Grillmayer Alexandrának hívnak, 1987-ben születtem Budapesten. A siklóernyőzéssel 10 éves korom körül ismerkedtem meg édesapám által, de ebben az időben inkább a lovaglás érdekelt. El kellett telnie néhány évnek, mire felfedeztem a sport szépségét, utána viszont komolyan elkezdtem vele foglalkozni. Fél év repülés után már az alap manővereket sikerült is elsajátítanom, 3 év után pedig elértem azt a szintet, hogy indulhassak a nemzetközi versenyeken. Jól kezdődött, hiszen rögtön az első világkupa futamomon, Zell am See-ben sikerült kategóriámban megszerezni az első helyet és ez elég motivációt adott a folytatásra. 5 év versenyzés után sikerült elérnem, hogy én legyek a legsikeresebb lányok között a világon, de továbbra is motivál, hogy tovább tanuljak, tökéletesítsem a tudásom és bejárjam a világot.
Eredmények:
2004 Soft Landing Acro Jam, Magyarország 5.hely
2005 Legeredményesebb kezdő siklóernyős versenyző
2007 Paranoi Acrobatixx: 1. hely (női kategória)
Vertigo Swiss Riviera: 3. hely (női kategória)
Siklóernyős Akro Nemzetközi Magyar Kupa 3. hely
2008 Vertigo Swiss Riviera: 4. hely (női kategória)
Az oldal további használatához kérjük, járuljon hozzá a sütik kezeléséhez. ElfogadomAdatvédelem
Manage consent
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.