AEROSPORT.HU
A HOLNAP.HU

Térjünk vissza a Városi Parkbieli sétánkról a Dr. Edvard Beneš hídon kereszzül a belvárosba.

A nyugalom szigete a Moldva kanyarulatában – Český Krumlov – 6. rész

A híd Český Krumlov egyik legfontosabb közlekedési útvonala, és egyben érdekes építészeti emléke a városnak. A híd a Moldva folyó fölött ível át, összekötve a városközpontot az előző részben meglátogatott Plešivec negyeddel. 

A jelenlegi híd helyén korábban egy fahíd, majd egy vashíd állt. A növekvő forgalom miatt azonban ezek már nem voltak megfelelőek. Az 1930-as években döntöttek egy új, vasbeton híd építéséről. A híd terveit Gustav Bělina építész és Eduard Urban mérnök készítette.A hidat 1937-ben avatták fel, és Edvard Beneš akkori köztársasági elnökről nevezték el. 

A híd teljes hossza 57,2 méter és 8,3 méter széles, amelyből 5,2 méter a közlekedő felület.A hídon mindkét oldalon 1,25 méter széles járda található. A híd 2024-ben teljes felújításon esett át, amelynek során a teljes hídszerkezetet kicserélték.  

A hídról a félsziget talán egyik leghangulatosabb utcácskájába érünk be. Bármerre nézünk csalogató kiülős vendéglők és kávézók mindenfelé. De az is igaz, hogy ide nem rohanni jön az ember…

A Široká (Széles) utca Český Krumlovban valóban a nevéhez hűen az óváros legszélesebb utcája. A XVIII. század óta viseli ezt a nevet, és a középkortól napjainkig piactereként szolgált. Több figyelemre méltó építészeti emléknek ad otthont. A Široká utca végén egykor a városkapu állt, amely a város védelmét szolgálta. A kaput a XIX. században bontották le.

A Široká utca a középkorban alakult ki, és a város egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala volt. A széles utca ideális helyszínt biztosított a piacok számára.

A középkorban itt árulták a helyi termelők a portékáikat, és ez a hagyomány a mai napig fennmaradt. Az utca mentén számos történelmi épület található, amelyek közül néhány a reneszánsz és a barokk korból származik.

A 71. számú ház: A Široká utca legnagyobb és legfontosabb műemléke a reneszánsz épületegyüttes, amely egykor a városi sörfőzde volt. 1606-1608-ban épült „U” alakban, Dominico Benedetto Cometta tervei alapján. 

A 89. számú ház: Középkori eredetű saroképület, amelynek reneszánsz és klasszicista kori átépítései is voltak.

Ma a Široká utca egyike Český Krumlov leglátogatottabb utcái. A turisták a történelmi épületekben gyönyörködhetnek, a kávézókban és éttermekben pihenhetnek, és a helyi kézművesek portékáit vásárolhatják meg.

A Krumlovský mlýn (Krumlovi malom) Český Krumlov egyik legérdekesebb és legbájosabb történelmi épülete. A Moldva folyó partján, a Široká utca 80. szám alatt található, szemben a várral. Nem csupán egy régi malom, hanem ma már egy komplexum, amely szállodát, éttermet, múzeumot és kis vízierőművet is magában foglal.

A malmot először 1347-ben említik írásos források. A malom a történelem során többször gazdát cserélt. Volt a Rožmberk család, a Schwarzenberg család és a város tulajdonában is.

A malom évszázadokon át lisztet őrölt a város lakosai számára. A 20. században a malom működése fokozatosan leállt. Az épületet lakásoknak használták. Az 1990-es években a malmot felújították, és új funkciót kapott.

A malom épülete több száz év építészeti stílusát tükrözi. A legrégebbi részek gótikusak, de találhatók reneszánsz és barokk elemek is. 

A malom eredeti vízikereke még mindig megvan, és ma is működőképes. A malom egy kis vízierőművet is üzemeltet, amely áramot termel a komplexum számára. A malom épületében egy hangulatos szálloda működik, amely stílusosan berendezett apartmanokat kínál. A malom étterme hagyományos cseh ételeket szolgál fel, és gyönyörű kilátás nyílik a folyóra és a várra.

A malomban egy kis múzeum is található, amely a malom történetét és működését mutatja be. A komplexum egy különleges motorkerékpár múzeumnak is otthont ad, ahol történelmi motorkerékpárokat csodálhatunk meg.

A Krumlovský mlýn egyike Český Krumlov legromantikusabb helyeinek. A folyóparton található terasz ideális hely egy kellemes vacsorához vagy egy pohár bor mellett történő pihenéshez. A malom épülete gyakran szerepel filmekben és reklámokban.

A Restaurace ZDROJ Český Krumlovban egy kellemes hely a Moldva folyó partján, közvetlenül a vár alatt. A hely különösen népszerű a friss halételeiről és a helyi konyha remekeiről.

ZDROJ fő specialitása a friss hal, amelyet a környékbeli halastavakból szereznek be. Kínálnak pontyot, pisztrángot, süllőt, lazacot és más szezonális halakat. 

A halételek mellett a ZDROJ klasszikus cseh fogásokat is kínál, mint például a sült sertésoldalas, a marhasteak, a csirkemell nivával, és természetesen a vepřo-knedlo-zelo.

Az étlapon vegetáriánus fogások is szerepelnek, például saláták és tészták. Az étkezés végén friss palacsintát vagy fagylaltkelyhet is fogyaszthatunk. A ZDROJ széles italválasztékkal rendelkezik, beleértve a helyi söröket a Historický pivovar Český Krumlovból, valamint borokat és más alkoholos italokat. 

Az étterem hangulatos környezetben, a folyóparton található. Jó időben a vendégek a teraszon is helyet foglalhatnak, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a várra.

Aki pedig igazi nyugodt romantikus pihenésre vágyik, annak az éterem mögötti kis földnyelvet ajánlom. Szerencsés esetben akár több folyóparti szabad pad közül is választhatunk. 

A következő részben átsétálunk a Lávka pod Zámkem (magyarul: „Híd a vár alatt”)  hídon, és egy hátsó úton felmegyünk a várba egy titkos kapun keresztül.

Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu

Kutatómunka: Aranyás Zsuzsa

Forrás: visitczechrepublic

Térkép: Český Krumlov