Gyermekeket segítő szervezeteket támogat az MVM közel 100 millió forinttal

Az MVM Csoport idén is közel 100 millió forinttal támogatja a gyermekek oktatását, gyógyítását és fejlődését segítő szervezeteket. Az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. az elmúlt 13 évben összesen több mint 900 millió forinttal támogatott jótékonysági szervezeteket, alapítványokat a vállalat „Legszebb napom” Élménynap elnevezésű rendezvényének keretein belül. A program, amelyen alkalmanként mintegy 900 tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű gyermeket láttak vendégül, a járványhelyzet miatt idén ugyan elmarad, a gyermekeket támogató szervezeteknek azonban eljuttatják az adományokat.

Idén tizenharmadik alkalommal ad támogatást az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. a gyermekek oktatását, nevelését és gyógyulását segítő intézményeknek. A két vállalat ezzel az elmúlt bő egy évtizedben összesen több mint 900 millió forinttal támogatta a tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű gyermeket segítő szervezeteket. Az adományok mellett a „Legszebb napom” Élménynap eddig összesen közel tízezer gyermeknek szerzett örömet egésznapos, kreatív és tudásukat fejlesztő programjaival. A pandémia miatti intézkedések okán a gyermekeknek szóló esemény idén elmarad, az adományokat azonban ebben az évben is megkapják az intézmények. Az MVM Zrt. és MVM Partner Zrt. munkatársai által megszavazott tizennyolc szervezet idén összesen közel 100 millió forint támogatásban részesül. A forrást többek közt betegellátó eszközök pótlására, speciális orvosi műszerek beszerzésére, épületfelújításra, élményszerző programok szervezésére, illetve alaptevékenységük ellátására fordítják a segítő szervezetek.

„A jelenlegi, nehéz időszakban még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a rászorulók támogatására. Az MVM Csoport társadalmi felelősségválallásának egyik alapja a hátrányos helyzetűek, illetve az őket támogató szervezetek segítése. Az Élménynap közel másfél évtizedes történetére visszatekintve büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a nehéz sorsú gyermekek és fiatalok folyamatos fejlődéséhez, gyógyulásához. A rendezvény sajnos idén elmarad, az adományok azonban most is a legmegfelelőbb helyre kerülnek – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

Idén a BICE-BÓCA Alapítvány, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, a Gyermekleukémia Alapítvány, a Csodalámpa Alapítvány, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány, a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány, a KézenFogva Alapítvány, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, A Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Gyermekotthonukban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány, a Nem maradsz egyedül Alapítvány,  a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány, az Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány, a Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány, a Napfény a Beteg Gyermekekért, Rászorultakért Közhasznú Alapítvány, és a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány kapja a támogatást.

„Bízunk benne, hogy az idei kihagyás után, jövőre ismét vendégül láthatjuk a rászoruló gyermekeket egy felhőtlen, játékos napra, hogy újra több mint száz kollégánk önkéntes segítségével adjuk át a szórakozva tanulás élményét. A legfontosabb azonban az, hogy a járványhelyzetben sem feledkezünk meg arról, ami igazán fontos számunkra, a rászoruló gyermekek gyógyításában, fejlesztő oktatásában, felzárkóztatásában és szociális ellátásában kiemelkedő munkát végző intézmények támogatásáról” – tette hozzá Czinege Kornél, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója.

 

(x) szponzorált tartalom