Sokan vitatkoznak ezzel a megnevezéssel, mert Győr, mint a vizek városa talán jobban él a köztudatban, de méltán kaphatja ezt „becenevet” Tata is, és ha arra járunk, erről magunk is meggyőződhetünk.
A 2020-as év vége felé közeledve, létszámában és gyakoriságában jóócskán megnyirbált családi és baráti találkozók között egy napsütéses reggel Tatát választottuk úticélnak. Annak, hogy az összes étterem zárva, illetve csak elviteles módon üzemelhet, az egyetlen előnye talán, hogy a tatai tavat körülvevő vendéglátó egységek parkolói most mind üresek voltak.
Egyetlen percet sem kellett vesztegetnünk arra, hogy autónknak helyet találjunk. Átvágtunk a lejtős zöld gyepen és a kajak háznál értünk le az Öreg tó partjára.
Fátyolfelhők fedték az eget, de úgy sejtettük, hogy mögülük hamarosan áttör néhány napsugár, és megmelegíti a reggeli ködtől még nyirkos arcunkat. A tó vize minden pillanatban más arcát mutatta, kékes szürkén tükrözte az elvonuló felhőket, elbocsájtotta felszínéről a reggeli párát, békésen fodrozódott az úszkáló kacsák körül.
Gyermekeink felszabadultan rohantak a kültéri edzőpályához, cseppet sem zavarta őket, hogy a hideg fém rudakhoz hozzáfagy a kezük. Alig tudtuk őket tovább rángatni a séta folytatásához.
Kevesen jártak körülöttünk. Kutyások, biciklisták, kisgyermekesek, beszélgető idősebbek. A tó sarkánál nyitva találtunk egy büfét, amely még arra is vette a fáradtságot, hogy kellemes karácsonyi muzsikával ringassa el a járókelőket. Bár egyetlen kültéri asztalt sem engedett a rendelet használni, azért egy gumilabda automata tetejét használva talponállónak, megittunk egy forralt bort, illetve teát, a gyerekek elrágtak egy tálca sült krumplit, míg velünk szemben a hatalmas füves téren a minden korosztálynak külön épült játszótéren boldog gyerekek viháncoltak.
A saras idő miatt úgy döntöttünk, nem járjuk körbe a 7,5 km-es tókerülő utat, hanem visszafordulva a kajak ház felé, a tó másik sarkát vettük célba. Így sétáltunk el, most már szikrázó napsütésben még az ősz színeit őrző avarral és mohával borított sziklák, és gyönyörű villák mellett.
Ebben az irányban is találkoztunk minden követ megmozgató büfésekkel, bisztrósokkal, egy helyen még a kinti sütést is bevállalták a hideg ellenére.
A tatai vár tárt kapuján átlépve alaposan bejártuk az udvart.
Kinéztünk a várfal minden szegletén….
A fiúk megbeszélték a zsilipek működését és hasznát, és hosszan figyeltük a fejüket szárnyuk alatt pihentető kacsák szunyókálását.
Erre az időre már leért a forralt bor és tea, de szerencsére Tatán erre is gondoltak, és a vár mögött rögtön jobbra fordulva egy tiszta és kulturált nyilvános illemhelyet találtunk. Épp a túlpart vízben tükröződésében gyönyörködtünk, amikor a déli harangszó eszünkbe juttatta, hogy ideje visszaballagnunk a parkolóba, és befejeznünk a hat kilométeresre sikerült gyaloglásunkat.
A vírushelyzet hozta korlátozások leleményességet követelnek tőlünk, ha programot szeretnénk a családnak, de szerencsére Magyarország sok kincse, és a vendéglátósok tiszteletreméltó rugalmassága segítségünkre van. Tatán mindkettőt, a kincset, és a szíves vendéglátást is megtapasztaltuk.
Szöveg: Bankó-Erdősi Viktória
Fotó: Varga Andrea
