A konyhában lévő hűtőmágneskavalkádból mindenki könnyen megtalálhatja a liszaboni emléket. Nagy valószínűséggel villamost ábrázoló képet kell csak keresni… Akinek nincs ilyen az nem is járt a Tajó folyó partján… Kevés városhoz köthető ennyire ez a közlekedési eszköz, talán csak San Franciscohoz.
A történelmi belváros nagy része körbejárható “retró” villamosokkal. Készüljünk arra, hogy soha nem egyedül fogunk utazni… A város különleges és régies „tujái” rengeteg turistát vonzanak a világ minden tájáról.
A villamoshálózat történelme csúcspontján 24 vonalból állt, majd az autóbuszok megjelenésével, továbbá a Lisszaboni metró kiépülésével fokozatosan zsugorodni kezdett, míg el nem nyerte mai, hat vonalból álló formáját.
Lisszabon vasúthálózata 1872 óta van jelen a város tömegközlekedésében. A város első járata 1873. november 17-én indult lóvontatással, majd 1887-től kezdődött az elektromos változatok elterjedése, érdekes módon akkumulátorral hajtott kocsik voltak még ebben az időben.
1900-ban légkábeleket szereltek fel, és felépült egy széntüzelésű hőerőmű, amely energiát szolgáltatott a hálózat működtetéséhez. Az első igazi felsővezetékes villamos 1901. augusztus 30-án kezdett utasokat szállítani.
A hálózat bővítése az 1930-as évekig folytatódott. Az 1950-es években a Carris villamoshálózat végállomását (vagy fő megállóját) tervezték arra a helyre, ahol ma a lisszaboni metró Alto dos Moinhos állomása található.
1959-ben avatták fel a Metropolitano de Lisboa-t. Ez a földalatti alternatíva jelentősen visszavette a felszíni közlekedés népszerűségét. Egyre kevésbé lehetett nagytömegű utasforgalmat a szűk házak közt lebonyolítani. Így napjainkra inkább maradnak a turistajáratok, amik fel és le csikorognak-nyikorognak a város domboldalain.
A történelmi villamosok hop-on, hop-off szolgáltatásként működnek. A város felfedezésére talán a 15-ös és 28-as villamos a legalkalmasabb. A Remodelado nem csak a nosztalgia miatt maradt meg, hanem azért mert a modern szerelvények már nem tudnának közlekedni ezeken a pályákon. Egyszerűen nem lehetne a kis íveken elfordulni velük.
Jegyek a szerelvényen is megvásárolhatóak, de bármely metróállomáson vagy a város egész területén található újságosoknál is kaphatók. A legjobb lehetőség a 24 órás tömegközlekedési jegy. Ezzel a nap folyamán szabadon utazhatunk akár metróval vagy busszal is. Bámikor megszakíthatjuk az utazást ha valami megtetszik útközben.
A villamosos városnézésre mi azt a módszert választottuk, hogy először a végállomáson felültünk egy ablak melletti ülésre, és végigjártuk az egész vonalat. Ez két okból is fontos, légkondi nincs a szerkezeten, így nyáron bent a tömegben nem igazán fogjuk jól érezni magunkat. A másik pedig, hogy ezek nem panorámaablakok, így valójában a szállodai szoba abalkából is többet látnánk a városból, mint a villamos közepéből… Mindkét irányba van látnivaló! Így akár érdemes ugyanazon az oldalon ülve visszavillamosozni a kiindulási végállomásra..:)
Majd jöhet a követező túra, ami persze már hosszadalmasabb, mert itt érdemes leszállni a nevezetességeknél. Az első körben legalább feltérképezhettük ezeket…:) Mi a Prazeres temetőnél kezdtünk. A világ egyik legszebb és leghíresebb temetőjének tartják sokan. Különleges hangulata van az tény!
A temető bejáratánál sem egyedül várakoztunk a „vilire”, ezért ügyesnek kell lenni az ablakmelletti székfoglalós játékban…
A következő nevezetesség a Church Santo Condestável.
Ezután a Basílica da Estrela mellett csilingeltünk tovább.
A következő épület ami mellett elsuhantunk a lisszaboni São Bento palota a Portugál Köztársaság Közgyűlésének, Portugália parlamentjének a székhelye.
Az alterntív közlekedési eszközök időnként blokkolják a „konkurencia” útvonalát, de ezt mindenki mediterrán lazasággal kezeli…:) A lényeg az, hogy az „élet” szines legyen…
Amikor viszont szabad a pálya, akkor elkezdődik az „őrült száguldás” a csempézett ház faláig…
Lassan közeledünk a belvároshoz. Azért csodálkozásra ad okot, hogy milyen szerkezeteknek adnak KÖZLEKEDÉSRE ALKALMAS pecsétet… És nem Bankokban járunk… De ettől áll össze a jellegzetes hangulat az biztos!
A Rua Augusta a leghíresebb utca Lisszabon központjában, amely a híres diadalívnél kezdődik és egészen a folyópartig tart. Az 1980-as évek vége óta le van zárva a forgalom elől, és gyakran utcai művészek, kézművesek és utcai árusok foglalják el. Igazi sétálóutcai hangulattal vár bennünket késő éjszakáig.
Santa Justa felvonó a Baixa negyedet köti össze a sokkal magasabban fekvő Carmo térrel. Gustav Eiffel tervei alapján készült, az építésze pedig Raoul Mesnier du Ponsard volt. 1902-ben avatták fel és ez az egyetlen lisszaboni köztéri lift, ami még a mai napig is működik.
A Saint Mary Magdalene templom mellett haladva, már véget is ért a síkvidéki utazásunk. A kapaszkodó mellett egyre közelebb kerülnek a 900 mm-es nyomtávú pályához a házak.
A következő nevezetességnél is többen használják a macskaköves szűk utat. Itt a villamossínek közt van a kerékpársáv…
Ikonikus épület a római katolikus Szent Mária-székesegyház, amelyet gyakran Lisszaboni székesegyháznak vagy egyszerűen Sé-nek hívnak. A város legrégebbi temploma egyébként a lisszaboni patriarchátus székhelye.
A következő jelentősebb megálló a Miradouro das Portas do Sol. Festői kilátópont Alfama tradicionális, vörös tetős házainak és templomainak városi panorámájával.
Érdemes innét felkanyarodni valamlyik kis sikátoron a São Jorge-kastély felé. De ez már egy következő történet.
Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu
Térkép: Liszabon
Információk: wikipedia