AEROSPORT.HU
A HOLNAP.HU

2013. július 1-jétől Magyarországon is életbe lépett a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer. A törvény értelmében az útdíj részét képezi az infrastruktúra, valamint az úgynevezett külső költség díja. Az infrastruktúra nem más, mint az utak építésének, üzemeltetésének, bővítésének és fenntartásának költsége, míg a külső költség díja a zaj-, illetve levegőszennyeződés miatt felmerülő költségek összessége. Az Európai Unióban 1994-ben született meg az a szabályozás, amely a károsanyag-kibocsátás alapján is kategorizálja a személyautókat és a teherjárműveket. Eszerint a közúti közlekedés által okozott széndioxid-kibocsátás negyedéért az e-útdíjjal érintett, 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek a felelősek. A szállítási módokat illetően a fenntarthatóság szempontjából is jelentős különbségek vannak a közúti, vasúti, vízi és a légi fuvarozás között. A kisebb környezeti terhelés okán a vasúti és a vízi fuvarozás élvez elsőbbséget. A szállítmányozó cégek a használatarányos útdíj bevezetését megelőzően azért választották a közutat a vasúti-vízi-közúti kombinált szállítás helyett, mert a közúti fuvarozás költsége akár 40 százalékkal is olcsóbb volt, mint a vasúti szállítás díja. Az e-útdíj bevezetésének hatására egyes viszonylatokban jelentősen kedvezőbb áron lehet árut szállítani a vasút és a közút kombinációjával, mintha azt teljes egészében a közúton vinnék a célállomásig. Szlovákiában két és fél éve működik a használatarányos útdíj-fizetési rendszer. Ott szintén a 3,5 tonnánál nehezebb járművek üzemeltetőinek kell fizetniük. Az első két hónapban összesen 13 millió euró (hozzávetőleg 3,8 milliárd forint) bevétel származott ebből. A következőben már egy hónap alatt hozott ennyit a rendszer. Érdemes figyelembe venni, hogy Szlovákiában összesen 2422 kilométeren kell fizetni, míg a magyar szakasz hossza 6513 kilométer. Az elektronikus útdíj rendszer júliusi bevezetése óta a befizetett útdíj december 15-én éjfélig túllépte a 75 milliárd forintot. Ebben az évben pedig már 13,5 milliárd forint bevételt hozott az e-útdíj rendszer. A gazdaságosság szempontjait is szem előtt tartva a közúti, vasúti és vízi fuvarozás kombinált alkalmazása a leghatékonyabb irányzat. Bizonyos távolságoknál és árunemeknél azonban a gazdaságosság nem feltétlenül esik egybe a kedvezőbb környezeti terhelés mértékével.