Hőlégballonnal a Mount Everest csúcsánál is magasabban

Kötelező darab a szárnyalás szerelmeseinek. valós események alapján készült, a Léghajósok című film.  1862-ben a fenegyerek léghajós, Amelia Wren (Felicity Jones) összeáll az úttörő meteorológussal, James Glaisherrel (Eddie Redmayne), hogy bővítse az emberiség ismereteit az időjárásról, és magasabbra repüljön, mint előtte bárki a történelemben. Miközben folyamatosan rekordokat döntenek és újabb és újabb tudományos felfedezést tesznek, utazásuk a létezés legvégső határára hozzásegíti a furcsa párt, hogy végül megtalálják helyüket a világban, melyet már messze maguk mögött hagytak. Fizikai és érzelmi kihívásokkal teli útjuk során az egyre ritkuló levegőben a felemelkedés a túlélésért való küzdelemmé válik.

A valóságban James Glaisher társa a ballonban egy másik férfi, Henry Coxwell volt, az ő karakterét cserélték le a fiktív női katakterre, Amelia Wrenre.

„A legtöbb repülés általában kilencven perc, két óra. Nagyon érdekesnek találtam azt a gondolatot, hogy valós időben, két szereplővel egy kosárban csináljak valamit” ¬– Tom Harper rendező A mindenség elmélete után ismét összehozta Felicity Jonest és Eddie Redmayne-t, hogy elmeséljen egy valós események ihlette, lélegzetelállító történetet.