AEROSPORT.HU
A HOLNAP.HU

Ez a csatorna azzal a céllal jött létre, hogy szórakoztassuk azokat az embereket, akiket érdekelnek a szép és különeges országok, érdekes helyszínek, izgalmas kalandok. Igyekszünk nem csak a klasszikus turista látványosságokat megmutatni Nektek, hanem adott esetben ajánlunk számunkra szimpatikus programokat, jó éttermeket és különböző árkategóriájú szállásokat is.  Ezen kívül a szörf is nagy hangsúlyt kap ezen a csatornán, mert szerintünk ez a világ egyik legcsodálatosabb sportja, ami egyben életstílus és életérzés is. A felvételeken keresztül elrepítünk benneteket a világ különböző szörf paradicsomaiba, ahol Sylvivel együtt szelhetitek a hullámokat. Számtalan gyönyörű tengerpartot, sok szép hullámot és egzotikus szigetet fogtok látni a videóinkban. Ketten (Bódi Sylvi és Hőke Péter) hoztuk létre ezt a csatornát, mert úgy érezzük szükség van mindkettőnk kreativitására, tudására, látásmódjára és stílusára.  Egy évvel ezelőtt fogant meg bennünk az utazós műsor ötlete. Eleinte szó volt hagyományos TV műsorról is, de végül úgy döntöttünk, hogy itt hozunk létre egy csatornát, hogy ne legyünk korlátok köze szorítva, s ezáltal olyan tartalmakat oszthassunk meg Veletek amelyekre nem igazán vonatkoznak szabályok és nincsenek megszakítva reklámokkal.

Alapvetően a YouTube szabadságának köszönhetően pont olyan felületet hozhatunk létre, amely minket is szórakoztatna és amit mi is szívesen néznénk. Ez nem egy vlog csatorna és nem is egy tudományos beszélgetős tematikájú felület. Minden videónk kicsit más lesz helyszíntől, körülményektől, témától és hangulattól függően. Amit mindegyiknél garantálunk az az igényesség, a minőség és a szép felvételek. Valójában két lelkes világutazó, természetszerető ember alkotásait fogjátok látni időről időre, akik igyekeznek Földünk szépséges tájait megmutatni Nektek. Bízunk benne, hogy minél több embernek tetszik majd amit készítünk. Örülnénk, ha egy-egy videó megtekintése kicsit kiszakítana benneteket a hétköznapokból, kikapcsolna és lelazítana Titeket. Szeretnénk ha lélekben Ti is velünk utaznátok és átélnétek mindazt a sok csodát, szépséget és izgalmat, amiben nekünk részünk volt az utazás során. A hozzászólásaitokat, javaslataitokat szívesen fogadjuk és amennyiben hasznosnak találjuk és tudunk vele azonosulni, igyekszünk majd ezeket is figyelembe venni.  Angol nyelven készül minden anyagunk, de mindegyikhez lesz magyar felirat, amit egyes készülékek automatikusan kapcsolnak be, de van hogy ki kell választani a beállitásokban. Köszönjük hogy minket választottatok!

Jó szórakozást! Sylvi & Peter

https://www.instagram.com/sylvisworld/

This channel was made to entertain people who enjoy beautiful and unique countries, interesting locations and exciting adventures. We try to not only show you the usual tourist attractions but some of our own recommendations for cool activities, a range of accommodation and good restaurants. Beside these, surfing is going to play an important part on this channel because we believe it is one of the most wonderful sports in the world even though it is more than just a sport but also a lifestyle. Through our footage we will take you to the world’s most unique surf spots, where you can ride the waves with Sylvi. You will see countless stunning beaches, epic waves and exotic islands in our videos. This channel was created by a team of two. Sylvi Bodi is the star of the show. She is a Hungarian celebrity and also a passionate surfer with a deep seated love of the ocean. Peter Hoke is a nature lover visual artist behind the scenes. We teamed up because we felt our creativity, knowledge, perspective and style would make an interesting combination.  The idea for this travel channel came last year. At the beginning we were thinking to make a classic TV program, however in the end we decided to create a channel here on YouTube, so we were not limited and could share content and concepts which aren’t regulated and interrupted by advertisements. Basically thanks to the freedom of  YouTube we can create a platform that we would also like to watch ourselves. This is not a vlog channel or factual documentary series. Each of our videos will be a little bit different depending on the location, circumstances, topic and mood. However what we guarantee in each episode is the high quality and beautiful cinematography. You will be watching the creation of two enthusiastic world travelling nature loving individuals who are trying to show you the beautiful landscapes of our incredible planet. We hope that many of you like what we are doing. We would be happy if watching these videos helps you relax and/or inspires to follow your dreams. Our true intensions are that you feel like you are there with us experiencing all the beauty and excitement that we felt while filming. Your comments and recommendations are always welcome and if we find them useful and we can relate to then we may adopt them.

Thanks for choosing us!

Enjoy! @sylvisworld https://www.instagram.com/sylvisworld/