Ez Szicília és egyben Olaszország legdélibb pontja, sőt, még Tunisztól is délebbre fekszik.
Ahogy a Jézus-szobor emléktábláján is olvasható: Az Isola delle Correntihez egy lenyűgöző legenda kapcsolódik, amely Odüsszeusz görög hős kalandjaihoz nyúlik vissza. A legenda szerint Odüsszeusz és legénysége hazafelé tartva Trójából az Isola delle Correnti szigeten kötött ki. Itt Odüsszeusz tiszteletét fejezte ki Hecuba trójai királynő iránt, aki elvesztette fiát, Hektórt a trójai háborúban. Odüsszeusz egy cenotáfiumot, azaz egy üres síremléket épített Hecuba emlékére, amely a mai napig is látható a szigeten.
Egy másik legenda szerint az Isola delle Correnti szigetén található egy barlang, amelyben a szirének, mitikus lények éltek, akik énezükkel csábították a hajósokat a sziklákra. A legenda szerint Odüsszeusz viaszdugókkal tömte be legénysége fülét, hogy ellenálljon a szirének énekének, míg ő maga egy árbocra kötöztette magát, hogy hallhassa a dalukat anélkül, hogy elveszítené az irányítást a hajója felett.
Ezek a legendák hozzájárulnak a félsziget rejtélyes és varázslatos atmoszférájához, és emlékeztetnek a sziget gazdag történelmére és mitológiájára.
A hely nevét a két tenger, a Mediterráneum és a Jón-tenger találkozásából eredő erős áramlatokról kapta. A sziget egy keskeny földnyúlványon keresztül kapcsolódik a szárazföldhöz, amelyet a hullámok gyakran elpusztítanak, így apálykor az Isola delle Correnti félszigetté válik.
A terület nyáron a fürdőzök egyik kedvelt helye, ám márciusban ottjártunkkor erős szél uralkodott, mely a talajon is megmutatta erejét:
A képek készítésének ideje: március eleje
Az utazásunkat segítette: