A Brunszvik-kastély parkja – Martonvásár

Az angliai kastélyparkok hangulatáért nem is biztos, hogy a ködös Albionig kell utazni.

Ahogy Richard Bright, angol orvos, utazó, a Magyar Tudományos Akadémia tagja írta az 1818-ban kiadott Travels from Vienna through Lower Hungary című könyvében: “Körülöttem minden Angliára emlékeztetett, olyannyira, hogy szinte Angliába képzeltem magamat!”

Biztosan volt összehasonlítási alapja, hiszen elég szép körutazáson vett részt. Bright a napóleoni háborúk vége felé, 1814-ben európai körutazásra indult: járt Hollandiában, az egykori Német-Római Birodalom több államában, majd az év vége felé elérkezett a Habsburg Birodalomba. A császári udvar fényűző, pompás ünnepségeinek megtekintése és kiélvezése után folytatta útját Pestre, majd bejárta az egész Dunántúlt.

A Brunszvik-kastélynak, és a 70 hektáros angolparkjának történeténete ennél egy évszázaddal korábbra nyúlik vissza.

Az 1700-as évek közepén, „Amikor Brunszvik nagyapám Martonvásárt átvette, csak vízzel borított pusztát talált ott. Nyolcezer hold száraz területen egyetlen ház, néhány pásztorviskó és egy fa állott” – írta Brunszvik Teréz naplójába.

Ezt bizonyítja a II. József-féle katonai felmérések nyomán született térkép is, melyen nem látható erdő. Martonvásár egykori birtokosa a Brunszvik-család, később a Dreherek vették meg a birtokot. Id. Brunszvik Antalnak és utódainak köszönhető, hogy a török idők alatt és után teljesen elmocsarasodott, fátlan és lakatlan pusztából újból kultúrtájjá formálódott a hely.

Az 1777-ben id. Brunszvik Antal által készített kis térképvázlaton már láthatók a fatelepítések, a ma is látható „öreg” tó, és a patakra épített vízimalom is. Elsősorban gyümölcsfákat, füzeket és hársakat ültettek.

1784-85-ben ifj. Brunszvik Antal építtette meg a barokk stílusú, földszintes kastélyt és folytatta az angolkert kialakítását. A kert tervezője Christian Heinrich Nebbien.

Először a díszkertet és a szigetet alakították át. Ezután következett az épület és a tó közötti parkosítás. Gesztenyefákat és tölgyest is telepítettek a parkba.

Az 1790-es évek végén a gróf korai halála után, felesége, báró Seeberg Anna egyedül „mérnökök segítsége nélkül” csapoltatta le a birtok északi részének mocsarát. A kert, lépésről lépésre formálódott. Magán viselte az érzelmi-hangulti hatásokra törekvő szentimentalizmus jegyeit.

Brunszvik Teréz például „hársfakörönd-köztársaság”-ot telepített: „Egy kerek térséget magas, nemes hársfákkal ültettünk be; minden fa egy-egy tag nevét viselte…”. A tagok közé Beethovent is felvette. Még ma is él egy kislevelű hárs példány közülük.

A kastély-parkban a szigeten állították fel Pásztor János Beethoven szobrát a zeneköltő halálának 100. évfordulóján.

Brunszvik Ferenc, az unoka, az 1800-as évek elejétől kezdte meg a birtok korszerűsítését. A kert tervezője nagy valószínűség szerint Heinrich Nebbien lehetett.

Ekkor telepítették a platánokat, a sokféle kőrist, japánakácot, csörgőfát, égert a területre. A park felvette a lényegét tekintve ma is változatlan természetszerű formáját.

A második világháború alatt és után súlyos károkat szenvedett park helyreállítása 1949-ben kezdődött. Az angolkertet 1953-ban természetvédelmi területté nyilvánították.

Bár a kastélypark történetéből kiderül, hogy mesterséges, ültetett fákból álló angolkert, a Szent László patak mentén természet közeli tölgy-kőris-szil ligeterdőket is találunk.

A parkerdő lágyszárú szintje pedig gazdag virágos növényekben, melyek egy része emberi betelepítés eredménye, más része már természetes megjelenés.

Tavasszal a parkot sárga virágszőnyeg borítja a téltemető, a sárga tyúktaréj, bogláros szellőrózsa, salátaboglárka foltjaival, melyet a kék színű tavaszi csillagvirág, illatos ibolya szakít meg. A ligeterdő területén medvehagymát, odvas keltikét, hóvirágot és kisvirágú hunyort is felfedezhetünk. Nyár elején a lombkorona teljes záródása előtt még virít a pettyegetett tüdőfű és az orvosi salamonpecsét.

Ősszel a park lombjának színei jól érzékeltetik a kertépítők eredeti szándékát.

Az őshonos fafajok (kislevelű hárs, cser, kocsányos és kocsánytalan tölgy, magas kőris, gyertyán, enyves éger stb.) mellett számos egzotikus fafaj is él a parkban, mint a mocsárciprus, ősmamutfenyő, amerikai vasfa, platán, atlaszcédrus stb.).

Famatuzsálemei, még az 1800-as évek elejéről származhatnak, mint a kislevelű hárs a kastély mögött, vagy a tóparti mocsárciprus.

A mocsárciprus gyökereiből a mocsaras, nedves talajon cseppkő alakú légzőgyökér ágak emelkednek ki a talajfelszín fölé.

A park tavasztól őszig madárdaltól hangos. Több tucat rendszeresen fészkelő madárfaj él itt.

Érdemes időt szentelni az olyan különleges madárfajok megfigyelésére, mint a feketeharkály, erdei fülesbagoly, rövidkarmú fakusz vagy a nyaktekercs. Télen is van mit felfedezni. Áttelelő madaraink közül cinegefajokat, őszapót vagy ökörszemet is láthatunk. A tó körül pedig szürke gémek, tőkés réce csapatok figyelhetők meg.