Szüleikkel élő fiatalok, akik nem akarnak önálló életet kezdeni, nem vállalnak felelősséget semmiért: ők a harmincas tinédzserek. Ezek a fiatal felnőttek munkavállalás, otthonteremtés és családtervezés helyett még mindig főállású egyetemisták, nincsenek céljaik, jövőképük. Generációs népbetegségről van szó vagy csak egy újabb divathullámról? Hosszútávon, milyen társadalmi következményei lehetnek a Pán Péter szindrómának? Hiszen ez a gerenráció nem akar felnőni, nem tudnak tartós párkapcsolatot kialakítani, a gyermekvállalás kérdése még inkább háttérbe szorul. Egy olyan világban, ahol a társadalom folyamatosan öregszik, és évről évre egyre kevesebb gyermek születik. Magyarországon a 25-35 éves korosztályból a nők 30 míg a férfiak 40 százaléka él otthon. Egyesek félelemből, mások kényelemből élnek szüleikkel, de természetesen sokan vannak olyanok is, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak a külön lakást. Nyugat-Európában már generációs népbetegségről beszélnek, ami főleg az értelmiségi pályára készülőket fenyegeti. Németországban a Pán Péter jelenséget mamahotelnek is nevezik. Nehéz a szülők által nyújtott kényelmet a szürke munkával teli hétköznapokra lecserélni. A női és férfi szerepek az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakultak, így a férfiak sokszor úgy érzik, minek felnőniük, ha úgysincs rájuk szükség. De a szülők is hibásak lehetnek, mert a féltő gondoskodás mellett nem tanítják önállóságra gyermekeiket. A gazdasági válság a munkanélküliek számának növekedése Európa szerte erősíti a Pán Péter szindróma terjedését. Képes lesz-e egyszer saját lábára állni, eltartani önmagát és a környezetét? Képes lesz-e felelős döntéseket hozni és felnevelni az utána következő nemzedéket? Mi vár a Pán Péter generációra?
196
Előző bejegyzés
