ÁZSIA

Bali, Indonézia legvarázslatosabb szigete

A mesés Bali Délkelet-Ázsiában, a Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagjaként az Egyenlítőtől 8 fokkal délre, Jáva szigetétől körülbelül 3,2 kilométerre keletre fekszik – innen akár komppal is érkezhetünk Indonézia legnépszerűbb gyöngyszemére.

A nemzetközi repülőtér legnagyobb városa, a déli Bukit-félsziget tövében kiépült Denpasar mellett található, amely egyúttal a Bali és a vele szomszédos három kisebb sziget alkotta indonéziai tartomány fővárosa, továbbá a Kis-Szunda-szigetek legnépesebb települése is.

Vendégszeretetükről is híres lakóinak többsége hindu vallású – a balinéz emberek a hinduizmus speciális, a saivita irányzat és jobbára az ősi helyi hitvilág ötvöződéséből kialakult, csak az „Ezer templom szigetén” létező változatát gyakorolják.

Az „Istenek és démonok szigetének” például valamennyi hegyét szentként tisztelik, főként a legmagasabb pontjaként 3000 méter fölé emelkedő Gunung Agung tűzhányót – az „Anyahegyet”, amely legutóbb 2017 és 2019 között mutatta meg többször is az erejét.

Bali kivételes adottságait és termékenységét elhelyezkedésén túl éppen a vulkanikus tevékenységnek köszönheti. A sziget szívétől a keleti oldaláig emelkedő hegyek pedig bőséges csapadékmennyiséget is biztosítanak a mezőgazdaság számára.

A festői Tegallalang rizsteraszok részére is, amelyeket Ubud városától 10 kilométerre északra építettek ki.

A sziget pompás rizsteraszai a gyakori esőzések mellett az öntözésnek, így Bali egyedülálló, úgynevezett szubak rendszerének köszönhetik folyamatos vízellátásukat. A víztemplomokkal a középpontban a Kr. u. 9. századtól kifejlesztett komplex vízgazdálkodási rendszer – a Tri Hita Karana filozófia „manifesztációjaként” – 2012 óta a világörökség részét képezi.

Az itthon is jól ismert egzotikus gyümölcsökön – például a banánon, az ananászon vagy éppen a mangón – kívül Bali számos rendkívüli ízvilágú finomságot is kínál: egyebek között a sárkánygyümölcsöt, a szalakkát, a mangosztánt, a rambutánt, a kedondongot, a jackfruitot, és a szigeten is igen népszerű, ugyanakkor szúrós szaga miatt először riasztónak tűnő duriánt.

Kihagyhatatlan program Bali kilenc legszentebb templomának, köztük a sziget délkeleti partján a 11. században épült Goa Lawah, vagyis Denevérbarlang templomnak a felfedezése.

Lenyűgöző látványt nyújt, amikor a barlangban élő több ezer denevér szinte egyszerre özönlik ki a járatokból napnyugta után, ezért érdemes az esti órákban felkeresni a templomegyüttest.

Élmény és Fotó: Mikula Andrea

Térkép: Bali

Fel