Zürich legdrágább bevásárlóutcáján sétálunk. A Bahnhofstrasse Zürich elegáns főutcája, amely a főpályaudvartól a Zürichi-tó partjáig húzódik. Micsoda kispolgári név! A városfalak lebontása után egy poros, egyszerű út húzódott itt, és mára a világ egyik leghíresebb, a luxusmárkákat felsorakoztató sugárúttá vált. A 19. század közepén még teheneket legeltettek az „alsó városfal árok” helyén. Ma híres butikok, nagy bankok székházai, elegáns kávéházak és ékszerüzletek sorakoznak az elegáns utcában. Az 1760-ban alapított Beyer Chronometrie 1880 óta működik a Bahnhofstrassén. Ez a világ legrégebbi, folyamatosan működő óraszalonja, ahol ma is találunk ritka antik órákat, sőt egy saját óramúzeumot is.
A sugárút közepén a Paradeplatz-t a 19. század végén még „Säumärt”-nak, azaz „Öszvérpiacnak” hívták, mert itt cseréltek gazdát az állatok és az áruk.
Tiffany & Co., Cartier, Bulgari… A 20. század második felében sorra nyitották üzleteiket, hogy a svájci bankvilág elitje és a nemzetközi utazóközönség közvetlenül hozzáférjen a legfényűzőbb ékszerekhez. A Micsoda nő című film óta az ajtónálló mindenki előtt kinyitja a bejáratot és mosolyogva invitál be, még ha nem is vásárolunk. Figyelem a világmárkák szolgáltatásainak fejlődését. Kifogástalan! Birkin táskára nem iratkozunk fel, de a Channel bolt ajtaját kinyittatjuk magunknak.
Belekóstolni a luxusba, a sok év alatt felépített brand, a munka kiérdemelt fitogtatása. Belelépni egy Jimmy Choo cipőbe, végighúzni egy Louis Vuitton bőröndöt a macskakövön, Versace utánunk néz a kirakatból és Tiffany-nál reggelizünk.
A Limmat folyón innen a fényűzés és a luxus, a túloldalon kísérletezők egy csoportja ment szembe a művészet, a rend, a logika és a polgári értékekkel. És megszületett a Dada-mozgalom (a művészettörténészek és kritikusok dadaizmusnak hívják).
A Cabaret Voltaire 1916 februárjában nyílt meg Zürich óvárosában, a Spiegelgasse 1. szám alatt, Hugo Ball és Emmy Hennings vezetésével. Kicsiny, füstös, bohém kávéház volt, ahol költők, festők, zenészek és filozófusok találkoztak. Főleg külföldi emigránsok, akik a háború elől menekültek a semleges Svájcba. A Cabaret Voltaire színpada a véletlen, a kísérletezés és a botrány tere volt.
1916-ban Hugo Ball német avantgárd író és költő hangversei hallatán a közönség egyszerre volt zavarban és felháborodva. Egyesek kinevették, mások komolyan hitték, hogy Ball kigúnyolja a vallást. Ball kartonból és fémből készített, abszurd „papi” jelmezben lépett fel és érthetetlen, dadaista hangverseket adott elő („Gadji beri bimba”), mintha egy szertartást vezetne.
Tristan Tzara, költő aki korábban a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja volt színpadra állt és újságcikkeket vagdalt szét ollóval, majd a véletlenszerűen összeolvasott szavakat elszavalta. A közönség egy része kifütyülte, mások rajongtak a produkcióért. Volt olyan, hogy a fellépők egyszerre olvastak verseket, ütötték a dobot, dudáltak, énekeltek különböző nyelveken. A „hangkáosz” szándékos volt. A háború őrületét akarták tükrözni. Bár maga a kabaré csak néhány hónapig működött, szellemi öröksége tovább él. Ma múzeum és kortárs művészeti tér őrzi az avantgárd születésének korszakát.
Zürich egyszerre tükre és álma annak, amit Európa jelenthet: fegyelmezett, mégis szabad; modern, mégis mélyen gyökerező. Itt a precizitás nem hideg számítás, hanem életforma, amelyben a pontosság mögött felszabadultság rejlik. A tóparton és a Limmat folyó partján sétálva az ember érzi, hogy a hegyek nyugalma és a városi fények ritmusa közös dallamot játszik. Zürich nem csupán egy hely a térképen, hanem egy csendes, svájci óra ketyegése a szívedben.
Élmény és fotó: Rajczi Adriana
