Dunakeszi, Budaörs (AEROsport 2020.02.)

Két, az új TMA-t környező repülőtérre szeretnénk újból felhívni a figyelmet, amelyek nagyszerű lehetőséget biztosítanak a kisgépesek számára. A Dunakeszi Repülőtér nyáron otthona volt a V4 AirShow-nak (ersónak), azonban hosszú történelme alatt sok más különlegesség is történt a légi kikötőben. A mai repülőteret 1949-ben az Országos Repülő Egyesület kezdte el kiépíteni, és a korábban katonai repülőtér a vitorlázósok otthona lett. Izgalmas felidéznünk a “dunakeszi hullám” legendáját: a magas légköri hullámmozgásnak köszönhetően a magyar vitorlázópilóták a 80-as évek közepétől gyakran itt repülték arany és gyémánt fokozatú magasságrekordjaikat.

A Budaörsi Repülőtér a ma is létező kisgépes repülőterek közül a legrégebbi Magyarországon. 1937-ben épült meg a központi épülete, ami ma ipari műemlék. Átadásával átvette a mátyásföldi repülőtér szerepét és Budapest első számú polgári és sportrepülőtere lett, azonban korlátozott bővíthetősége miatt később meg kellett építeni a Ferihegyi repülőteret, ami leváltotta domináns szerepében. Történelmi szerepe azonban megkérdőjelezhetetlen, főként, hogy a második világháború során Budapest összes légi kikötőjét lebombázták, közülük a legjobb állapotban a budaörsi vészelte át a világégést. Ez azt jelentette, hogy innen indult a háború utáni magyar repülés újraszervezése.