi Palota (ma Budavári Palota). A felvétel 1880-1890 között készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Az igazi fejlődés azonban a reformkor idején vette kezdetét, amikor a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotájukat. Széchenyi István neve által fémjelzett új nemzeti mozgalom nem titkolt célja a hajdani dicső főváros feltámasztása volt. Széchenyi István használta elsőként a Budapest szavunkat 1831-ben a Világ című művében.
Ezt szolgálta a pesti Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1825. november 3.) vagy a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Széchenyi lánchíd építésének megkezdése is.
Az 1830-as években a két város állandó lakossága már 150 000 körül volt, az „ingázó” birtokos nemesség családjait nem számítva. Ekkorra Pest az ország kereskedelmi központja lett. 1838 márciusában hatalmas árvíz pusztított, és a város épületeinek jelentős része romba dőlt.
A korszak építkező lendületében azonban sikerült pár év alatt kiheverni a csapást, és nagyrészt az újjáépítés során nyerte el a város a mai szerkezetét. Ezután tették kötelezővé a kizárólag kőből-téglából való építkezést. A korábbi barokk városképet a klasszicista stílus váltotta fel, az egy-két emeletes apróbb házakat igazi városhoz méltó két-három emeletes paloták sokasága váltotta fel.
Az 1840-es évekre Buda és Pest politikailag, gazdaságilag és nem utolsósorban kulturális szempontból is az ország fővárosává fejlődött. Túlnyomó részt földszintes és kertes házak alkották a városképet. 1846-ban a közművek még hiányosak voltak, a város főcsatorna-hálózatának tervezésére bécsi szakértőket hívtak, ugyanis a legtöbb helyütt nyílt árkok bűzölögtek, a Király utcában még nem volt csatorna, másutt csak egy-egy vonal állt kiépítve.
Nagymező utca az Andrássy út (Kőmíves utca) felől a Király utca felé nézve, szemben a Terézvárosi templom. A felvétel 1873 körül készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A korszak jelképeként megépült a két várost összekötő Széchenyi lánchíd. 1846. július 15-én megnyitották az első vasútvonalat Pest és Vác között, ez a nap a magyar vasút történelmének kezdete.
A két városrész Pest és Buda összekapcsolódásának egyik fontos mérföldköve volt, a Lánchíd elkészülte.
1820 telén Széchenyi Istvánnak édesapja nagyon beteg lett és ezért Bécsbe kellett utaznia, azonban a jégzajlás megakadályozta átkelését a Dunán, ekkor írta naplójába 1821. január 4-én, hogy „Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”
Gróf Széchenyi István szobra a Széchenyi István téren
Bár a Lánchíd egyértelműen Széchenyi István személyéhez kötődik, valójában nem ő foglalkozott először egy dunai „vashíd” ötletével. Baricz György hadmérnök a Magyar Kurír 1823. május 6-i számában már írt az akkor a modernebb építőiparban viszonylag frissen alkalmazható anyag, a vas szerepéről, mint amiből akár hidat is lehetne építeni.
„Vélekedés, mi módon lehetne Buda és Pest között a Dunán állandó hidat épitni” címmel. Miután az addig hosszabb távolságra alkalmas hidak, mint a kisebb ívek sorából álló kőhíd vagy a fahíd a dunai jégzajlás miatt nem jöhettek számításba, Baricz egy láncokra függesztett hidat javasolt, miután ő már ismerte a külföldön akkor már létező, kisebb lánchidakat.
A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben gyakran csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon.
Forgalomba helyezésénke dátuma: 1849. november 20.
A híd megépültéig csak hajókkal, illetve ideiglenes pontonhidak segítségével lehetett átkelni a Dunán, az új híd azonban végre lehetővé tette a két testvérváros valódi összekapcsolását. Nem véletlen, hogy a város, illetve az egész korszak jelképe lett. Azonban nemcsak esztétikus külseje miatt figyelemre méltó, hanem mivel komoly technikai kísérletet is jelentett; ez volt a világ első ekkora méretű fémszerkezetes (óriás vasláncok által tartott) függőhídja. (Az addigi hasonló angliai lánchidak a jóval kisebb Temze folyón épültek.)
„Buda-Pest fekvése kies, s olyan, mely egyesítő középpontnak sok tekintetben helyesnek lenni látszik. Ha azonban a két város s annak körvidéke természeti mibenlétében hagyatik, egyesítést, ítéletem szerint, csak századok lefolyta eszközölhet; mely századokban viszont annyi egyesülés elleni erő is fejlődhetik ki, hogy Buda-Pest hihetőleg soha nem léphet ki a provinciális városok sorábul, s egyesítő pontul nemigen fog szolgálhatni. A kérdés tehát abban forog, vagy inkább az a feladás: kinyomozni, a két testvérváros mily kifejlésre képes.” Gróf Széchenyi István: Buda-pesti por és sár
1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, ami a Batthyány-kormány megalakulásához vezetett. 1848 júliusában megnyílt az első pesti országgyűlés és ezzel minden szempontból Pest-Buda vált az ország fővárosává. A szabadságharc eseményei során azonban 1849. január 5-én az osztrák császári sereg bevonult a városba, a pesti és budai polgárok számára szinte mindent megtiltottak, még az utcák és terek sem viselhették a magyar nevüket, visszaállították a régi német elnevezéseket.
Szemere Bertalan belügyminiszterként 1849. június 24-én elrendelte a városok egyesítését. Szemere azt mondta: „…a főváros csak úgy lesz hatalmas, ha benne egy igazgatóhatalom lesz, csakúgy lesz éltelében virágzó, ha törekvésében egy lélek, egy akarat által vezéreltetik, csak úgy lesz boldog, ha a külön érdekek egy közös érdekbe olvadnak fel.”
A szabadságharc leverése után Pest lett az osztrák elnyomó rendszer székhelye. A szabadságharc bukásával Szemere Bertalan rendelete is érvényét vesztette, de a szellemisége megmaradt. Természetesen a császári kormány nem volt érdekelt Pest, Buda és Óbuda egyesítésében.
A szabadságharc bukását követő osztrák elnyomás egy időre megakasztotta a fejlődést, az 1867-es kiegyezést követően azonban világvárosi növekedés kezdődött.
A kiegyezés után az ország egésze, így Budapest is gyorsan fejlődött. A 19. század második felére időszerűvé vált Buda és Pest szabad királyi fővárosok, a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Óbuda mezőváros és a Pest vármegyei Margit-sziget egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott.
1873. január 1-jei hatállyal Pest, Buda és Óbuda egyesült Budapest néven. November 17-én az új testület átvette az egyesített főváros irányítását. A főváros napját az egyesítés emlékére november 17-én ünnepelik, ugyanis 1873-ban ezen a napon ült össze az egyesített város tanácsa átvéve az elődvárosok tanácsától az ügyek intézését.
Budapest Európa leggyorsabban növekvő városa lett, a lakosság húsz év alatt megduplázódva a századfordulóra közel háromnegyedmilliósra duzzadt.
Az egyre növekvő városban különösen a tömegközlekedés fejlesztésére kellett hangsúlyt fektetni. 1874-ben adták át a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyílt a Nyugati, 1884-ben pedig a Keleti pályaudvar. A kulturális élet is fellendült, szintén 1884-ben adták át az Operaházat az Andrássy úton.
1887-ben az országban elsőként, megindult a villamosközlekedés. Az 1880-as évek elejéig folytatólagosan voltak számozva a házak egy-egy városrészen belül.
A város képe látványosan megváltozott. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcákkal.
Ekkor alakult ki a mai város képe, a hidakkal, körutakkal, modern közlekedési hálózattal, Európa első Nagy-Britannián kívüli földalatti vasútjával, a belső és külső kerületekkel, az Országházzal és a többi országos középülettel.
A nemzeti polgárosodás a 19. század végére mindent áthatott. A város régi iparos és munkás lakosságának addigi nyelve főleg a német volt, ahogyan a tömegesen Budapestre érkező új lakók között is nagy számban voltak svábok, zsidók, cipszerek. Az 1880-as évek táján a város németajkú lakóinak zöme szinte egy nemzedék alatt váltott nyelvet.
A kerületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak. A századfordulóra több mint 700 000 lakosú világvárossá fejlődött Budapest. Európa-szerte híres volt pezsgő kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről, szórakozóhelyeiről és éjszakai életéről.
1896-ban rendezték meg a Ezredévi Kiállítást, amely a honfoglalás millenniuma alkalmából az ország ezeréves gazdasági és szellemi fejlődését ünnepelte, de valójában inkább az elmúlt húsz év rendkívüli fejlődésén alapult.
Az egész történelmi Magyarország területéről milliók látogatták meg az impozáns kiállítást és egyben megcsodálták a szépülő Budapestet, a Sugárutat (mai Andrássy út), a kontinens első földalatti vasútját, az új Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) a Műcsarnokot, a Halászbástya építését és a félkész Országházat is.
A város történetének első két évezrede után a XX. század eseményeivel folytatjuk hamarosan a cikksorozatunkat.
Élmény és Fotó: Farkas Attila
Helyszín: Budapest
Információ: Wikipédia
