Bánd egy apró, mindössze néhány száz fős, barátságos település Veszprém vármegyében. A Séd patak festői völgyében, Veszprémtől 12 km-re, a világhírű porcelánjáról ismert Herendtől pedig csupán 4 km-re fekszik. Aki letér ide a 8-as főútról mintha a nyugalom-szigetére érkezne.
A falu nevét az ősi Atyusz nemzetség egyik tagjáról, Bándról kapta. A középkorban a falu élete szorosan összefonódott az Essegvárban székelő földesurakéval.
Miután a török időkben a falu teljesen elnéptelenedett és a vár is elpusztult, a terület sokáig lakatlan volt. A XVIII. század közepén (az 1750-es években) a veszprémi püspökség katolikus német (sváb) telepeseket hívott a vidékre.
Ők építették újjá a falut – jórészt a sorsára hagyott vár köveit felhasználva. A település rendezettsége, a takaros porták és a helyiek hagyomány tisztelete a mai napig őrzi a sváb ősök emlékét.
Bánd nem egy tipikus, zajos turistaközpont, és pont ebben rejlik a varázsa. Tökéletes célpont, ha a természet, a történelem és a csend szerelmese vagy.
A falu fölé magasodó mészkőszirten trónoló romok adják Bánd legfőbb vonzerejét. A felújított délkeleti toronyból és a várudvarról csodás kilátás nyílik a völgyre és a településre.
Az erődítmény egy szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos épületegyüttes volt, amely mintegy 60×70 méteres területen helyezkedett el egy hangulatos kis sváb falu felett.
A vár első körfalai, valamint a várudvart övező, a védőfalhoz támaszkodó fából készült lakó- és gazdasági épületek feltehetően már 1270 környékén megépültek.
Első írásos említése 1309-re datálódik. Ekkor az Igmánd nembeli Lőrinc eladta a Castrum Scegh néven említett várat egy Lőrinte nevű előkelőnek, akinek utódai később felvették az Essegvári családnevet. A XIV. század folyamán a faépületeket kőből építették át. Ekkor emelték az északi oldalon a Szent György várkápolnát is, amelynek létezése 1332-től már írásos forrásokból is ismert.
Kegyetlen bosszú és királyi hűség (XIV. század)
Az oligarchák uralma idején Lőrinte Károly Róbert pártjára állt. Ezt Kőszegi Iván, a félelmetes dunántúli tartományúr nem nézte jó szemmel: hadba vonult ellene, elfoglalta az erődítményt, Lőrintét pedig foglyul ejtette, és lófarkon hurcolva végeztette ki.
A Kőszegiek diadala nem tartott sokáig. Négy év múlva a királyi hadak visszafoglalták a várat, Károly Róbert pedig hálából visszaadta azt az uralkodóhoz hű Lőrinte fiának, Tamásnak.
Fénykor, pereskedések és hanyatlás (XV-XVI. század)
Rézkarc alapján készült rekonstrukciós kép.
A XV. században az erődítmény tovább bővült. Elkészültek a fal elé ugró külső tornyok, a keleti és nyugati falnál lévő kőépületek, és a várudvar északi részén kialakított ciszterna. Feltehetőleg ekkor épült meg a reprezentatív lovagterem is. Amikor az Essegváriak a trónkövetelő Nápolyi Lászlóhoz csatlakoztak, Zsigmond király elkobozta tőlük a várat, és a bakonyi erdőispánság alá vonta.
Az 1440-es évek belháborúiban (I. Albert halála után) Himfy Tamás veszprémi püspök fegyvereseivel elfoglalta a várat, amit az Essegváriak csak a bátaszéki csatában kivívott győzelem után tudtak visszaszerezni. Később I. Ulászló király a Rozgonyiakat és az Essegváriakat is birtokba helyezte, ami hosszú pereskedéshez vezetett. Végül 1472-ben Essegvári György szerezte vissza véglegesen az erődítményt.
Essegvári Ferenc 1499-ben feleségül vette Himfy Orsolyát, és a hozmánnyal együtt megkapta a döbröntei váruradalmat. A család át is költözött a sokkal kényelmesebb Döbröntére, Essegvárat pedig elhanyagolták.
Pusztulás és a romok sorsa (XVI. század – napjaink)
Bár a pusztulás pontos körülményei ismeretlenek, nagyon valószínű, hogy a Veszprémet 1552-ben ostromló török sereg egyik portyázó lovascsapata pusztította el a gazdátlanul álló várat.
A romokat soha többé nem építették újjá. 1641-ből még fennmaradt egy irat, amelyben Dömölki András tiltakozik amiatt, hogy Gorop Ferenc nagyprépost eltiltotta őt a romos vár használatától, de később a környékbeli lakosság a vár köveinek nagy részét elhordta saját házainak építéséhez.
A pusztuló várból sokáig csak a keleti oldalon álló négyszögletes torony és egy kevés falmaradvány látszott, az egykori épületek alapjai a föld alatt rejtőztek. A régészeti feltárás és a műemléki állagmegóvás 2003-ban vette kezdetét: először a délkeleti tornyot tárták fel és restaurálták, majd a keleti és déli falakat is napvilágra hozták, így a rom ma ismét látogatható.
Bánd tökéletes menedék a hétköznapok zaja elől, ahol a Séd-völgy festői csendje és a rendezett sváb falu bája fogadja a látogatót. A település fölé magasodó Essegvár romjai drámai történelmet mesélnek el királyi hűségről, kegyetlen bosszúról és a kényelemért elhagyott ősi fészekről. A szépen felújított délkeleti toronyból nyíló pazar panoráma pedig méltó megkoronázása ennek a különleges, múltidéző kirándulásnak.
Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép: