Balatonfüred – vagy ahogy a mindennapi nyelven gyakran hívjuk: Füred – nem csupán egy település a térképen. A Veszprém vármegyében fekvő kikötő- és üdülőváros a Balaton északi partjának igazi fővárosa, és egyben a tó partjának talán legrégebbi üdülőhelye. De vajon mitől lett ez a mediterrán klímájú, védett öblű városka a magyar történelem, az irodalom és a gyógyulni vágyók fellegvára? Tarts velünk egy történelmi és turisztikai sétára!
A területet már az ősember is lakta, de az első ismert lakók a rómaiak voltak, amit számos épületrom és síremlék bizonyít. Írásban először 1211-ben, a Tihanyi apátság birtokösszeírásában találkozunk a nevével. Az Árpád-korban a mai város területén hét település is állt: Füred, Arács, Kék, Magyaré, Papsoka és Siske. A Kéki-patak partján épült legrégebbi rész ma már szőlőterület, de a Kéki-forrás ma is csörgedezik.
Kevesen tudják, de a város neve eredetileg nem a „fürdő” szóból származik. A Füred név a fürj madár nevének „für, fűr” alakjából ered, jelentése tehát fürjes. A XIX. századra azonban a helyi savanyúvíz források és a Balatonra települő fürdőkultúra annyira meghatározóvá vált, hogy a nevet átértelmezték. Ez a tévedés olyan sikeres lett, hogy később számos mesterséges helynévadást ihletett (pl. Lillafüred, Mátrafüred vagy Káptalanfüred).
A város ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban a szén-hidrogén-karbonátot, kalciumot és magnéziumot tartalmazó szénsavas forrásainak köszönheti, amelyek kiválóak a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére. Ezekről már a XVII században is tudtak, 1717-ben és 1729-ben is említik a helyi savanyúvizet. 1722-ben vegyelemezték és hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították, 1772-ben pedig Füred hivatalosan is gyógyfürdő lett. Fejér Antal versben is megénekelte a forrás dicsőségét: „Gyakor meritéssel viz nem veszti izit / Egy forma mértékben kút meg tartya vizit / Ha kit a’ nyavalya Phlegtonra nem vit / Jőjjőn e’ forráshoz, egésséget lel itt.”
A híres Állami Szívkórház déli szárnya a XIX. században épült, maga a Kardiológiai Klinika pedig 1913-ban nyílt meg, és ma is Magyarország legnagyobb szív-rehabilitációs központja.
A város ma is tele van forrásokkal: télen a városi ivóvíz a Siske édesvíz forrásból származik, a hajógyár melletti nagy parkolóban lévő savanyúvíz-forráshoz pedig a helyiek ma is palackokkal járnak a gazdag ásványianyag-tartalmú vízért.
A Reformkor aranykora: Színház, hajózás és az első Anna-bál
Ahogy Eötvös Károly az Utazás a Balaton körül című művében írta: „Öt házból állott valamikor Balatonfüred. […] a Balatonnak ez volt egyetlen fürdőhelye […] még nem volt Kenese, Almádi…” A XIX. század első felében, a reformkor idején aztán hihetetlen fejlődésnek indult a település.
A fából készült nyári színházat felváltotta a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza 1831-ben. Kisfaludy Sándor alapította adományokból, amelyhez Kerkapoly István tapolcai főszolgabíró is hozzájárult.
Szentgyörgyi Horváth János 1825. július 26-án rendezte meg az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére a Horváth-házban. A hagyomány máig él, minden év július végén a 18-19. századi épületekkel övezett centrumban tartják.
Széchenyi István kezdeményezésére innen indult útjára az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy 1846-ban. Később hajógyár is épült, 1884-ben pedig itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club.
A város a politikusok, művészek, a dunántúli elit találkozóhelye lett. Jókai Mór itteni villájában (mely ma személyes tárgyait és bútorait bemutató múzeum) írta Az arany ember című regényét. Bár 1891-ben csak 1788 lakosa volt, és a szőlőket elpusztította a filoxéra, a tópart feltöltése, a kórház bővítése és a magánvillák építése megállíthatatlan volt.
A híres Tagore-sétány eredetileg Deák Ferenc nevét viselte. 1926. november 1-jén érkezett ide gyógyulni a Nobel-díjas hindu költő, Rabindranáth Tagore, aki hálából fát ültetett. 1956-ban indiai küldöttség avatta fel bronzszobrát, 1957-től pedig a sétány is az ő nevét viseli.
A faültetés hagyománnyá vált: Farkas Bertalan, Valerij Kubaszov, Leonov, Indira Gandhi, Göncz Árpád, Benoît Mandelbrot és Wigner Jenő is ültetett itt fát Marx György fizikus kezdeményezésére. A sétányon ma szobra van Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek és Salvatore Quasimodo olasz költőnek is (akinek tiszteletére költőversenyt rendeznek). Augusztusban itt kapnak helyet a Borhetek sátrai, és a sétány megtelik utcazenészekkel, perui bandákkal, tűznyelőkkel és artistákkal.
A reformkori városrészben sétálva valóságos időutazáson vehetünk részt, ahol a múlt pompája a kortárs művészettel találkozik. A Honvéd utcán sétálva, a hatalmas, ősfás kerttel körülvett, tornyos épület mellett lehetetlen szó nélkül elmenni. A villa története igazi XIX-XX. századi magyar történelem, egyetlen telekre sűrítve.
Vaszary Kolos esztergomi érsek, hercegprímás eredetileg gyógyulni érkezett Füredre. Annyira megszerette a helyet, hogy 1892-ben Czigler Győző (aki többek között a budapesti Széchenyi fürdőt is tervezte) tervei alapján felépíttette ezt a pazar, eklektikus stílusú nyaralót. A jellegzetes toronyhoz maga Vaszary ragaszkodott, amivel valóságos divatot teremtett a füredi villaépítészetben.
A prímás halála után a villát és a benne lévő ingóságokat elárverezték. A 20-as évektől a Magyar Királyi Honvédség tiszti üdülőjeként funkcionált (1927-ben ekkor épült hozzá a nyugati szárny). A II. világháború után a legutóbbi időkig, egészen a rendszerváltásig a szovjet hadsereg vette birtokba és használta bázisként.
Az omladozó épületet 2010-re gyönyörűen, az eredeti pompájába állították helyre. A galéria a nyitókiállításán a hercegprímás unokaöccsének, a neves festőművész Vaszary Jánosnak a képeit mutatta be. Ma a Balaton északi partjának legrangosabb kiállítótere, ahol rendszeresen rendeznek prémium képzőművészeti tárlatokat, irodalmi és zenés esteket.
A művészeti élmény után érdemes megpihenni a villa hangulatos kávézójában vagy a csodás parkban, amely igazi békés, „békebeli” sziget a nyüzsgő városban.
A római Pantheon a magyar tengernél: A balatonfüredi Kerektemplom varázsa
Ha Balatonfüred reformkori városrészében jársz, a Blaha Lujza utcán sétálva egy olyan lenyűgöző épületre bukkanhatsz, amely szinte megköveteli, hogy megállj egy pillanatra. A város egyik legismertebb és legkülönlegesebb műemléke, a Kerektemplom (hivatalos nevén Keresztelő Szent János-templom) nem mindennapi látvány: hófehér falaival, oszlopos csarnokával és kupolájával egy szeletnyi ókori Rómát és letisztult eleganciát csempész a Balaton partjára.
A templomot a reformkor derekán, 1841 és 1846 között építették Fruman Antal győri építész tervei alapján. Bár a helyiek egyszerűen csak „Kerektemplomnak” hívják, az alaprajza valójában egy görögkeresztet formáz, amelynek a közepén egy hatalmas, kör alakú kupolatér magasodik. Az épületet egyértelműen a római Pantheon ihlette. A bejáratot egy hat jón oszlopon nyugvó, timpanonos (háromszög alakú) előcsarnok díszíti, amely monumentális és ünnepélyes hatást kelt, mielőtt az ember egyáltalán belépne az ajtaján. A templom belső tere éppoly letisztult és harmonikus, mint a külseje, ráadásul az akusztikája is kiváló. Az igazi értékeket azonban az oltárképek rejtik: Keresztelő Szent Jánost, a templom védőszentjét ábrázolja, amint megkereszteli Jézust. Ezt a lenyűgöző festményt bécsi mintára Klimkovics Károly készítette. A jobb oldali mellékoltár felett egy igazi művészettörténeti ritkaság található. A Krisztus a kereszten című festményt Vaszary János (a korábban említett Vaszary Kolos hercegprímás unokaöccse), a modern magyar festészet egyik legnagyobb alakja készítette kifejezetten a templom számára.
A Kerektemplom nemcsak egyházi, hanem kulturális központ is volt. A reformkorban és az azt követő évtizedekben a füredi fürdővendégek, politikusok, írók és művészek ide jártak misére. Ráadásul az épület közvetlen szomszédságában áll Blaha Lujza egykori nyaralója. A „nemzet csalogánya” évtizedeken át töltötte itt a nyarait, és köztudott volt róla, hogy rendszeresen és szívesen látogatta a Kerektemplom istentiszteleteit.
A Kerektemplom tökéletes példája a magyar klasszicista építészetnek. Nemcsak a vallási elmélyülésnek ad teret, hanem egy olyan történelmi időkapszula is, amelyben megérinthetjük a XIX. századi Magyarország kulturális fellendülésének hangulatát. Békés, hűvös belső tere pedig igazi menedék a nyári hőségben egy hosszú füredi séta után.
Amikor a reformkori városrészből kisétálsz a vízpart felé, és megcsap a Balaton illata, miközben meghallod az árbócokon ritmikusan zörrenő kötelek összetéveszthetetlen hangját, biztos lehetsz benne, hogy megérkeztél a Vitorlás térre. A Tagore-sétány és a hajókikötő találkozásánál fekvő tér tökéletes ötvözete a történelmi múltnak és a modern, pezsgő balatoni nyárnak.
A tér történelmi jelentősége egészen a XIX. századig nyúlik vissza. 1884-ben itt alakult meg hazánk első vitorlás klubja, a Stefánia Yacht Club, melynek nevét Stefánia belga királyi hercegnőről, Rudolf trónörökös feleségéről kapta. A klub ikonikus, svájci villa stílusú, fából épült klubháza ma is a tér meghatározó épülete – jelenleg a népszerű Vitorlás Étterem működik a földszintjén, teraszáról pedig páratlan kilátás nyílik a tóra és a kikötőre.
A Vitorlás Étterem emeletén kapott helyet ez a modern múzeum, amely szó szerint kézzelfoghatóvá teszi a balatoni hajózás történetét. Kipróbálhatod magad egy vihar-szimulátorban, megtanulhatsz tengerészcsomókat kötni, és megismerheted a legendás balatoni hajótípusokat (mint a cirkálók vagy a kalózok).
Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenyének, az 1934 óta megrendezett Kékszalagnak a rajt- és célvonala is ehhez a térhez (illetve a kikötőhöz) kötődik. Ilyenkor nyáron a tér valóságos fesztiválközponttá alakul.
A térről indul a Balatonba hosszan benyúló kikötői móló. Egy itteni séta kihagyhatatlan program: innen nyílik az egyik legszebb panoráma a Tihanyi-félszigetre és az apátságra. Naplementekor a ringatózó hajók sziluettjeivel egyszerűen varázslatos látványt nyújt.
A Vitorlás tér az a hely Füreden, ahol az ember tényleg megérti, miért is hívjuk a Balatont magyar tengernek. Elegáns, sportos, történelmi és mégis végtelenül laza.
Balatonfüreden sétálva, a pezsgő kikötő és a Tagore-sétány találkozásánál lehetetlen nem észrevenni a város egyik legnépszerűbb és leghangulatosabb emlékművét. Bujtor István szobra nem csupán egy bronzalkotás, hanem egy igazi balatoni legenda előtti tisztelgés.
Bujtor István (1942–2009) Balázs Béla-díjas színművész, rendező és a felejthetetlen Ötvös Csöpi megformálója rajongásig szerette a „magyar tengert”. Számára a Balaton nemcsak nyaralóhely, hanem ihletforrás, legendás filmjeinek forgatási helyszíne és legnagyobb szenvedélyének, a vitorlázásnak a központja is volt. Akcióvígjátékaival generációkkal szerettette meg a tó, különösen Tihany és Balatonfüred utánozhatatlan atmoszféráját.
A szobor Balatonfüred szívében, a gyönyörűen felújított Vitorlás téren áll, közvetlenül a móló és a vízpart közelében, ahonnan csodás kilátás nyílik a ringatózó vitorlásokra.
A művet Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész készítette, és 2013-ban avatták fel ünnepélyes keretek között. Az alkotás tudatosan kerüli a merev, hagyományos portrék stílusát. Bujtor Istvánt elemében, hajókormányosként ábrázolja, amint lezser eleganciával, a szelet kémlelve áll egy hajórészletben (a kormánykerék mögött). A kompozíció szorosan összefonódik kedvenc cirkálójával, a legendás Rabonbánnal, amellyel hatszor nyert magyar bajnokságot. A szobor mára Balatonfüred egyik ikonikus jelképévé, népszerű találkozóhellyé és az egyik leggyakrabban fotózott ponttá vált. Sugárzik belőle az az életöröm, derű és szabadságvágy, ami a színészt és az általa játszott karaktereket a vásznon is jellemezte. Amikor megállsz a szobor mellett, és a tekinteteddel követed az ő vizet fürkésző pillantását, szinte hallani véled a kötelek csattogását az árbócokon és a Pogány Madonna fülbemászó dallamait.
Képzeld el, hogy a tó felől lágy szellő fúj, a kikötőben vitorlások ringatóznak, és épp a Tagore sétány felé vennéd az irányt. Mielőtt azonban elindulnál a platánfák hűs árnyékába, két tekintélyes, bronzból öntött alak állja utadat, mintha csak a tó és a város őrzői lennének. Ők a Halász és a Révész, akik immár több mint nyolcvan éve figyelik némán a vizet és a nyüzsgő kikötőt.
Amikor Pásztor János, a korszak kiváló szobrásza 1937-ben megálmodta ezt a párost, nem csupán képzeletbeli figurákat akart megformálni. A Balaton két legősibb, legkeményebb mesterségének állított emléket, és ehhez hús-vér embereket keresett. Ha jobban megnézed a hálóját tartó, sokat látott Halász arcát, egy egykori balatonkenesei halász nagygazdát, Kun Józsefet láthatod benne. Pásztor a híres tudós, Herman Ottó gyűjtéseit és rajzait is felhasználta, hogy a figura tartása, ruházata és minden mozdulata hiteles legyen.
Mellette az evezőjére támaszkodó, délceg Révész egy fiatal tihanyi legény vonásait viseli magán. Bár nevét homály fedi, a korabeli tihanyi révhajósok büszke tartását mind a mai napig megőrizte a bronz. Bár a szobrok már 1937-re elkészültek, mai helyüket csak 1941-ben foglalták el. Akkoriban az egész város ünnepelt: gróf Széchenyi István születésének 150. évfordulójára emlékeztek, és ekkor adták át Füred új hajókikötőjét is. A Halász és a Révész így lettek a megújuló balatoni hajózás és a hagyományok tiszteletének közös szimbólumai. Ahogy teltek az évtizedek, a szobrok zöldes patinát kaptak az időtől és a balatoni levegőtől. Van azonban egy pontjuk, ami ma is úgy csillog a napfényben, mintha aranyból lenne: a csizmájuk orra.
A fürediek és a visszatérő vendégek között ugyanis szájról szájra terjed egy kedves babona. A legenda úgy tartja, hogy aki elsétál a szobrok mellett és megsimogatja a Halász vagy a Révész bronzcsizmáját, az biztosan, visszavonhatatlanul visszatér még Balatonfüredre. Az elmúlt évtizedek alatt turisták, szerelmespárok és hajósok millióinak keze koptatta fényesre a fémet, abban a reményben, hogy a Balaton varázsa újra visszahívja őket.
Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép: Tagore sétány
