Szabadidő

Az új élet: Kilenc hónap Krisztinavárosban

2020. december 10., csütörtök

danielfromhungary.blogspot.com

Mit tegyen az ember, amikor új karriert épít, és két évi előkészítés és nem kevés befektetés után a rendkívül ígéretes új élet második hónapjában egyik hétről a másikra megszűnik az a szektor, amiből az összes eddigi bevétele volt, és ami évekre előre az egyetlen bevételi forrásnak ígérkezett? Az első reakcióm a nyugalom volt: Vietnámból hazatérve március közepén még nem aggódtam. Pár hétig amúgy sem volt sok dolgom a következő túrám előtt, jött a karantén, az ég kitisztult, a város elcsendesedett, én pedig élveztem a kora tavaszi Budapestet.

Nyárra valamelyest enyhült a helyzet, legalábbis Európában. Két hétre kimentünk Ausztriába kletterezni. Úgy tűnt, senkit sem érdekelt a holnap: olyan teltház volt valamennyi jelentősebb hegy közelében, hogy 200 euró per éjszaka alatt legfeljebb 30-40 kilométerrel arrébb lehetett szállást foglalni. Volt, hogy kempingekből küldtek el, hogy fizikailag nem férünk már be. A nagy lazázás ellenére a kontinensek közötti mozgás nem indult be újra, és a nyár végén már annak is lehetett örülni, hogy egyáltalán sikerült átlépni az országhatárt.

Ekkor már házak felújításából és kerti munkákból éltem. Életemben először szembesültem a nevetséges hazai fizetésekkel, valamint azzal, hogy a magyar adórendszer rövid távon nem kínál számomra fenntartható megoldást. Nyár végére már elég otthonosan bántam a flexszel, a kéziszerszámokkal, az elektromos fűrészekkel és festékfajtákkal, és konkáv OSB lapok precíz mérésében, kiszerkesztésében és vágásában is láthatóan fejlődtem. Barátokkal töltött minőségi idő, szabad levegőn dolgozás, napközbeni fröccsözések és csodálatos ebédek és beszélgetések szabdalták az évet önmagukban is rendkívül élvezetes szegmensekre, miközben a fenti, régóta irigyelt készségeket is elsajátítottam valamelyest. Ha ennek most kellett megtörténnie, és nem máskor, akkor így is jó.

A vidám melósélet közben persze néha eszembe jutott, mi lesz, ha ez a változás végleges és nem lesznek többé túrák a harmadik világba. Mi lesz a Közel-Keleten és a Balkánon töltött éveimmel, a világszinten is egyedülálló kiscsoportos túráimmal? (Épp egy brit céggel konzultálok egy darfúri út kapcsán, ami legjobb esetben is másfél évvel indul majd el az én túrám után, ha egyáltalán – mindenesetre amivel reklámozták a túrát, hogy az utóbbi húsz év első külföldi útja a térségbe, az már lassan egy éve nem igaz). Mi lesz azzal a helyismerettel és kapcsolati hálóval, amit Magyarországon legfeljebb néhány tucat ember tud felmutatni? Illetve jópár érdekesebb helyszínt tekintve legfeljebb néhány. Mi lesz azzal a sok készséggel, amiket konfliktusövezetekben szedtem össze arról, hogy működnek a dolgok, ha épp nincs működő állam? Kiben és miért bízhatok? Honnan szerzek viszkit, ha rosszra fordulnak a dolgok?

Sokan kérdezték, miért nem csinálom azt, mint minden más túravezető: miért nem viszek embereket magyarországi meg környékbeli helyekre. Azért nem, mert annak egyrészt van egy kiépült és remélhetőleg profi kínálati oldala, amibe én nem tartozom bele, másrészt nem különösebben érdekel. Szép hely Magyarország, de aki sétált már lombhullató erdőben dimbesdombos vidéken, az nagyjából kimaxolta. Azzal nem büszkélkedhetek, hogy jobban tudom követni a kék jelzést, mint mások, netalán a Mátra falvaiban hatékonyabban tudnék élelmiszert szerezni, mint a többi túravezető. Sokkal jobban érdekelnek a saját túráim, amikor tudni kell, mit mondunk a katonai checkpointon, amikor helyi pásztorokkal kell konzultálni, hol lehet a legnagyobb biztonságban sátrazni, vagy amikor azt kell lebeszélni a helyi rendőrrel, hogy hadd lövöldözhessünk kicsit a Kalasnyikovval.

A töretlen optimizmus jegyében azért összeszedem, mi lett volna, és azt is, mi LESZ. Mivel a nemzetközi turizmus földbe állt, elmaradtak útjaim Namíbiába és Botswanába, több ízben Irakba és Iránba, csakúgy, mint Szudánba és Eritreába. Elmaradt egy Izrael-Jordánia Holt-tenger riportút is. Nagyjából 8 hónap utazás és pénzkeresés. Szerencsére az év eleji Vietnám és a darfúri út kiválóan megvalósult. És hogy mi lesz? Körvonalazódik egy eritreai út (amint Etiópia tigray lázadói nem lövik többet az aszmarai repteret és végre megnyílik – január elején talán?), csakúgy, mint Csád, Afganisztán és Pakisztán, valamint a szokásos Irak, Irán, Szudán és Vietnám. A horizonton van még Etiópia (Szomálifölddel) és Borneó. Meg persze ami még útközben becsusszan: jövőre Tadzsikisztán és Tajvan lesz a hobbiút, már ha lehet ilyenről beszélni jelenleg.

***

Utazni ugyan kockázatosnak tűnik, de azért most is van remény. Októberben egy dél-egyiptomi búvárkodással teszteltük a rendszert és minden szempontból kiválóan sikerült.

Vannak országok, ahol a hatóságok úgy döntöttek (az okokba most ne menjünk bele, mert merő spekuláció minden), kontroll alatt tartják a vírust, vagy egyszerűen kevésbé terjed vagy a gazdaság rövid távon előnyt élvez minden más intézkedéssel szemben. Törökországba például egy negatív teszttel be lehet utazni, Egyiptomba még ennyi sem kellett: a nyaralóvárosok repülőterein 30 dollárért letesztelnek. Azért a biztonság kedvéért Budapesten beszereztem a negatív tesztet, nehogy véletlenül Hurgadában produkáljak egy pozitív eredményt, kockáztatva egy ottani karantént, értelmetlenné téve az egész utat, repjegyet, programokat.

Egyiptomot, más erőforrások híján, eléggé megviselte a tömegturizmus összeomlása, ezért nemcsak helyben végzett tesztekkel, de a nyaralóhelyi vízum eltörlésével is próbálják felpörgetni a bizniszt. Nem sok sikerrel. A dél-egyiptomi Marsa Alam vidékén száz kilométereken át húzódnak szellemresortok, a legnagyobbak nyitva pár tucat ember kedvéért. Ahol csúcsidőben ezres nagyságrendben merülnek a nyugatiak, ott most napi 20-30 turista lézeng, a fele egyiptomi. Az élővilág legalább regenerálódik.

A társadalom annál kevésbé. Az arabon kívül angol plusz egy európai nyelven beszélő búvárvezetők a sarki zöldségesek és a taxisofőrök, a fiatalok visszaköltöztek a családjukhoz. Arról nem sok fogalmam alakult ki két hét alatt, hogy a turizmusban dolgozó százezreket hova szívott föl egy olyan gazdaság, ahol egyébként is döbbenet nehéz munkát találni és önálló életet kezdeni.

Az utazás utáni hazatérés a karanténszabályok miatt lehetett érdekes, de időm az pont volt. Októberben hivatalosan tíz nap karantén várt minden hazaérkezőre. Kivéve, aki üzleti úton volt, és az orfk honlapjáról letöltött és kitöltött papírral a kezében állt sorba belépésnél. Én könnyen beszélek, egy szabadúszó túravezetőnek bármelyik random külföldi útja üzleti út. Az előttem álló fiatal lány egy másmilyen papírt szorongatott a kezében. A határőrnek nem volt ismerős a dokumentum, ezért rákérdezett, milyen ügyben utazott. „Búvártanfolyamon vettem részt.“ Szó nélkül beengedték. Tőlem nem kérdeztek semmit, a papírom B oldalát meg se nézték. Csak a megfelelő formátumra és a helyes megfogalmazásra kell figyelni, a többi megoldódik magától.

***

Egyikünk sem láthatja előre azt a sokkot, ami jövőre fogja megrázni a világot. Nem újabb járványra gondolok, hanem a mostaniból való kiszabadulásról. A világszerte munkájukat elvesztett milliók ugyanis nem szűntek meg létezni és nem kezdtek új karriert. A fent említett egyiptomi búvároktatók egy pillanat alatt eldobják majd a padlizsánt és porolják le a reduktort, amint egy repülőnyi emberrel több érkezik. Nyugaton széles tömegeket nem érintett anyagilag a járvány, legfeljebb többet/kevesebbet/máshogy dolgoztak ugyanannyi vagy kevesebb pénzért, de a többség munkája megmaradt. Utazni, koncertre járni, az éjszakában elveszni nem lehetett, főleg mostanában. Elég sok megtakarítás halmozódhatott föl, ami csak arra vár, hogy az elmúlt egy évért kompenzáció formájában hasznosuljon.

A (tömeg)turizmusból élő családok, vállalkozások térdelő rajtban várják a tömegek érkezését. Az eddig eltelt háromnegyed évben felújították a szállásokat, új utakat írtak ki, rádolgoztak, rápihentek mindenre. A kereslet nyilvánvalóan megvan, ezért a kínálat is meglesz. Döbbenetes gyorsasággal fog helyreállni a nemzetközi forgalom, először, gondolom, az egyéni turizmus. A tömegturizmus persze lassabban reagál az egyéni utazásoknál. Gyanítom, hogy az eddig halogató típusú turisztok is összeszedik magukat és befizetnek valahova, mert nem lesz többé opció az, hogy majd pár hónap múlva. Itt most lehetne egyet coelhozni, hogy ne halogass dolgokat, meg az idő és az élet mennyire értékes, de nem fogok, mert mások már remekül megtették helyettem.

A jó hírem az, ha nagyon benned van a bugi, MOST van a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy kicsit (idő)utazz, vissza a 80-as évekbe. Követek embereket, akik Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában járják éppen a világot. Közös tapasztalatuk, hogy minden rendkívül nyugodt, nagyon kevesen utaznak, és azt a keveset a helyiek nagyon megbecsülik. Nemzeti parkokba féléves várólisták helyett azonnal be lehet lépni. A teljesség igénye nélkül pár ország, ami tárt karokkal (és legfeljebb egy negatív teszttel)  vár mindenkit: Pakisztán, Törökország, Egyiptom, Costa Rica, Mexikó vagy éppen Kirgizisztán. És még nyilván több tucat másik is, de nincs kapacitásom meg érdeklődésem követni ezeket.

Tervezéshez a leghasznosabb az IATA oldala, amely napi szinten kezeli a nemzetközi repülőtereken aktuális szabályokat.

Ez persze a vírushelyzetről nem sokat árul el, legfeljebb arról, hogy egy adott ország hogyan értékelni a turizmusban rejlő kockázatot. A Pamírban túrázva vagy a Vörös tengeren merülve mondjuk egyáltalán nem teszed ki magad nagyobb kockázatnak, mint a BKV-n vagy egy bevásárlóközpontban.

Végezetül mindenkit bátorítok a szabálykövetésre és hogy nagyon vigyázzon magára. És ebbe bele tartozik az ép elme megőrzése is. Úgyhogy legalább online beszélgessetek barátokkal és kérjetek segítséget, ha úgy érzitek, nem megy egyedül. Tudom, hogy ez nem segít, de mindig lesz valaki a környezetetekben, akinek sokkal rosszabb, mint nektek, úgyhogy ti is tudtok segíteni másoknak. Én is rengeteg támogatást kaptam a barátaimtól, jó szót, munkát, több együtt töltött időt, amiért rendkívül hálás vagyok nekik.

Forrás: danielfromhungary.blogspot.com

Fel