A Repülés Éjszakája – repülőbál, 2019. február 23-án

Kedves

  • Légisportban már Versenyző, Oktató, vagy még Tanuló;
  • Kedvtelésből Repülő, vagy Repülőmodellező;
  • Profi pilóta, Utaskísérő, Hajózó személyzeti Tag;
  • Légiforgalmi Irányító, vagy RepülésTájékoztató, Repülő Mérnök, vagy Szerelő, vagy bármely egyéb módon a Repülést Kiszolgáló;
  • Repülőorvos, vagy Légijogász;
  • Hazai Repüléssel kapcsolatos Közigazgatásban dolgozó Szakember: Jogalkotó, vagy a repülést Felügyelő Hatóság Képviselője;
  • Légierő, állami célú légiközlekedés Pilótája, vagy más Szakembere;
  • Repülés Szerelmese!

Kedves Barátunk!

A 2018-ban megalakult, a Repülő és Légisport Szövetség (RLSZ), a Magyar Vitorlázórepülő Szövetséggel (MVSz) és a Magyar Modellező Szövetséggel (MMSZ) karöltve   2019. február 23-án 13:00 órai kezdettel megrendezi a légiközlekedési szakma legjelentősebb társadalmi eseményét, a repülőbált, amely ebben az évben a Repülés Éjszakája nevet viseli.

A Repülés Éjszakája rendezvényt a Szervezők azért álmodták meg, hogy a repülés iránt elhivatott Barátaink és a Repülés Szerelmesei találkozhassanak, és együtt tölthessenek egy felejthetetlen éjszakát egy olyan legendás helyen, amely a XX. század második felében a hazai repülős élet ikonikus helyszíne volt és mára már csupán néhány „kiválasztott” számára elérhető, azaz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Termináljában, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a „Ferihegy 1-en”.

A tervezett program

13:00 és 13:30 – órakor a Légiközlekedési kulturális központ buszaival látogatás tehető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol valós közelségből lehet betekinteni a nagygépes légiközlekedésbe. A program korlátozott létszámban vehető igénybe (max. 90 fő) és előzetes regisztrációhoz kötött. Amennyiben szeretne részt venni a látogatáson, kérjük regisztráljon.

Reptérlátogatás

Titokzatos kisváros – a kulisszák mögött
Tudta-e Ön, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér egy önálló kisváros a nagyvárosban, saját kutakkal és vízművel, víztisztítóval, hőerőművel?
Tudta-e Ön, hogy egy repülőgép leszállásától egy századnyi ember dolgozik másodpercre pontos koreográfia szerint azon, hogy 30 perc múlva újra felszállhasson?
Tudta-e Ön, hogy a légiforgalmi irányítás legnagyobb része nem is az irányítótoronyban történik, de még csak nem is a repülőtéren?
Látta már a futópályák fényeit, a radarokat, az irányítótornyot vagy épp a tűzoltóbázist közvetlen közelről?
Ha bármelyik kérdésünkre „nem” a válasz, akkor csatlakozzon hozzánk, és látogassa meg velünk a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret buszos túránk keretében!

Figyelem!

A repülőtér szigorúan ellenőrzött objektum. A látogatáshoz, biztonsági okokból, hatósági háttérellenőrzés szükséges. Csak olyan személyeket vihetünk be a túrára, akik belépését a hatóságok előzetesen engedélyezték. Ennek következtében a látogatóknak meg kell adniuk személyes adataikat a regisztrációnál, és ugyancsak ennek következtében a regisztrációt le kell zárnunk a túrák előtt 5 munkanappal, mert ez számunkra a leadási határidő.

16:00 – kapunyitás és regisztráció

16:30 – A Légisportok 2018. évi kiválóságainak elismerése a hagyományos Légi- Díjkiosztó ünnepség keretében, melyen prominens személyek adják át az elmúlt év legjobb sportrepülőinek járó díjakat. Ezt követően a Repülő és Légisport Szövetség bemutatkozása, tervek elképzelések ismertetése!

18:00 – 19:00 – szünet

19:00 – Az I. Repülés Éjszakája Gálaest vendégeinek fogadása

20:00 – Az I. Repülés Éjszakája Gálaest megnyitója

Megnyitóbeszédet mond:

  • Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
  • Szepessy Kornél, a  HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. Vezérigazgatója
  • Tuzson Gergely: a Repülő és Légisport Szövetség elnöke

20:15 – Díjak átadása

20:30 – Gálavacsora exkluzív menüsorral és díjnyertes borokkal
Menü: ITT  megtekinthető

21:30 –  Meglepetés műsorok

24:00 – Tombola

A gálaest ideje alatt minőségi zene és tánc pirkadatig. A talpalávalót az Asterix Live Music Band szolgáltatja.
A Repülés Éjszakája rendezvény házigazdája  és ceremónia mestere Rozsnyai Gábor, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Média Bizottságának Vezetője.

REGISZTRÁCIÓ:

http://mrlsz.hu/foglalas/

www.mrlsz.hu