A félsziget legmagasabb pontját uraló, messziről is jól látható főtemplom a Wörthi-tó vidékének egyik legjelentősebb műemléke. A Szent Primusnak és Felicianusnak szentelt épület nemcsak a hívők, hanem az építészet és a történelem szerelmesei számára is igazi kincsesbánya.
Primus és Felicián testvérek voltak, akik a III. században, egy tehetős és befolyásos római patríciuscsaládba születtek. Bár gazdagság és kiváltságok vették őket körül, a testvérpár titokban áttért a keresztény hitre. Vagyonukat és befolyásukat nem a saját fényűzésükre, hanem a szegények, a betegek és az üldözött keresztények megsegítésére fordították. Titokban járták a római börtönöket, hogy élelmet vigyenek és lelki vigaszt nyújtsanak a hitük miatt fogságba vetett és kivégzésre váró sorstársaiknak.
Szent Primus és Felicián mártírok
Tevékenységük évtizedekig titokban maradt, és mindketten megérték az időskort (a legendák szerint Primus már 80 éves is elmúlt), amikor 297 (más források szerint 304) körül, a Diocletianus és Maximianus császárok fémjelezte kegyetlen keresztényüldözések idején lelepleződtek.
Amikor megtagadták, hogy áldozatot mutassanak be a pogány római isteneknek, börtönbe vetették őket. A legenda szerint a hatóságok megpróbálták egymás ellen fordítani a testvéreket: különválasztották őket, és mindkettőjüknek azt hazudták, hogy a másik már megtagadta a hitét. Egyikük sem tört meg. Ezután brutális kínzásoknak vetették alá őket: megkorbácsolták, majd oroszlánok és medvék elé vetették őket az amfiteátrumban. A hagiográfiai (szentéletrajzi) feljegyzések szerint azonban a vadállatok szelíden a lábukhoz heveredtek, és nem voltak hajlandóak bántani az idős testvéreket.
Mivel a kínzások és a vadállatok is csődöt mondtak, a római prefektus végül a lefejezésük mellett döntött. A testvéreket a Via Nomentana mentén, Róma falain kívül végezték ki. Később földi maradványaikat a római Santo Stefano Rotondo templomba (a magyarok római nemzeti templomába) szállították.
Santo Stefano Rotondo templom
Évszázadokkal később, a IX. században, amikor a freisingi püspök misszionáriusokat küldött a karintiai szlávok megtérítésére, hatalmas szükség volt egy olyan szellemi és vallási szimbólumra, amely erőt ad az új gyülekezetnek.
Így kerültek Szent Primus és Felicián ereklyéi 875-ben Rómából egyenesen a Wörthi-tó szigetére. A vértanúk Rómából hozott csontjai olyan óriási jelentőséggel bírtak, hogy Maria Wörth azonnal zarándokhellyé vált, és innen sugárzott szét a kereszténység az egész régióban.
Bár a helyszínen már a IX. században is állt egy szentély, a ma látható épület formáját nagyban meghatározta az 1399-es pusztító tűzvész.
A katasztrófa után a templomot késő gótikus stílusban építették újjá. Masszív, vaskos falai és a lőrésszerű ablakokkal ellátott, robusztus harangtornya miatt szinte erődtemplomra emlékeztet, amely egykor védelmet is nyújthatott a helyieknek.
A bejárathoz egy gyönyörűen megmunkált, késő gótikus, csúcsíves portálon keresztül vezet az út.
A templomba lépve a középkori szigorúságot felváltja a gazdag díszítés. A szentély éke egy 1658 körül készült, monumentális kora barokk főoltár. Bár a keret barokk, a központjában egy csodálatos, 1420 körül faragott gótikus Szűz Mária-szobor (Madonna a Gyermekkel) áll. Máriát a templom két védőszentjének, Szent Primusnak és Felicianusnak az életnagyságú szobrai veszik körül.
A falakon és a boltozaton itt-ott még ma is felfedezhetők azok a középkori, gótikus freskótöredékek, amelyek túlélték az évszázadok viharait. Különleges figyelmet érdemel a gazdagon díszített barokk szószék is.
A plébániatemplom legmisztikusabb és legrégebbi érintetlenül maradt része a kórus alatt megbúvó altemplom, azaz a kripta. Ez a XI-XII századból származó románkori tér zömök, díszítetlen kőoszlopaival és félhomályával szinte visszarepíti a látogatót az időben. Történelmileg ez a templom legfontosabb pontja: ide helyezték el annak idején a Rómából hozott, a zarándoklatokat elindító szent ereklyéket.
A Wörthi-tó festői ölelése és a sírkert békéje
A templomot és a csontházat körülölelő apró temető nem a hagyományos értelemben vett komor, szomorú hely. Sokkal inkább egy békés, időtlen emlékpark, ahol a természet és az emlékezés harmóniába kerül.
A sírok között sétálva a látogató elé tárul a Wörthi-tó (Wörthersee) ikonikus, mély türkizkék víztükre, amelyet a távolban a karintiai hegycsúcsok koszorúznak. Ez a látvány a végtelenség és a megnyugvás érzését sugározza.
A sírkert rendkívül ápolt; a kovácsoltvas keresztek, a gondosan metszett cserjék és a friss virágok mind a helyiek mély tiszteletéről és a hagyományok ápolásáról tanúskodnak. A temető területén álló XIII. századi csontház (németül Karner) a középkori európai templomépítészet egyik jellegzetes, bár ma már ritkábban látható emléke. Az épület hengeres formája, vastag, terméskőből vagy téglából rakott falai és a jellegzetes, kúpos (gyakran fazsindelyes) tetőszerkezet mind a román kor masszív, védelmet sugárzó építészeti stílusát tükrözik. A falakat általában csak apró, lőrésszerű ablakok törik át, amelyek sejtelmes fényviszonyokat teremtenek a belső térben.
A szakrális kettősség: Kápolna és osszárium
A Karnerek kialakítása gyakran kétszintes volt, ami egy erős teológiai üzenetet is hordozott:
Az alsó szint (Kápolna/Kripta): Az épület alsó részén egy apró kápolna található (bár sok Karner esetében a csontokat tárolták alul, és a kápolna volt felül). Ez a meghitt, csendes, hűvös tér az imádság, a halottakért mondott misék és az elmélyülés helyszíne volt.
Mementó Mori: Az egész épület egy kőbe zárt „memento mori” (emlékezz a halálra). Arra figyelmeztette a kor emberét, hogy a földi élet mulandó, de a lélek és a hit örök – mindezt pedig lenyűgöző kontrasztba állítja a kint elterülő, élettel teli, ragyogó tóparti tájjal.
A középkorban a templomkertek területe szigorúan behatárolt és felszentelt föld volt. Mivel a hely szűkös volt, a régebbi sírokat időről időre fel kellett számolni, hogy újakat áshassanak. A kiemelt, exhumált csontokat (koponyákat, lábszárcsontokat) nem dobták ki, hanem végtelen tisztelettel a csontházakban – az osszáriumokban – helyezték el, várva a végítéletet és a feltámadást.
Sorozatunk 3. részében a Téli- vagy Rózsafüzér-templomot mutatjuk be.
3. rész: Ezeréves freskók, jezsuita elitklubok és a tökéletes utazás Kinyitjuk a meghitt Téli-templom ajtaját, ahonnan Karintia legrégebbi freskói kerültek elő, beleásunk a befolyásos Rózsafüzér-társulatok világába, végül pedig praktikus, tippekkel (hajókázás, parkolás, panoráma) segítünk megszervezni a saját, tökéletes Maria Wörth-i utazásodat!
Élmény és fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép:
