Vannak helyek, ahol a történelem nem poros évszámokban, hanem a karsztforrások csobogásában és a nádfedeles borospincék falai között él tovább. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében, a Dörgicsei-medence egyik csendes völgyében bújik meg Vászoly. Ez az alig kétszáz fős kisközség nem csupán a „magyar Toszkána” egyik legszebb állomása, hanem egy olyan szakrális és történelmi metszéspont, ahol az Árpád-házi királyok emléke és a természet gyógyító nyugalma találkozik.
Évezredek nyomai a völgyben
Vászoly története az idők homályába vész, hiszen ez a bővizű és védett kis völgy már a kő- és bronzkor emberét is letelepedésre csábította. A régészeti leletek tanúsága szerint a terület azóta szinte folyamatosan lakott; a rómaiak például virágzó életet hagytak maguk után, amiről IV. századi lakóházak alapjai, sírok és I., illetve II. Constantinus, valamint Valentinianus császárok korabeli pénzérméi mesélnek a kutatóknak.
A település neve és eredete szorosan összefonódik a magyar államiság hajnalával. A helyi szájhagyomány és a történeti kutatások is úgy tartják, hogy a község névadója nem más, mint Vazul (vagy Vászoly) Árpád-házi herceg, Szent István király unokatestvére. Vazul alakja kulcsfontosságú a magyar történelemben, hiszen az ő fia volt a tihanyi apátságot alapító I. András király, és rajta keresztül az összes későbbi Árpád-házi uralkodónk az ő leszármazottja. A hercegnek ezen a vidéken jelentős birtokai voltak, így a falu neve nemcsak egy helyet jelöl, hanem egy uralkodóház gyökereit is őrzi.
Vazul (vagy Vászoly) Szent István király unokatestvére volt, aki az Árpád-ház rangidős férfitagjaként joggal tarthatott igényt a trónra Szent Imre herceg váratlan halála után. István azonban – tartva a pogány hagyományok visszatérésétől – nem őt, hanem a velencei Orseolo Pétert szánta utódjának. Ebből a feszültségből született meg a magyar történelem egyik legbrutálisabb politikai leszámolása. A trónutódlás biztosítása érdekében Vazult alkalmatlanná kellett tenni az uralkodásra. A korabeli jog szerint ugyanis csak ép testű és ép érzékszervű férfi kerülhetett a trónra. Az egyik krónikás hagyomány szerint megvakították, a másik (talán még szemléletesebb) verzió szerint forró ólmot öntöttek a fülébe. Bár a kínzások pontos részletei a múlt ködébe vesznek, abban a történészek egyetértenek, hogy Vazul nem sokkal a beavatkozás után belehalt a sérüléseibe.
Bár Vazult testileg megnyomorították és kiiktatták a hatalomból, a tervei végül mégis „beértek”. Míg Szent István egyenes ági vérvonala Imre herceggel kihalt, Vazul fiai (András, Béla és Levente) visszatértek a száműzetésből.
A legfontosabb tény: Szent Istvánt kivéve az összes későbbi Árpád-házi királyunk – köztük a lovagkirály, Szent László, vagy az Aranybullát kiadó II. András – Vazul közvetlen leszármazottja volt. Vazul tehát, bár kínok között hunyt el, végül az egész dinasztia biológiai ősatyjává vált, és az ő vére csordogált minden későbbi „turul-nemzetségbéli” uralkodónk ereiben.
A középkori Vászoly képét a hit és a dolgos hétköznapok határozták meg. Első írásos említése 1082-ből származik, amikor a veszprémi egyház birtokait és szolgáit lajstromozták. A hitélet központja az 1230-as oklevelekben említett Szent Kereszt egyház volt, amelynek romjai a Pusztaszentegyházi dűlőben ma is láthatóak, emlékeztetve az egykori virágzó közösségre. A lakók megélhetését már ekkor is a völgy adottságai határozták meg: a bővizű patakokra malmok települtek, a lankás domboldalakon pedig messze földön híres szőlőművelés folyt. A szőlőhegyek, vagy ahogy akkoriban nevezték, a Promontoriumok gazdagságáról már egy 1363-as oklevél is részletesen beszámolt, a veszprémi káptalan pedig külön gazdatisztet tartott itt a birtokok felügyeletére. (A „promontorium” latin eredetű szó, amelynek jelentése hegyfok, előhegy, dombnyúlvány. A magyar nyelvben, különösen a borászatban és a történeti forrásokban, a szőlőhegy megjelölésére használták.)
A virágzásnak a török hódoltság vetett véget: 1660 környékére a terület teljesen elnéptelenedett, a szőlők elvadultak, a falak leomlottak. A csend és a pusztulás évtizedei után azonban 1689-ben új fejezet kezdődött: a birtokos káptalan környékbeli magyarokat telepített be, akik szívós munkával támasztották fel a falut. Elsőként a szőlőhegyeket vették újra művelés alá, amit az 1692-es bordézsma lajstrom is igazol, megőrizve az újjáépítő családok neveit.
A falu ismét élettel telt meg: a szőlőművelés mellett jelentőssé vált a szántóföldi gazdálkodás és az állattenyésztés is. Az igásállatok, fejőstehenek és juhnyájak mellett a környék erdői, rétjei és legelői biztosítottak stabil megélhetést. A közösség erejét mutatja, hogy 1711-től már helyben lakó tanítója is volt a falunak, a népesség pedig folyamatosan gyarapodott, mígnem az 1800-as évek elejére már több mint hétszázan lakták ezt a különleges múltú völgyet.
Bor, bükkös és műemléki romantika
Vászoly látképe maga a megelevenedett vidéki idill. A falu kül- és belterületén sorakozó, fehérre meszelt falú borospincék és présházak jelentős része műemléki védelem alatt áll, tanúskodva az évszázados borkultúráról. A természetjárók számára a település határában húzódó, különlegesen értékes ősbükkös kínál hűs menedéket, amely a Balaton-felvidék egyik legféltettebb természeti kincse.
A spirituális központ: A Szent Jakab-kút és a Forrás-tó
A falu legkülönlegesebb pontja kétségkívül az északi részen fekvő Forrás-tó.
A tó medrében és környékén feltörő karsztforrások közül a legnevesebb a Szent Jakab-kút. Ez a forrás nem csupán egy vízvételi hely, hanem a hit és a megmaradás szimbóluma:
A csoda ereje: 1952-ben, egy pusztító aszály idején, amikor a környék összes kútja kiszáradt, egyedül a Szent Jakab-kút adott vizet. A legenda szerint az ide érkezők gyógyulást is reméltek a kristálytiszta víztől. A vászolyi Szent Jakab-forrás forrásfőjén látható fésűskagyló motívumok valóban nem véletlenek, hanem mély szimbolikus jelentéssel bírnak, és szorosan kapcsolódnak a település hitéletéhez és turisztikai jelentőségéhez.
Íme néhány további érdekes részlet erről a különleges helyszínről:
A forrásfő eredete: A ma látható, szépen kidolgozott kőépítményt 2008-ban alakították ki. A terveket Márffy István grafikus készítette, a kivitelezés pedig két helyi iparos, Nász Antal kőfaragó és Grim Attila kőműves munkáját dicséri.
Védőszent és névadó: A forrás Idősebb Szent Jakab apostolról kapta a nevét, akit Vászoly védőszentjének tartanak. Érdekesség, hogy a falu temploma is az ő nevét viseli, így a forrás elnevezése természetes módon adódott.
A zarándokút szimbóluma: A fésűskagyló a középkor óta Szent Jakab apostol és egyúttal a Szent Jakab-zarándokút (El Camino) zarándokainak egyetemes jelképe. Az, hogy ez a motívum megjelenik a forrásfőn, egyértelmű jelzése annak, hogy Vászoly fontos állomása ennek a spirituális útnak.
A „magyar El Camino” ága: Magyarországon a Szent Jakab-zarándokútnak több ága is létezik. Vászolyon a Camino Benedictus nevű ág halad át. Ez az útvonal a bencés kolostorokat köti össze: a tihanyi bencés apátságtól indul, és mintegy 170 kilométer megtétele után ér véget a lébényi Szent Jakab-templomnál, amely hazánk egyedülálló Szent Jakab-kegyhelye.
Királyi jelenlét: A tó partján álló Táltos Fénypad II. András király emlékét őrzi, aki a hagyomány szerint maga is megáldotta a forrást.
Kultúra a vízen: A tavon kialakított egyedi víziszínpad és a domboldalba vájt nézőtér nyaranta a „Vászolyi Nyár” eseményeinek ad otthont, ahol a koncertélményt a békakórus és az erdő zúgása teszi teljessé.
Vászoly nem a tömegturizmusról szól. Az ide látogatót a csend, a kézzel tapintható nyugalom és a múlt tisztelete fogadja. Legyen szó egy pohár helyi borról egy műemlék présház árnyékában, egy meditációról a Fénypadon, vagy egy kirándulásról a közeli dörgicséi templomromokhoz, Vászoly emlékeztet minket arra, hogy az idő néha megállítható.
Élmény és fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép:
