Egy kávé a Bor, mámor, Provence c. film éttermének a teraszán – Gordes
Nem minden film ér véget happy enddel:( Azért nyugi! Ennek a provence-i kisvárosnak a meglátogatása nem egy szomorú történet. De kezdjük a valahol a főcímnél:
Ridley Scott az egyik kedvenc filmrendezőm. Zseniális érzékkel tud hangulatot kelteni filmekben, legyen az bármilyen téma, kor és helyszín. 2009-ben Fóton forgattam vele interjút amikor mint producer, a A katedrális című minisorozatot készítette. Ott inkább szigorú üzletember benyomását keltette. Ekkor már bemutatták Magyarországon a 2006-ban készült Bor, mámor, Provence című filmjét, melynek eredeti címe A Good Year. Látva a komor tekintetű producert, és azt amit a Peter Mayle angol író 2004-es azonos című romantikus könyvéből a vászonra álmodott… azért az két külön világ… Ridley Scott nem csak filmet készített ennél a mozinál, hanem felejthetetlen hangulatot varázsolt a vászonra.
Nem lesz spoilerezés ha leírom, hogy a történet nagy része Dél-Franciaországban, Provence-ban játszódik.
Nem voltam benne biztos – amikor elhatároztam, hogy felkeresem a kis hangulatos éttermet,- hogy a mindig mosolygó Fanny girlandos kisvendéglőjének jelenetei nem egy nagy stúdióban felállított díszletben készültek… De szerencsére nem!
A város főterén található a Castle of Gordes. A vár fala és a téren álló – egykor az egész város lakosságát ellátó – szökőkút közt található étterembe ma is nyugodtan beülhetünk egy délutáni kávéra, vagy esti vacsorára. Egy könnyű francia borral a kezünkben pedig van időnk – ha egyedül vagyunk,- a hegytetőre épült egykori falu történetét végiggondolni.
A melletünk lévő kastély ma városházaként, és Pol Mara festőművész alkotásait őrző múzeumként működik. Gordes a belga festőn kívül számos híres művésznek adott menedéket. André Lhote, Marc Chagall, Jean Deyrolle, Victor Vasarely is itt találtak inspirációt.
A egykori hegytetőre épült falu jelentős történelemmel büszkélkedhet. Már a gall-római időkben Gordes volt Cavaillon városának legfontosabb oppiduma (erődített, városias kelta település).
A cavailloni egyházmegye az egyik legrégebbi volt Galliában. Gordes egészen a francia forradalomig a határon helyezkedett el, és egészen sajátos módon egy külföldön található egyházmegyének volt a központja. Ezt a határt az összes római térképen feltüntették.
A sok invázió okozta szörnyű bizonytalanság arra kényszerítette a helyi lakosságot, hogy a dombokon találjanak menedéket. Ezeknek az erődített városoknak a stratégiai értéke a középkor egészében és a reneszánsz egy részében, – nevezetesen a vallási háborúk idején – is fennmaradt.
Ez az oka annak, hogy Gordes védekező módban élt és megtanulta – talán jobban mint mások,- hogyan védje meg magát. Ez a magyarázata, hogy a falu a mai napig kemény, sőt szigorú megjelenésű. Olyan, mint a múlt gyötrelmei által fémjelzett kövek labirintusa, amely örökségül adatik a lakóknak. Ennek ellenére a szűk macskaköves utcácskáit járva a magas ódon házak közt mégis inkább a romantikus film képkockái jutak az eszünkbe.
És akkor csak egy dolog marad a törtténet végére: elárulni azt, hogy valójában miért nem happy enddel zárult a minden tekintetben tökéletesen a történet? Bármennyire is reménykedtem benne, sajnos nem Marion Cotillard (Fanny) volt aznap a pincérlány…:)
Élmény és Fotó: Farkas Attila
Helyszín: Gordes
Információ: Les Plus Beaux Villages de France
Gordes a „Les Plus Beaux Villages de France” („Franciaország legszebb falvai”) egyikeként szerepel.
