Szabadidő

10. Frankofón Filmnapok és Fesztivál

Frankofón és türk filmekkel, új társművészeti programokkal indul a tavasz az Urániában, ahol tavaly több mint százharmincezer nézőt fogadtak

Az Uránia Nemzeti Filmszínház tavalyi nézettségi adatainak nemrég elkészült összesítése szerint 2019-ben több mint százharmincezer látogatót fogadott a kulturális centrum szerepét is betöltő, patinás intézmény, ahol tavaly a bemutatott filmek negyede magyar alkotás volt, s ezek iránt a jegyvásárlók 15 százaléka érdeklődött. A filmszínház 2020 tavaszán is gazdag kínálattal várja a nézőket: a február 26-án kezdődött Frankofón Filmnapok után a türk népek új filmjeiből látható válogatás, folytatódnak az itáliai filmes kalandozások, valamint számos egyedi mozibemutató, továbbá több mint negyven társművészeti közvetítés és vetítés is várható az év első felében az Urániában, amelynek tavaszi ingyenes műsorfüzete a napokban kerül ki a főváros mintegy négyszáz nyilvános terjesztőhelyére. 

Az Uránia tavalyi nézettségi adatainak nemrég elkészült összesítéséből kiderül, hogy 2019-ben, működésének 120. évében közel 135 ezer néző fordult meg a Rákóczi úti patinás vetítőhelyen, mintegy százezren jegyvásárlóként, több tízezren pedig különböző eseményeken, ingyenes iskolai vagy fesztiválvetítéseken. Nemzeti Filmszínházként az Uránia kiemelt küldetése a hazai filmkincs bemutatása: a tavaly műsoron szereplő 242 egészestés film mintegy negyede volt magyar alkotás, és a nézők 15 százaléka magyar filmekre váltott jegyet, ami sokszorosa a magyar filmek országos nézettségi arányának. A legsikeresebb magyar művek között érdekes módon olyan kuriózumok is szerepeltek, mint a tavaly teljeskörűen felújított, cenzúrázatlan Bacsó-klasszikus, A tanú, a gróf Széchenyi Zsigmond nyomát kutató Vadonvilág és a Bud Spencer rajongóknak különösen kedves Piedone nyomában. A magyar tartalmak mellett további 23 nemzet filmje került mozivászonra, jelentős részük egyedi vetítéseken, filmfesztiválok, filmhetek keretében. Kiemelkedően népszerűek voltak az opera-, balett- és színházi közvetítések is, a jegyvásárlók negyedét ezek a tartalmak vonzották. Az év legnézettebb mozialkotása egy képzőművészeti film, A művészet templomai című sorozatban vetített, Salvador Dalíról szóló portréfilm lett, de előkelő helyen végzett két zenei dokumentumfilm, a Maria Callas sztori és Pavarotti is. Az Uránia programján tavaly 222 egyedi vetítés szerepelt, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden negyedik-ötödik vetítésre jutott új tartalom. A vetítéseket számos egyéb rendezvény, köztük 17 koncert egészítette ki.

A tavalyi sikeres év után 2020 tavaszán is gazdag kínálattal folytatja működését az Uránia Nemzeti Filmszínház. Február 26. és március 7. között a Frankofón Filmnapok várja a nézőketa fesztivál két másik helyszíne a Francia Intézet és az Art + Cinema. A programban szereplő alkotások közül tízet mutatnak be a Rákóczi úti filmpalotában. Látható lesz például Franciaország idei Oscar-jelöltje, a Nyomorultak, valamint olyan nagynevű szerzők legújabb munkái, mint a belga Dardenne-fivérek és a kanadai Xavier Dolan. Nem sokkal a frankofón szemle után, március 18-án – a debreceni türk filmnapokhoz kapcsolódóan – veszi kezdetét a TÜRKíz című vetítéssorozat a türk népek filmjeiből, amelynek révén hat kortárs kuriózum, Magyarországon eddig nem vetített kazah, kirgiz, tatár, jakut, türkmén és üzbég filmalkotás jut el a mozinézőkhöz. Mindezek mellett folytatódik a budapesti Olasz Kultúrintézettel közösen rendezett, rendkívül népszerű Itáliai utazás sorozat is, amelyben kéthetente láthatnak a nézők új és klasszikus olasz filmeket.

A külföldi filmkülönlegességek mellett 2020 tavaszán is számos új magyar produkció premierjére készülnek. Március 11-én az Urániában lesz a bemutatója A mi Kodályunk című zenei portréfilmnek, amely Kodály Zoltán élete fiatalkori helyszínein és alkotásain kalauzol végig két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus, Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész vezetésével, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba. Március 15-én pedig itt kerül sor a Mikor megyek Galícia felé című koncertfilm díszbemutatójára, amely az I. világháború 100 éves évfordulójára írt, a Honvéd Férfikar és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara által megszólaltatott zeneművek, valamint filmhíradók, fotók, festmények, irodalmi alkotások segítségével állít emléket a Nagy Háborúnak.

Jó néhány új tartalommal találkozhatunk az Uránia kiemelkedően népszerű társművészeti vetítései között is. A júniusig vetítendő mintegy negyven társművészeti előadás között láthatjuk például az Exhibition On Screen képzőművészeti sorozat újdonságait: a nemrég zárult londoni kiállítás alapján készült Lucian Freud: Önarckép című epizódot, valamint olyan tematikus összegzéseket, mint A húsvét a művészetben, a Leonardo mesterművei vagy a Frida Kahlo című mozis tárlatvezetést. A New York-i Metropolitan Opera közvetítései között kiemelkedő érdeklődés mutatkozik A bolygó hollandi és az Anna Netrebkóval látható Tosca című előadás iránt. A londoni színházi közvetítések között két újdonság, Mankiewicz All About Eve és Miller All My Sons című művének angol feliratos vetítése emelhető ki, olyan örökzöld darabok mellett, mint a Benedict Cumberbatchcsel májusban még egyszer látható Hamlet. A moszkvai Bolsoj Balettből pedig tavasszal élőben láthatjuk többek közt Balanchine Ékszerek című táncjátékát. A teljes tavaszi társművészeti programkínálatot összefoglaló műsorfüzet a napokban jelent meg a Fidelio különszámaként, és már elérhető a főváros mintegy négyszáz terjesztőpontján.

Fel